Amióta kitették, hogy június 27-re teszik a Szent Iván éji felvonulás napját, azon izgultam, hogy a rá következő héten ne legyen vizsgám. Bár szerintem nem számított volna semmit. Aztán ahogy egyre teltek a hetek, lassan kitaláltam, hogy egyedül fogok Remivel felvonulni (vagyis nem kísér minket Krist). Ezért két tanulás között igyekeztem egy-egy órát szakítani (több-kevesebb sikerrel), hogy újra felrázzam Remit (bár nem nagyon kellett nyaggatni).

Ám tegnap előtt kiadtak egy közleményt, hogy a FKV miatt a lovasok nem vonulhatnak fel, ugyanis nincs hatósági állatorvos, aki ellenőrizné a lovak papírjait. Mérges voltam és borzasztóan sajnáltam, hogy kimaradunk, és ha lett volna is doki, akkor se mehettünk volna. Végül is jobb félni, mint megijedni.

Persze a tegnapi és a mai nap se telt el lovazás nélkül. Tegnap Kristállyal voltam és Benivel, ma pedig Remivel. Kristálynál igazából különösebb „gond” nem is volt. Mentünk szépen. Végül is Remivel sem volt bajom, de most újabb trükköt mutatott be nekem: a hátrálást. Én meg engedem, hogy had menjen, amíg meg nem unja, aztán egy kis csizma segítséggel előre ösztökélem. Más nem volt, vágtánál szárat adtam, különösen nem parádézott.

Nem volt kedvem felnyergelni, meg átöltözni lovas cuccba, ezért csak egy kantárt raktam Kristályra és megkértem aput, hogy úgy, ahogy voltam (melegítő nadrág, sport cipő), dobjon fel a lóra. Kifelé menet viszont előre bezártam a kutyákat, ugyanis most nem szerettem volna, hogy velem jöjjenek. Mostanában Krist hál Istennek jól van, vagyis nem csontika (tél végén valamiért lefogyott, holott Remi nem változott semmit), így a szőrén ülés is kényelmes volt, már ha egy magas marú lónál kényelmes lehet. Vissza a lovagláshoz: elindultam vele a kövesútra, aztán ott kicsit nézelődtünk, majd tovább indultunk a hátsó kaszáló melletti úton.

Igazándiból én nem nagyon szeretek szőrén lovagolni. Kicsit nagyon instabilnak érzem. Így hát leszálltam Kristályról, de mivel nem akartam visszafordulni, ezért tovább vezettem az úton. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem futni, de Krist csak húzatta magát, nem indult el ügetésben. Fogtam egy ágacskát és elkezdtem felé legyezgetni vele, hogy elinduljon. Aztán kisebb nagyobb szakaszokon futottunk. Sokszor vissza kellett húzni, de végül az én tempómat is megszokta és az ágat se kellett használnom, mert amint elkezdtem topogni, ő elkezdett ügetni. A s.telepnél tartottunk egy kisebb pihenőt, a nyakába akasztottam a kantárt szárát, gondolván úgyse megy el. Amíg léptem, nem is ment, követett, mint mindig.

Aztán elkezdtem futni, ő meg lehagyott, mivel már nem tudtam semmivel sem visszahúzni. Hiába szóltam utána, ő meg se állt a karámig. Még gyorsan felhívtam anyut, hogy ne ijedjenek meg, hogy nélkülem látják a lovat, aztán kényelmesen bekocogtam. Azért a végére rendesen elfáradtam.

Múlt hét pénteken tanulás helyett gondoltam egyet és nekiálltam leápolni a lovakat. Kikötöttem Remit, majd beindítottam a telefonon a zenét, hogy addig is menjen valami. Erre olyan hisztit levágott a nagylány, hogy csak néztem. Nem értette mi az a ricsaj abból a dobozból. Így fogtam, leoldottam a karámfáról, a kezembe fogtam a telefont és elkezdtem közömbösíteni. Kis idő múlva már kevésbé nézte a telefont, így visszakötöttem a rúdhoz, így neki állhattam leápolni. Igen nagy mennyiségű szőr jött le róla, mint ahogy ilyenkor, tavasszal szokás. Kifésültem a sörényét, meg igazítottam rajta. Jöhetett Krist. Róla még több felesleges szőr jött le, ő kevésbé tud vedleni idős kora miatt. Neki is kifésültem a sörényét, aztán a farkát is. Gondoltam, akkor Remi farkával is megpróbálkozok, bár az utóbbi alkalommal ő nem nagyon tűrte, de most nagyon nyugis volt. Rövidebbre vágtam mindkettőjük farkát, mert szerintem csúnya látvány, ha a földön lóg. Mindezzel két óra alatt végeztem, pedig egyáltalán nem siettem a dologgal.

Olvass tovább!

Nem írok, mert nincs miért. Mármint nem történik semmi fontos. Nálunk a tél / hideg idő a pihenést jelenti. Ilyenkor a lovak kint legelnek, ezzel valamennyire lemozgatják magukat. Meg most rám jött az, hogy nincs kedvem felülni a lóra. Mondjuk ez részben azért is lehet, mert már ismerős a környék, nincs kihívás (legalább fél-egy óra kell ahhoz, hogy új részre érjünk), és többek között az is, hogy egyedül nincs kedvem kimenni).

De hál’ Istennek most jön a jó idő, Remire is felülhetek végre . Azt hiszem két hete futószáraztam őt nyereggel és kötőfékkel, lenyomott egy kisebb rodeót. Csatakra izzadt a végére, így levezetésül kivezettem őt kézen a bekötőre. Mindig le akart feküdni, de nem engedtem, csak a karámban, amikor visszaértünk.

Kristállyal már voltam a hónapban terepen. Első alkalommal a minimum kört tettük meg kezdésnek, aztán két hete (13-án) már nagyobbat mentünk, kb. 12 km-t kb. másfél óra alatt (nem kapcsoltam be az endomondo-t). Végül is jó volt, de látszott rajta, hogy szét van esve. A sertésteleptől leszálltam róla, és úgy vezettem be kiengedett hevederrel, mert olyan szinten leizzadt.

A gödöllői lovardába nem járok, eddig részben az órarendem miatt, ezután meg azért a négy-öt alkalomért nem érdemes már. Majd ősszel, ha.

Volt Zsófi, de nem volt semmi érdemleges. A rossz idő miatt nem ültünk lóra.

Kutyák megvannak. Alszanak, napoznak, ugrálnak (főleg Beni), jönnek velem terepre, Lady sokszor besértődik terep közben. Megijed valamitől és elindul haza. Múltkor fácán hangjától (!) ijedt meg, máskor meg a szomszéd kutya ugatásától. Néha komolyan nem értem.

Margit vemhes. Utolsó napjait tölti egyedül. Úgy látszik, húsvéti kismacskák lesznek. A kockás hasa van szó szerint (a tejcsatornái ennyire megteltek). Viszont lenyugodott, nem annyira agresszív már. Ha megellik, úgyis írok.

Instagramon aktívabb vagyok, felgyülemlett már jópár kép. Legközelebb azokat teszem fel.

Idénre eddig még nem tudok lovas rendezvényt a városban, elvileg lesz rendőr ügyességi verseny, meg championátus, bár egyiket se jelentették még be. Inkább csak reménykedek. Mi viszont fel szeretnénk vonulni, kétszer is: a Szent Iván esti felvonuláson és természetesen a szüretin. Meglátjuk, mi lesz.

Új kobakban, enyhe idegességgel szálltam Remi hátára. Nem volt szándékomban büntetni a múltkori miatt – nem is lett volna értelme. Viszont úgy döntöttem, hogy alaposan leizzasztom.
Elindultunk a sertéstelep felé, onnan tovább a sorompóig. Nem mentünk be a fenyvesbe, hanem a vasút mellett igyekeztem lépésre fogni, mert nagyon izgatott volt valamitől. Aztán az első kanyarnál lefordultunk jobbra, ahol érdekes helyzet állt fenn, ugyanis azt hittem, hogy a tanyán túl is van út. Hát nem volt, csak olyan útféle. Engedtem Remit vágtázni, de a kritikusabb pontoknál visszavettünk a tempóból. Körülbelül sejtettem, hogy hol fogunk kilyukadni és be is vált. Hazafelé fordulhatunk volna, de még csak fel órát mentünk, ezért tovább folytattuk az utat, hol vágtázva, hol pedig ügetve. A következő kereszteződés után viszont hazafelé vettük az irányt. Elég gyorsan tettük meg a kövesútig a távot. Átmentünk a betonon, ami után Remi egyszerűen bevágta a durcát, hisz nagyon haza akart kenni. Kicsit akadékoskodott, dobálta az elejét, én viszont nem hagytam, mennie kellett tovább.
Megint jobbra tértünk, elértük a Latyak-tanyát. Remi megijedt a fehér komondortól, pedig már többször is voltam arrafelé vele. A kerítés végére lenyugodott, már fel mert menni a betonra. T.-ék gabonáján keresztül mentünk (aminek eleve ellene vagyok, de már nem akartam semerre se kerülni), majd B. bácsi legelőjét átvágtázva, megint elértük a betont. A lucernáson még engedtem a Reminek egy utolsó vágtát, de már ő is el volt fáradva.
Lenyergelés után kiengedtem őt is és az anyját is a legelőre. Míg Krist a sok energiától simán bevágtázott, addig a nagylány fáradtan, ügetve követte.
Összeségében 9,94 km-t tettünk meg 56 perc alatt. Azt hiszem, jó tempót diktáltunk.

Már egy ideje húztam-halasztottam, hogy felüljek a nagylányra, hiszen a kobakom fent van, mert kell a lovardába. Végül délelőtt vettem a bátorságot és lefutószárazás után felültem rá, hogy megtegyük a minimális terepet. Nagyjából szépen együtt is működött (a pocsolyák és a sáros foltok még mindig ijesztőek), nem is volt vele semmi gond, a kaputól befelé még vágtáztunk is egy nagyot, olyannyira, hogy majdnem berongyoltunk a házba. Mindegy is, nem akartam leszállni még róla, hisz olyan rég nem ültem rajta, meg amúgy is rövid volt az a terep, ezért úgy döntöttem, hogy megkerüljük a lucernást. A kerítésig szépen mentünk lépésben, és mivel nem mutatott ellenállást, ezért úgy gondoltam, hogy azon a hosszú falon miért ne vágtázzunk. Nem kellett kéretni, ügyesen be is ugrott, ám pár vágta után neki volt egy olyan elképzelése, hogy ő majd szépen bemegy az anyjához. Na, én ezt nem akartam, tehát húztam a kerítés felé. Ezt megelégelve úgy alámbakolt, hogy felfogni se volt időm, már repültem le róla. Nem tudom, hogy, de felhívtam aput, hogy jöjjön ki, ő meg rohant. Zavaros fejjel keresztül vágtam a lucernáson, addig Remi berohant és közben elszakította a kantárszárat. Apu megfogta a leányzót és majdnem nekiállt lenyergelni, de előtte én még fel akartam rá ülni. Bent az udvarban megtettem egy kört, majd utána lenyergeltük.
Szerencsére ezt is megúsztam, csupán az oldalam és a fejem fáj (lehet, azért van egy kisebb agyrázkódásom).