A megbeszéltek szerint reggel elindultunk a kutyáért, ám ekkor még nem volt biztosra eldöntve, hogy kant vagy szukát hozunk-e haza.

Meg is érkeztünk és Sz. kihozta a két kant, akik közül lehetett választani, így rögtön el lett döntve, hogy még egy kan kutyánk lesz. Az egyik kutyusnak kicsit rövidebb szőre volt és picikét kisebb a másiknál, a másik pedig jó húsban levő kis borzaska volt. Mind a kettő egyformán odajött hozzánk, simogattuk őket, próbáltuk eldönteni, hogy melyik legyen. Aztán apu elkezdett tapsolni, mintegy imitálva a hirtelen zajokat, mint a puskalövés és borzaska egy kicsivel jobban vizsgázott, mint a másik, úgyhogy ez alapján őt választottuk. A kutyussal együtt kaptunk kicsi tápot és fagyasztott husit, meg persze az oltási könyvét. Én az ölemben fogtam, így indultunk haza.

Fél útig hazafelé bírta az ölemben, aztán áthelyezkedett és a két ülés közötti szigetre feküdt le, először fejjel a sebváltó felé, kicsit később pedig megfordult. Már a kinti kapun kanyarodtunk be, amikor is beterítette a hátsó ülés előtti szőnyeget, úgyhogy azzal kezdtük az ismerkedést, hogy fél órán keresztül a hányást takarítottam ki a szőnyegből.

Közben végig a lábamnál volt, követett mindenhova, amerre mentem. Az elején még Beni rámorgott, de mindig rászóltam, hogy nem szabad, illetve onnantól kezdve, hogy kitettem a kiskutyát a kocsiból, egyetlen macskát sem lehetett látni az udvarban.

Délben megjöttek a keresztlányomék a három bátyjával (és a szülőkkel), de kikötöttem a kicsiknek, hogy nem szabad simogatni a kiskutyát, és ez tartott kb. három órán keresztül és amint megsimogatták, a kutya őket követte (szerintük kergette).

Nap közben készítettem ki neki vizet, illetve a terasz mellé odahúztam egy matracot (amilyen Beninek is van), had pihenjen, ha elfárad.

A kocsis eseten kívül még négyszer hányt, kicsit aggódtam, de betudtuk a kocsi hatásának, az idegen környezetnek és az új helyből fakadó stressznek.

Este a vadászházba készítettünk neki fekhelyet, oda ahol előzőleg a kiscicák voltak tavaly.