Nem írok, mert nincs miért. Mármint nem történik semmi fontos. Nálunk a tél / hideg idő a pihenést jelenti. Ilyenkor a lovak kint legelnek, ezzel valamennyire lemozgatják magukat. Meg most rám jött az, hogy nincs kedvem felülni a lóra. Mondjuk ez részben azért is lehet, mert már ismerős a környék, nincs kihívás (legalább fél-egy óra kell ahhoz, hogy új részre érjünk), és többek között az is, hogy egyedül nincs kedvem kimenni).

De hál’ Istennek most jön a jó idő, Remire is felülhetek végre . Azt hiszem két hete futószáraztam őt nyereggel és kötőfékkel, lenyomott egy kisebb rodeót. Csatakra izzadt a végére, így levezetésül kivezettem őt kézen a bekötőre. Mindig le akart feküdni, de nem engedtem, csak a karámban, amikor visszaértünk.

Kristállyal már voltam a hónapban terepen. Első alkalommal a minimum kört tettük meg kezdésnek, aztán két hete (13-án) már nagyobbat mentünk, kb. 12 km-t kb. másfél óra alatt (nem kapcsoltam be az endomondo-t). Végül is jó volt, de látszott rajta, hogy szét van esve. A sertésteleptől leszálltam róla, és úgy vezettem be kiengedett hevederrel, mert olyan szinten leizzadt.

A gödöllői lovardába nem járok, eddig részben az órarendem miatt, ezután meg azért a négy-öt alkalomért nem érdemes már. Majd ősszel, ha.

Volt Zsófi, de nem volt semmi érdemleges. A rossz idő miatt nem ültünk lóra.

Kutyák megvannak. Alszanak, napoznak, ugrálnak (főleg Beni), jönnek velem terepre, Lady sokszor besértődik terep közben. Megijed valamitől és elindul haza. Múltkor fácán hangjától (!) ijedt meg, máskor meg a szomszéd kutya ugatásától. Néha komolyan nem értem.

Margit vemhes. Utolsó napjait tölti egyedül. Úgy látszik, húsvéti kismacskák lesznek. A kockás hasa van szó szerint (a tejcsatornái ennyire megteltek). Viszont lenyugodott, nem annyira agresszív már. Ha megellik, úgyis írok.

Instagramon aktívabb vagyok, felgyülemlett már jópár kép. Legközelebb azokat teszem fel.

Idénre eddig még nem tudok lovas rendezvényt a városban, elvileg lesz rendőr ügyességi verseny, meg championátus, bár egyiket se jelentették még be. Inkább csak reménykedek. Mi viszont fel szeretnénk vonulni, kétszer is: a Szent Iván esti felvonuláson és természetesen a szüretin. Meglátjuk, mi lesz.

Augusztus óta egész sokat fényképeztem. A sorrend: az első a legrégibb (augusztusi kép), az utolsó kettő a pedig a mai termés.
A szürke ló, Ő Kibo. A mellette levő képen pedig a díjlovas verseny programját rajzoltam le, hogy könnyebben memorizálhassam. Nekem személy szerint az utolsó két kép, a második sorban az első és harmadik kép, az utolsó előtti sorban pedig a Benis kép tetszik.

Épp Benit nyüstöltem a terasz előtt, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy árnyék szaladaz erdőben. Anyuék is mondták már, hogy van mókusunk és én is láttam egyet. Aztán fényképezés közben kiderült, hogy kettő is van. A diófára jönnek enni. Nagyon aranyosak. Beni is segített keresni őket, de csak a tekintetével.

Felnyergeltem Kristet és úgy találomra elindultam a kövesút mentén. Beni is jött utánunk, aminek kevésbé örültem, hiszen ez eléggé lekorlátozta, hogy merre menjek, ezért úgy döntöttem, hogy mivel elég régen voltam már az olajtelep felé, hát gyerünk, nézzük meg, mi a helyzet arra.

Mikor odaértünk, felmentem az egyetlen dobra, amire fel szoktunk menni, hiszen nem túl meredek és nem is túl magas. Csak mert féltem Krist lábait. Dombozás után kiértünk a nagyon süppedős útra, ahol egy vizsla jött szembe velünk. Kicsit megijedtem, hogy nehogy harapós legyen, de amíg Beni lefoglalta őt, addig Kristtel gyorsan továbbiszkoltunk a telep felé. A két erdő közötti úton patanyomokat észleltem, így egy hírtelen döntéssel továbbindultam a kövesúton túlra – amerre még nem voltunk.

Krist az egyik tanyánál hirtelen nagyon érdeklődve nézett az udvar felé, én meg karámot láttam a kerítés előtt, ezért úgy gondoltam, hogy megnézzük milyen hely is az. Elmentünk a kerítés mellett. Bent egy bácsika etette éppen a kutyáját. Odaköszöntem neki, amiből végül beszélgetés lett és kiderült, hogy anyuék ismerik egymást, sőt nem is olyan rég voltak nálunk. Beszélgettünk vagy fél órát, mielőtt továbbindultam.

Mentünk tovább, már nagyon hazafelé akartam menni. Telefonon néztem a térképet, hol lehet balra fordulni. Aztán megérkeztünk az elágazáshoz. Szép hely volt, Beni is élvezte, Krist meg ment, mint az őrült. Átmentünk a kövesúton, közben meg-megnézegettem a térképet, hogy jó helyen járunk-e, mikor kell lefordulni. Egy telepített nyárfaerdő utáni nagy fa- és bokorcsoportból majdnem nem jöttem ki, de aztán mégis sikerült és folytattuk tovább az utunkat. Az egyik részen, ahol rendes földes utat jelzett a térkép, teljesen ellepte a visszanőtt fasarjak, de Krist ügyesen utat tört magának. Két helyen vadászles mellett mentünk el. Volt ott minden: a les, szénaetető, itatómedence, vályú, de mindez üres volt, gondolom majd télre feltöltik.

Miután kiértünk a keresztező útra, onnantól hazáig ismerős volt a táj.

Utólag néztem vissza, hogy pontosan merre is jártam, és akkor jöttem rá, hogy ha nem ott fordulok balra, ahol fordultam, hanem egyel vagy kettővel „később”, akkor a másik faluba / városba (?) érünk. Az út, (a beszélgetési időt nem számítva) két órás volt és összesen 19 km-t mentünk.

Van egy kicsi, sárga alapon fehér pöttyös labda, amit Beni nagyon imád. Amikor labdázok a fiúval, Lady ilyenkor mindig „csipog”, hiszen ő is szeretne játszani. Ladynek is szoktam a lasztit dobni, de utána fut, felkapja, és szinte azonnal le is dobja.
Aztán valamelyik nap megint labdáztam Benivel, Ladynek is dobtam, ezúttal a lelkes hívásomra (máskor is lelkes szoktam lenni) boldogan jött labdával a szájában. Agyon dicsértem, viszont nem dobtam el újra, hanem félre raktam és unásig simogattam.
Ma is dobtam nekik a labdát, ezúttal mindkettő lelkesen hozta.
Örülök ennek a fejlődésnek és próbálok velük nem unásig játszani, hogy mindig kedvük legyen hozzá.

Felnyergeltem Kristet és elindultam. Már korábban kinéztem, merre fogok menni, de a pontos utat csak indulás előtt néztem meg. A bekötőnél visszatekintve a kutyáknak híre-hamva sem volt, de mikor már túl értem B. bácsi kerítésénél bosszúsan vettem észre őket. Ilyenkor már felesleges a „Befelé!” szót kiejtenem a számon, úgysem fordítanak hátat és mennek be, hanem tovább szaglásznak. Tovább menve sokat ügettem betonon, illetve ahol lehetett, a füvön. Az olaj átvevő telepnél egy vizsla kijött, de szerencsére nem volt baj. A földesúton mentem tovább, jó nagy tempóban. A terep igazából egész zavartalan volt, csak az egyik kanyarnál nyihogott Krist egy nagyot, illetve egyszer megugrott egy kicsit a kutyáktól, de nem volt semmi baj. Ahol lehetett ügettünk, jó nagy tempóban. Az volt az érzésem, ha beleülök a nyeregbe és rázárok, simán beugorhatott volna vágtába, de inkább visszahúztam.  Az egyik kanyar után nem is olyan régi patkónyomokat láttam magam előtt. Illetve az erdőben kb. egy tenyérnyi nagyságú szarvas (?) nyomot láttam. Elég nagy volt. Csatakosan értünk haza. Hátulról mentem be és sikerült lóhátról kinyitni és becsukni a hátsó kaput. Bent mielőtt lenyergeltem, apu felült a lóra (!), kipróbálni és persze a fényképezésért. Utána lenyergeltem, és Anna is megjött. Őt feldobtam a lóra és sétáltunk egy nagyot.​

Egyébként egy óra öt perc alatt 11,09 km-t tettünk meg (10,15 km/h).