Felnyergeltem Kristet és elindultam. Már korábban kinéztem, merre fogok menni, de a pontos utat csak indulás előtt néztem meg. A bekötőnél visszatekintve a kutyáknak híre-hamva sem volt, de mikor már túl értem B. bácsi kerítésénél bosszúsan vettem észre őket. Ilyenkor már felesleges a „Befelé!” szót kiejtenem a számon, úgysem fordítanak hátat és mennek be, hanem tovább szaglásznak. Tovább menve sokat ügettem betonon, illetve ahol lehetett, a füvön. Az olaj átvevő telepnél egy vizsla kijött, de szerencsére nem volt baj. A földesúton mentem tovább, jó nagy tempóban. A terep igazából egész zavartalan volt, csak az egyik kanyarnál nyihogott Krist egy nagyot, illetve egyszer megugrott egy kicsit a kutyáktól, de nem volt semmi baj. Ahol lehetett ügettünk, jó nagy tempóban. Az volt az érzésem, ha beleülök a nyeregbe és rázárok, simán beugorhatott volna vágtába, de inkább visszahúztam. Az egyik kanyar után nem is olyan régi patkónyomokat láttam magam előtt. Illetve az erdőben kb. egy tenyérnyi nagyságú szarvas (?) nyomot láttam. Elég nagy volt. Csatakosan értünk haza. Hátulról mentem be és sikerült lóhátról kinyitni és becsukni a hátsó kaput. Bent mielőtt lenyergeltem, apu felült a lóra (!), kipróbálni és persze a fényképezésért. Utána lenyergeltem, és Anna is megjött. Őt feldobtam a lóra és sétáltunk egy nagyot.
Egyébként egy óra öt perc alatt 11,09 km-t tettünk meg (10,15 km/h).
Az előre megbeszéltek szerint a téli szünetben is eljött Zsófi lovazni. Szombaton jött, ma ment haza. És végre ketten, egyszerre mehettünk ki terepre.
Szombaton elsőként elmentünk a Gergőhöz kölcsön kérni egy másik western nyerget, mert a barna nagynak/hosszúnak bizonyult. Így hazahoztunk egy fekete nyerget. Hazaérés után gyorsan átöltöztünk és mentünk is ki. Miután kicipekedtünk és Remit egy kicsit lefutóztam (kb. két hónapja nem volt lovagolva, ami meg is látszott rajta), apu segítségével felnyergeltünk (ő inkább Reminél segített). Hosszú beállítások után végre lóra ülhettünk mindketten. Az utat már előre megnéztem. Persze nagyban Remitől és tőlem függött minden, hogy milyen messzire megyünk, de azt hiszem, így is nagy utat tettünk meg. Hátul mentünk el a földes úton.
… csak extrém helyzet.
Már egy hete beszéltük, hogy lovagoljunk, végül ma került rá a sor. Fészbúkos egyeztetések során abban egyeztünk meg, hogy mindjárt indul otthonról, nyergel és ha én is kész vagyok, felhívom. Én szép kényelmesen átöltöztem, a nyergelést se siettem el. Kiértem a bekötőre és előkapartam a telefonomat és felhívtam őt. Mondta, hogy még otthon van, később gondolt kimenni. Én meg mondtam, hogy akkor elmegyek egy kisebb körre. Visszamentem a tanyába, beszéltem két percet apuval, majd újra kimentem a bekötőre. Elindultam B. bácsi lucernáján feléjük, mikor hívott, hogy merre vagyok. Mondtam, hogy a lucernán. Ám ekkor észrevettem, hogy két oldalról két kutya: Beni meg a Panka vág át a lucernán. Utánam lopóztak. Mondtam a Pankának, hogy befelé, de ő csak fülét-farkát behúzva ment tovább.
Ma a Remit vittem ki. Csak az alap utat terveztem, ami mentes forgalomtól (csak egy rövid betonutas szakasz van, de azon gyorsan végig lehet jutni). Kristály nyergelésénél majd megőrült a karámban, amikor meg kiengedtem, akkor is le-föl vágtázott az udvarban. Csak úgy húzta a (fék)csíkokat maga után. Aztán elindultunk. Jött utánam, nem is volt vele baj, hanem a tárolónál megállt legelni, és nem tudtam, hogy jön-e utánam, vagy ottmarad. Jött. Ki-be vágtázott az erdőben, ezzel is idegesítette az anyját. Aztán meg végig előttem ügetett/vágtázott. Mikor odaértünk M. bácsi tanyájához, akkor meg bement a kerítéshez és ott megkergette a kutyákat, akik a szokással ellentétben (megint) szabadon voltak. Én lekanyarodtam a körtésnél, de Remi még mindig nem jött. Ott kiabáltam neki, hogy ‘Remi, gyere!’. Végül M. bácsi kijött és elkergette a Remit. Mi mentünk tovább, bár Krist nagyon fészkelődött, hogy merre van a csikó. Végül Remi is megkerült. Hazáig már nem igazán csatangolt, sőt a kinti legelő melletti úton a lépésre is rászánta magát. Egészen a betonig. Ott elkezdett ügetni, de szerencsére nem jött senki. Kicsit leizzadt, hát amennyit vágtázott fel-le, nem is csodálom. Lenyergeltem Kristet és mehetett legelni.
Úgy gondoltam, hogy sok idő után ideje a kutyákat kivinni terepre. Hiába hívtam, Panka nem jött velünk. Beni viszont igen. Hátul, a „kedvenc” erdőn keresztül mentünk el. Sajnos a jobb oldali nyárfa-erdőt kivágták, szóval elég fura. A tanya mellett haladtunk tovább, egészen az út végéig, ahol elkezdődik a betonos út. Voltam már erre máskor is, csak akkor inkább bosszankodtam a beton miatt, most direkt erre akartam menni. Az egyik kanyarnál jobbra fordulva ismeretlen helyre érkeztünk. Utána megint jobbra fordultam (ezen a szakaszon voltunk már), ekkor meg a nap sütött a szemembe, szóval tök jó volt. Ügetgettem egy kicsit, de nem sokat, mert nem láttam, és hát sokszor nekem kell látni a ló helyett. Balra fordultam, megint ismeretlen út. Elkezdtem ügetni. Beni valamerre szimatolt. Egyszer csak Krist megugrott, de nem tudom mitől. Beni is előkerült a fák mögül, úgyhogy lehet, hogy ő ijesztett Kristre. Jobbra fordulva egészen hazáig már teljesen ismerős úton voltunk, szóval mehetett a full ügetés. Az utolsó szakaszon a játékboltos néniék sétáltak haza a két kutyájukkal. A kutyák rá se hederítettek a lóra. Ellenben Beni annyira megijedt a kutyáktól, hogy azt fontolgatta, inkább visszafordul. Persze nem ezt tette, hanem kivárt és egy adott alkalommal nagy kerülővel mellém szegődött, mert én meg tovább mentem otthagyva őt. Tudtam, hogy úgyis követ majd. Így is volt. A kinti legelő melletti úton Krist teljesen elengedetten ügetett. Lehajtotta a fejét. Mikor a betonhoz értem, pont láttam, hogy Lili megy befelé. Kiáltottam neki, de nem vett észre. A saroknál Remi is csatlakozott hozzánk a kerítésen belül, ugyanis időközben ki lett engedve. A kapunál találkoztunk. Bent lenyergeltem Kristet, és elengedtem őt is legelni.
Persze nem csak azokon a helyeken ügettem. Végig vissza kellett fogni, nagyon ment volna. Azért engedtem neki.