FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Lujzi sétálni tanul
2021. 02. 04. • Lujzi
Olvasási idő: 6 perc

Rögtön miután megérkezett hozzánk, első alkalommal, amikor kivittem a körkarámba, már akkor láttam rajta, hogy nem lehet normálisan vezetni, mert folyton vissza akart vinni Reményhez, de ezt betudtam annak, hogy csak most jött meg, ismeretlen minden és a másik ló az egyetlen fajtársa és ezért ragaszkodik hozzá stb.

Aztán egyik délután gondoltam, csak elkezdek vele foglalkozni, csak hogy ne unatkozzon, meg igényli is, így első alkalommal azt csináltam, hogy felraktam rá a vezetőszárat és kisétáltunk a tároló elé. Itt már elkezdett hisztizni: húzta a szárat, továbbra is vissza akart vinni a karámhoz, folyton terelgetni próbált (ebből már Reminek köszönhetően megjöttem), ha egy helyben álltunk, akkor folyton körülöttem pörgött és Reményt hívta, kicsit dobálgatta az elejét, szóval nagyon nem volt észnél. Miután pár pillanatig nyugton tudott maradni, elindultunk visszafelé (azon az elven, hogy én akarok visszamenni és nem ő miatta megyünk vissza). Visszafelé természetesen húzott, kb. a súlyom bevetésével tartottam vissza.

Rá kb. egy hétre gondoltam, csináljunk mást is, úgyhogy elhoztam a körkarámtól a bójákat és leraktam a karámon kívül Remi közelébe, (hogy együtt legyen a két ló és ne legyen hiszti) és vezetgetős feladatokat csináltunk, szlalom, kapuk meg csak jobbra-balra vezetgettem. Eddig csak annyi gond volt, hogy vezetgetés közben megpróbált terelgetni és jutifalat után túrt, egyszóval nagyon benne volt a személyes teremben, ez meg nagyon nem tetszett (ennek is megvan a maga helye és ideje). Úgyhogy karfelemeléssel/lengetéssel elküldtem magamtól, kb. már másodjára megértette, mi bajom és picit távolabb ment tőlem. Kicsi gyakorlás után kitaláltam, hogy levezetésképp megkerüljük a fóliák helyét, elég messze van, de még rálát Remire. Na, itt aztán elborult az agya.

Olvass tovább!
Első hónap Lujzival
2021. 01. 06. • LujziRemény
Olvasási idő: 6 perc

Az este, miután levezettem Lujzit a futóról és vezettem a helyére, volt egy kis összerúgás, melyből hátrafordulva csak annyit láttam, hogy Tarzan (aki szokás szerint közvetlen mögötte jött utánunk) farkát behúzva, sántítva rohan el. Az még mindig tisztázatlan, hogy Lujzi a kutya miatt rúgott-e ki, vagy Remény miatt.

Másnap reggelre széttörték a közöttük levő karám felső elemét. Harmadnap reggelre pedig tovább folytatták és a középsőt is eltörve Lujzi átment Reményhez, onnan pedig kiszökött, lévén Remi karámja keresztben kicsit foghíjas volt. Reggel apu a karám körül találta őt, de szerencsére simán meg tudta fogni és visszavitte a csikót a helyére. A két rúd és Remi karámjának hiányzó részei mind pótolva lettek.

Másnap kivittem őt a körkarámba, de nem volt túl sok értelme, mert Remi érdekelte, rám nem nagyon figyelt. Pici hajtás után vissza is vittem őt a helyére.

Olvass tovább!
Van egy új lovunk
2020. 12. 06. • Lujzi
Olvasási idő: 6 perc

Évekkel ezelőtt, mikor még B. Szilvinél lovagoltam, az egyik nyáron a táborban egy fjord pónin ültem és rajta ugrattam először komolyabbat. Emlékszem, hogy egyedül alattam ment normálisan és erre nagyon büszke voltam. Akkor szerettem bele a fajtába.

Ám van még egy kedvenc fajtám, mégpedig a haflingi. Cukik, különlegesek, nyugisak, gyerekek mellé is való (ami fontos szempont).

Még a nyáron beléptem Fb-n mindkét fajta csoportjába. Először csak olvasgattam a bejegyzéseket, ki milyen élményt oszt meg és nem egyszer olvastam beszámolókat a fjordok makacsságáról. E miatt billent a mérleg a haflingi felé, de csak úgy, hogy „egyszer majd, ha veszünk lovat”. (Ez nem jelenti azt, hogy továbbra sincs bakancslistámon a norvég fajta.)

Akkor még nem tudtam, hogy ez a téma már a közeljövőben aktuális lesz, hiszen szeptember elején Krist sajnos elpusztult.

Tudtuk, hogy szeretnénk Remény mellé lovat, hogy ne legyen egyedül. Persze voltak keresési kritériumok: ne legyen 160 cm-nél magasabb, nagyon minimum 6, de inkább 8-10 éves lovat szerettem volna, de semmiképp nem csikót. Fajtája mindegy volt, olyan szempontból, hogy hobbi lónak jó legyen. El is kezdtem keresgélni a lovasok.hu-n, hafikat is nézegettem, egy csomó volt fent, de egyik sem fogott meg igazán. Fjordokat, pláne jó vérvonalút, meg ugye köztudottan nagyon nehéz az országban eladót találni. A csoportokban is voltak mindkét helyen eladó lovak (a fjordoknál jóval ritkábban). Néha, amelyik hirdetés megtetszett, azt átküldtem anyunak is üzenetben, de sorra nemet mondott. Így hát el is engedtem a témát, úgy voltam vele, hogy majd egyszer, ha szembejön.

Olvass tovább!