Reggel szólt apu, hogy nincs meg a kutya. Ez fura volt, ugyanis hiába vannak szabadon, nem az elszökős fajta egyik kutyánk sem. Oké, néha ki szoktak járni a környékre, de akkor se mennek messzire és mindig visszajönnek.

Hamar be is ültünk a kocsiba és körbejártuk a környéket. A legelő melletti földesúton haladva megláttuk L. Timit Robin hátán. Mondtam apunak, várjuk meg és kérdezzük meg, látta-e Benit. Így hát megvártuk és megkérdeztük, mire az volt a válasz, hogy nem látott semmit. Erre megemlítettem, hogy tavaly ilyentájt ugyanez történt: valaki elvitte a kutyát. Erről jutott eszébe, hogy az egyik kutyamentő alapítvány kirakta a közösségire, hogy talált a tanyához vezető úton egy vizslát. Na hát ez a Beni.

Így hát gyorsan elvezettünk a menhelyhez – tudtam hol vannak, hiszen rendszeresen mellettük lovagolok el -, de nem volt otthon senki. Közben írtam neki a menhely közösségi oldalára, hogy ott vagyunk a vizsláért és szeretnénk hazavinni, de nem kaptam választ. Hazamentünk.

Itthon felhívtam a menhely tulaját. Erre mondta a nő, hogy adjam meg, ki a dokink, elviszi oda a Benit, a doki pedig bechipezi, (mert hát nincs a kutyában) és majd visszaszól, hogy mit beszéltek. 10 percre rá fel is hívott a nő, hogy haza hozza Benit, V. doki pedig majd később kijön és bechipezi. Mert hát eléggé ismer minket, meg ugye ő az állandó orvosunk.

Fél óra múlva hazahozta a csavargónkat és mondta, hogy azért szedte össze tegnap este 11-kor, mert a kövesút mellett futott és nem volt benne chip, így hát nem tudta, hova tartozik, ezért hazahozni sem tudta.

De akkor is mégis milyen alapon szedik össze a kutyákat a tanyavilágban?

Olvasási idő: 2 percTegnap volt nálunk a doki és hosszú igérgetések után végre elhozta a szájterpeszt, amivel kiderült, élesek Kristály felső fogai. Ahogy mondta, nem vészesen, de kellemetlen neki, így megreszelte. Most már csak a hatásra kell várni.

Az elmúlt két hónapban Krist felszedett annyit magára, hogy már nem olyan csonti, mint szeptemberben, a bordája is alig látszik és a medence csontja sem annyira hegyes már.

Egy hónapja Remi is vele jár ki legelni a rozsra, kb. déltől sötétig. A sok szabad mozgásnak köszönhetően Krist talán már nem botlik annyira, hisz előtte az összes mozgása annyi volt, hogy a karám egyik oldalától átbattyog a másikra. Most pedig egy igen nagy területet járhat be, Remi hatására pedig még többet mozog.

A látható javulás örömére, két hete felültem rá és megtettük a minimális kört. Nagyon fura volt rajta lenni, hiszen június vége óta nem ültem rajta, meg mert egész évben, pár kivétellel Remin lovagoltam. Szerencsére nem voltak botlások, csupán bicsaklás, de rá tudott nehezedni a lábára. Beni is nagyon örült annak, hogy végre eljöhetett velünk terepre (hiszen ha Remivel megyek, továbbra sem hívom) és Lady is végig velünk maradt, ugyanis végig lépésben mentünk. (Lady akkor szokott hazafordulni, akármilyen messze is vagyunk, ha megijed valamitől (fácán), vagy ha elkezdünk ügetni.)

Minap találkoztam ismerősömmel terepen, éppen Kristállyal és Benivel voltam kint. Beszélgettünk egy kicsit és megkérdezte, hogy hogyan szoktattam rá Benit arra, hogy póráz nélkül jön velem terepre.

Ennek igazából nincs nagy története. Lényegében csak annyi, hogy pár éve Panka elkezdett utánunk lopakodni, amit sajnos későn vettem észre, ugyanis már olyan távolságban voltunk a tanyától, hogy a „Befelé!” már mit sem ért (a bekötőn ez még hatásos, de mondjuk fél kilométerre a tanyától már felesleges hazaküldenem őt, mert nem fog hazamenni), így az ő legnagyobb örömére utánunk jöhetett. Ebből később már az lett, hogy direkt hívtam, hogy jöjjön velünk, mégpedig azért, hogy az esetleges kóbor kutyákat lefoglalja, amíg én a lóval kicsit odébb megyek, hogy ne legyen baj. Meg hát a társaság miatt is.

Aztán megszületett Beni és legközelebb már azt vettem észre, hogy mikor a Pankát hívom, jön ő is. Idővel Panka elment, de Beni még nagyobb lelkesedéssel jönne velünk, ugyanis amikor Kristet nyergelem (már akkor!) elkezd körülöttem ugrálni, aztán amikor már fent ülök Kristály hátán, akkor meg már teljes extázisba kerül. Ugrál, ugat, előrefut, Ladyt is bevonja a játékba.

Terepen szerencsére nincs baj vele, de vadászkutya lévén, amikor szagot fog, nem érdekli, hogy útban van és Kristály kis híján nekimegy, az utolsó pillanatban tér ki előle.  Ilyenkor kicsit leszidom a kutyát, de nem nagyon hatja meg. Sokszor hátranéz, hogy merre járunk, mikor mi lépésben megyünk és emiatt lemaradunk tőle. Amikor pedig rámegyünk egy-egy leágazásra, de ő tovább megy egyenesen, csak szólok neki, ekkor ő rögtön kapcsol és rohan utánunk.

Ladynél viszont teljesen más a helyzet. Ő egy mimózalelkű kutya. Bár az elején velünk tart, amint elindulunk ügetésben, vagy megijed valamitől, fogja magát és hazamegy, akármilyen messze vagyunk a tanyától.

A lovak oldaláról tekintve Kristálynál az a szerencse, hogy tapasztalt ló, nem ijed meg attól, ha a kutya felveri a vadat, vagy ha utánunk rohan és attól se, ha Beni hirtelen bukkan fel egy bokor mögül. Mondjuk, amikor Beni előttünk halad, néha rá szokott kapcsolni a tempóra, de ez még egészen belefér. Reminél pedig még nem tervezem a kutyá(ka)t magammal vinni.

Úgy gondolom, ahhoz, hogy a kutya probléma nélkül velünk jöjjön terepre, elsősorban bízni kell benne, másod sorban a kutyának bizonyos szintű engedelmességet kell mutatnia felénk (legfőképp a visszahívás sikeres megléte a fontos). Persze ehhez az is fontos, hogy a ló is kutya- és terepbiztos legyen.

Olvasási idő: < 1 percVannak helyzetek, mikor be kell csukni a kutyákat. Amikor kiengedjük a csirkéket. Amikor kimegyek terepre Kristtel, de nem szeretném, hogy Beni velünk jöjjön (ez nagyon ritka). Vagy amikor kisgyerek (6 év alatti) jön. Ugyanis Lady valamilyen oknál fogva nem szereti a kicsiket. Ha felügyelet nélkül vannak (a kutya, meg a kicsi), Lady hajlamos odakapni. Ennek az okát nem tudjuk, bár nekem van egy sejtésem.

Szóval ilyenkor be kell zárni a kutyákat. Bárhol hangzik el a tanyában, hogy helyedre, a két kutya farokfelvágva rohan a kennelhez, mintha nekik jó volna, hogy ők oda be vannak csukva pár órára. Általában mindig csukva szokott lenni a kennel ajtaja, de Beni mindig kinyitja magának, sőt, van amikor kennelt téveszt és akkor Lady-ét is kinyitja, így mire utolérem őket, már csak rájuk kell hajtanom a zárat, addig bent ülnek fegyelmezetten.

És az a furcsa, hogy ez soha nem volt megtanítva neki, csak Pankának, aki ugyanúgy nyitotta az ajtót, mint Beni. Okosak ezek a kutyák.

Olvasási idő: < 1 percAmióta kitették, hogy június 27-re teszik a Szent Iván éji felvonulás napját, azon izgultam, hogy a rá következő héten ne legyen vizsgám. Bár szerintem nem számított volna semmit. Aztán ahogy egyre teltek a hetek, lassan kitaláltam, hogy egyedül fogok Remivel felvonulni (vagyis nem kísér minket Krist). Ezért két tanulás között igyekeztem egy-egy órát szakítani (több-kevesebb sikerrel), hogy újra felrázzam Remit (bár nem nagyon kellett nyaggatni).

Ám tegnap előtt kiadtak egy közleményt, hogy a FKV miatt a lovasok nem vonulhatnak fel, ugyanis nincs hatósági állatorvos, aki ellenőrizné a lovak papírjait. Mérges voltam és borzasztóan sajnáltam, hogy kimaradunk, és ha lett volna is doki, akkor se mehettünk volna. Végül is jobb félni, mint megijedni.

Persze a tegnapi és a mai nap se telt el lovazás nélkül. Tegnap Kristállyal voltam és Benivel, ma pedig Remivel. Kristálynál igazából különösebb „gond” nem is volt. Mentünk szépen. Végül is Remivel sem volt bajom, de most újabb trükköt mutatott be nekem: a hátrálást. Én meg engedem, hogy had menjen, amíg meg nem unja, aztán egy kis csizma segítséggel előre ösztökélem. Más nem volt, vágtánál szárat adtam, különösen nem parádézott.

Olvasási idő: < 1 percIdeje egy újabb instagramos posztnak, hiszen elég sok képet / és pár videót tettem fel az oldalra. (régebbi az első).

A képeket beillesztgetve feltűnt, hogy inkább Margitot fotózgatom. 21 képből 8 képen ő van rajta. Az első kép december 21-i, az utolsó pedig mai.