… csak extrém helyzet.
Már egy hete beszéltük, hogy lovagoljunk, végül ma került rá a sor. Fészbúkos egyeztetések során abban egyeztünk meg, hogy mindjárt indul otthonról, nyergel és ha én is kész vagyok, felhívom. Én szép kényelmesen átöltöztem, a nyergelést se siettem el. Kiértem a bekötőre és előkapartam a telefonomat és felhívtam őt. Mondta, hogy még otthon van, később gondolt kimenni. Én meg mondtam, hogy akkor elmegyek egy kisebb körre. Visszamentem a tanyába, beszéltem két percet apuval, majd újra kimentem a bekötőre. Elindultam B. bácsi lucernáján feléjük, mikor hívott, hogy merre vagyok. Mondtam, hogy a lucernán. Ám ekkor észrevettem, hogy két oldalról két kutya: Beni meg a Panka vág át a lucernán. Utánam lopóztak. Mondtam a Pankának, hogy befelé, de ő csak fülét-farkát behúzva ment tovább.
Úgy gondoltam, hogy sok idő után ideje a kutyákat kivinni terepre. Hiába hívtam, Panka nem jött velünk. Beni viszont igen. Hátul, a „kedvenc” erdőn keresztül mentünk el. Sajnos a jobb oldali nyárfa-erdőt kivágták, szóval elég fura. A tanya mellett haladtunk tovább, egészen az út végéig, ahol elkezdődik a betonos út. Voltam már erre máskor is, csak akkor inkább bosszankodtam a beton miatt, most direkt erre akartam menni. Az egyik kanyarnál jobbra fordulva ismeretlen helyre érkeztünk. Utána megint jobbra fordultam (ezen a szakaszon voltunk már), ekkor meg a nap sütött a szemembe, szóval tök jó volt. Ügetgettem egy kicsit, de nem sokat, mert nem láttam, és hát sokszor nekem kell látni a ló helyett. Balra fordultam, megint ismeretlen út. Elkezdtem ügetni. Beni valamerre szimatolt. Egyszer csak Krist megugrott, de nem tudom mitől. Beni is előkerült a fák mögül, úgyhogy lehet, hogy ő ijesztett Kristre. Jobbra fordulva egészen hazáig már teljesen ismerős úton voltunk, szóval mehetett a full ügetés. Az utolsó szakaszon a játékboltos néniék sétáltak haza a két kutyájukkal. A kutyák rá se hederítettek a lóra. Ellenben Beni annyira megijedt a kutyáktól, hogy azt fontolgatta, inkább visszafordul. Persze nem ezt tette, hanem kivárt és egy adott alkalommal nagy kerülővel mellém szegődött, mert én meg tovább mentem otthagyva őt. Tudtam, hogy úgyis követ majd. Így is volt. A kinti legelő melletti úton Krist teljesen elengedetten ügetett. Lehajtotta a fejét. Mikor a betonhoz értem, pont láttam, hogy Lili megy befelé. Kiáltottam neki, de nem vett észre. A saroknál Remi is csatlakozott hozzánk a kerítésen belül, ugyanis időközben ki lett engedve. A kapunál találkoztunk. Bent lenyergeltem Kristet, és elengedtem őt is legelni.
Persze nem csak azokon a helyeken ügettem. Végig vissza kellett fogni, nagyon ment volna. Azért engedtem neki.
Munka közben (dohányszedés) vesszük észre, hogy Beni nagyban néz valamit. Egyszer csak megtámadta a homokot és a következő pillanatban egy nyuszival jött felénk. A zsákmányt persze nem igazán engedte a közelünkbe (nem morgott, csak arrébb ment), a többi kutyát pedig elmorogta. Jogos. Fogjon mindenki magának kaját. Azt még megvárta, hogy elszaladjak a gépért.
Na erről is lenne mit mesélni! Pankát imádom fényképezni. Be tudom állítani, úgy is marad és fotogén. Már amikor. Lady az a közép. Van, amikor be tudom állítani, de amint egyet hátra lépek, máris elmozdul, jön utánam. Amikor meg nem tudom beállítani, akkor a lábam előtt fél lépéssel ül és vigyorog, és várja, hogy lenyomjam a gombot. Ő ilyen. Ezért van olyan sok kép az orráról. A Beni pedig a másik véglet. Még leültetni se bírom, csak amíg a kezembe veszem a kamerát, de amint nyomnám le a gombot, feláll és csóvál / valami eltereli a figyelmét és utánaindul / elkezd a többi kutyával játszani. Amit viszont imádok, azok a gyönyörű barna szemei.
Régen voltam már a kutyákkal meg Kristtel terepen. Lady nem jött velünk, de a másik kettő igen. Megint mások nyomait követtük, hárman voltak. A kettes számú utat járták végig. Én nem igazán mertem arra menni, ugyanis a visszafelé vezető úton már találkoztunk agresszív kutyákkal. Most is találkoztunk egyel, de az szerencsére nem volt éppen agresszív. A sarkon már kiszúrtuk egymást, a kutyák még nem vették észre. Megállítottam Kristet, figyeltem, hogy reagált a lóra. Egyet lépett hátra, erre a többiek is észrevették, én meg bíztattam őket, hogy megkergessék. És ez így jó is volt.