FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Nem gondoltam volna
2010. 10. 23. • ÉpítésLadyLovakPanka
Olvasási idő: 2 perc

Amúgy különösképpen nem történt semmi. az istállóra holnap tesszük (valószínűleg) a betonoszlopokat, aztán rá a tálcákat, majd megmagasítjuk a falakat és jön a tető. Panka kerekedik: nem sokára lesz kiskutya. Pontosabban november közepén valamikor. Ma gyakoroltunk egy kis agilityt Ladyvel együtt. Mind a kettőjüknek jól ment. aztán kifésültem ladyt, mert tele volt királydinnyével meg minden egyéb ragadós növénnyel. Utána pedig elmentünk túrázni. Anyuék mentek körtét szedni, kérdeztem mehetek-e – kutyával. Mondta igen. Pankát nem kellett kéretni, ő már ugrott is a kocsiba, Ladyt csak oda kellett vezetni és ő is ment be. Lady az út elején egy kicsit elkezdett vinnyogni, nagyon nem szereti az autózást, de kétszer rászóltam és abba is hagyta. Visszafelé, amikor az autóba kellett volna menniük, Ladyvel volt egy kis balhém. Ugyanis amikor a körtéknél kiszálltunk, rögtön elengedtem, tudtam úgy is követ, mert csak minket ismer. na szóval amikor be kellett szállni a kocsiba, panka bement, de lady a maga természetével elfordult és elindult az ellenkező irányba. Én meg elindultam utána, de mérgesen szóltam hozzá, és végül meg tudtam fogni. Rátettem a pórázra és mentünk is be a kocsiba. A visszaúton másfele mentünk, tovább tartott az út, de Lady meg sem nyikkant, csak a kocsiban ingázott oda-vissza. Múlt héten lovagoltam Kristen, amikor írtam. Ma is lovagoltam egy kicsit, de csak szőrén, hogy Remit levezessem. Vágtázott is mint az őrült, majdnem elsodort minket. Aztán délután, azt hiszem, agilityzés után lementem Remihez. Nagyon édes, de látszik rajta hogy csikó. Azt csinálta, hogy mentem a karámba körbe-körbe és megálltam hogy bevárjam. Az egyiknél belém akart csípni. Mondom, most hagyd abba és kapott egy kicsit a nózijára.

Kiállítás
2010. 09. 28. • LadyPanka
Olvasási idő: < 1 perc

» Nem lovagoltam, se vasárnap, se tegnap és ugye ma sem. Viszont holnap biztos kimegyek, hiszen a kis csibészt le kell mozgatnom.  Most ezt csinálom, szóval egy ideig biztos nem leszek.
» Jut eszembe: jövőhéten kedden lesz az állatok világnapja és ez alkalomból kisállat kiállítást tartunk a suliban és mégis kit viszek el? Persze, hogy mindkét kutyámat. Hogy bírok el velük? Sehogy, Pankát barátnőm fogja pesztrálni, rám meg Lady marad. Azért gondoltam így, mert a félős természetét nézve az is benne van a pakliban, hogy lehet, hogy el fog rohanni, meg minden. Amúgy Panka már volt tavalyelőtt kiállításon (tavaly nem rendeztek) és a Legszófogadóbb kisállat címet kapta meg szavazás alapján. Most abban bízok, hogy Lady meg a legszebb kutya díjat fogja megkapni.

Blog
2010. 09. 21. • KristályLadyPankaRemény
Olvasási idő: 2 perc

» Próbálok visszaemlékezni, mi volt az utóbbi négy napban. Szombaton Kristen lovagoltam, de már nem tudom, hogy merre. Vasárnap pihi volt, Pankával gyakoroltam. Ügyesen ment neki, a játszótéren gyakoroltunk. Tegnap lovagoltam is és Pankáékkal is gyakoroltam. Úgy kezdődött, hogy Lady-t kifésültem, mert végre-valahára nem volt eső és meg is száradt. Nagyon szép lett utána. Egy-két bogáncsot kiszedtem belőle.
Utána elmentem lovagolni. Kimentünk a bekötőhöz, de Remi a szokás szerint meggondolta magát és begaloppozott. Oké, bementem és rákapcsoltam a futószárat. Bal kezembe a feltekert szár és a kantárszár, jobb kezembe pedig fogtam a Remihez vezető szárat. (nemtudom, értitek-e.) Először Krist nem értette, hogy mi van, mert Remi állandóan húzott, de megértette, hogy muszály velünk jönnie. Kimentünk a bekötőhöz. Utána visszamentünk a bejárathoz, de nem mentünk be, hanem elindultunk a tó felé. Mivel ez a szakasz füves és Remi mindig szokott vágtázni, ezért hol lehajolt a kis csibész, hol bevágtázott. De én fogtam és végül tök normálisan ment. Kristály meg mindig vissza akart fordulni. Végül visszafordultunk, kb. az út negyedénél, Remit elengedtem, mert úgyse tudtam volna tartani és full ügetésbe zúztunk vissza. Jó volt. Bent pedig az udvaron (ami füves) lenyergeltem és levettem Kristály kantáráról a zablát, hogy tudjon legelni. Kb. 20 perc múlva bevittem őket a karámba.
Egy kis pihenés az én számomra is és elmentünk a játszótérre gyakorolni. Pankával gyakoroltam az ott használatos szavakat, majd a váron ott marasztaltam és Ladyvel, persze pórázon elkezdtem a hintákat ugratni, hogy szokja. A végén pedig maradot gyakoroltunk és elengedtem őket.

Goooo.
2010. 08. 30. • LadyLovakPanka
Olvasási idő: < 1 perc

» Tegnap jót gyakoroltunk Pankával és Ladyvel a játszótér körül, bár inkább Pankával gyakoroltam. Elkezdtem neki megtanítani a Hopp-t, amit akkor mondok, ha ugornia kell, mert eddig csak rámutattam az akadályra és ment. A Fel! az már megy. Egyébként azt gyakoroltuk, ha mondom, hogy Marad!, akkor rögtön leül, arrébb megyek és a Fekszik! parancsra a helyén, ahol maradt, lefekszik. Ez sikerült is és örültem annak, hogy a futkározás közben is megcsinálta. Alaposan megdícsértem. Lady meg olyan vicces, mert ha nagyon örül nekem, akkor elkezd körbe-körbe forogni a tengelye körül. Majd hozok egy vidit, ha sikerül.
Tegnap nem lovagoltam Kristen, de felfedeztem valamit. Remi sörénye alatt sötétebb a szőr, mint pl a hasán. Mégegyszer fog vedleni? Remélem nem. Amúgy mostmár követ. Nagyon jó érzés. És azt is megengedi, hogy rátámaszkodjak a hátára. Persze felülni nem fogok rá. Majd egy "kicsit" később.
Ma megyek lovagolni háromra. Szerintem Karibra ülök, hiszen vele indulok a hétvégén levő versenyen. Woo, de jó lesz. Minden gondolatom az, hogy hol kellene az akadályok között vágtázni – hiszen ügyességiben indulok -, mert valószínűleg u.a. a pálya lesz, amin gyakorlunk. Áhh, szétvet az izgalom.