Szerdán este fél hétkor találkoztam Laurával a munkahelyén, miután bevásároltam a közeli Lidl-ben. Megérkezés után átpakoltunk az ő kocsijába és indultunk is Simonpusztára.

Felérve felpakoltunk a szobába majd egy kis beszélgetés után lefeküdtünk aludni.

03.23. – Csütörtök

Reggel fél nyolckor már az istállóban voltunk és a szokásos lovakat (Polett, Betyár, Oszkár, Gianna, Dakota, Dzsoni) nyergeltük a Díjlovaglás gyakorlatra. Én szokás szerint a haflingit választottam, így én is nyergeltem fel (Edda késett), majd miután mindenki elkészült, kimentünk a nagy fedeles mögötti pályára. Felszállás után lépésben kezdtünk bemelgíteni, közben arra próbáltuk ráveenni a lovakat, hogy minél mélyebbre nyújtva a nyakukat lépjenek. Dzsoninak nem nagyon ment. Ügetés közben patanyomfigurákat, illetve combra való engedést gyakoroltuk, illetve itt a “szárakat a kézből…” feladatot gyakoroltuk. Vágtáztunk is, először nem akart beugrani, illetve elvitt, de felszívtam magam és rávettem, hogy vágtázzon. Pár kör vágta után utolsó feladatként jobb kézre a lépésből vágtát gyakoroltuk a lovakkal, hogy megnézzük, tudják-e ezt a feladatot, hiszen a díjlovaglás gyakorlati vizsgán szerepel. A legtöbb ló ügyesen megcsinálta, Dzsoni is aránylag jól csinálta, egy probléma volt vele, hogy ahogy az előttünk levő lovas elkezd vágtázni, ős is menni akart. Miután ezt a feladatot párszor megcsináltuk (akinek kevésbé ment, az többször), egy kör hosszúszáras lépés után átadtuk a lovakat a csapat másik felének.

Edzés után lenyergeltük a lovakat, majd fél órás szünet után kezdtük el a Díjlovaglás előadást, ahol a fiatal ló kiválasztását és kiképzését vettük díjlovaglás szempontból.

Összepakolás után tmentünk Dunaharasztira hospitálni, ahol már várt minket a gyakorlat közben megrendelt ebédünk, így még gyakorlat előtt megebédeltünk.

A záróvizsgának is, de most nem erről szeretnék írni, hanem Remény vemhességéről.

Nagyon gyorsan telik az idő. Olyan gyorsan elrepült az elmúlt 9 hónap, hihetetlen, hogy kb. két hónap múlva kiscsikónk lesz.

A vemhesség januárig nagyjából zavartalan volt, decembertől kezdett Remény hasa érezhetően növekedni, de még nem volt zavaró, egészen január végéig, amikor is már éreztem a nyeregben ülve, hogy szélesebb a ló, mint szokott. Eleve nem volt kondiban a ló, de akkor meg pláne gyorsan kifáradt, már kb. két-két nagy kör ügetéstől megizzadt, a vágtáig el sem jutottunk, de nem is erőltettem.

Akkor döntöttem úgy, hogy abbahagyom vele a lovaglást egy időre, legfeljebb szőrén ülök fel rá, illetve körkarámban foglalkozok vele.

Március 12-én ültem rajta utoljára, akkor is szőrén és zabla nélküli kantárban és egy rögtönzött, bójából és rúdból épített akadályparkon gyakoroltunk, kizárólag lépésben. Jó volt, ügyes volt, nem volt semmi gond vele.

Többször körkarámoztam vele, a vége felé már csak lépésben és ügetésben, inkább arra figyelve, hogy minél tovább menjen ügetésben, persze azt szem előtt tartva, hogy mennyire bírja. Gyakoroltuk még továbbá a jármódon belüli gyors és lassabb tempót. A cél mindenesetre az, hogy egy kis állóképességet építsek neki még az ellés előtt.

A mindennapokban az a gyakorlat, hogy kedd és szerda kivételével (amikor a Gáborékhoz megyek reggel edzésre), akkor délelőtt kb. 9-től Lujzi megy ki legelni, majd nagyjából félidőben (dél-1 között) lócsere van és Remény megy ki délutánra a rozsra. Hétvégén, amikor már nem várunk ügyfelet, akkor csukott kapu mellett mindkét ló egyszerre megy ki egész napra a zöldre. A kaput meg ugye azért kell bezárni, mert Lujzi bármikor fogja magát és Remit magával húzva kirohannak az útra.

Elérkeztünk a képzés utolsó félévéhez, amelyet keserédesen vettem tudomásul. Bizonyos szempontból örülök, hogy már nem sok van hátra, viszont bizonyos tényezők miatt pedig szomorú vagyok, hogy pár hónapon véget ér ez a kaland. Majd amúgy is tervezek egy nagy összefoglalót írni államvizsga után.

03.02. – Csütörtök

Reggel fél nyolckor találkoztam Laurával a szomszéd város cukrászdája előtt a korábbi alkalmakhoz hasonlóan és elindultunk Pest felé.

Időben felértünk az egyetem parkolójába, ahol találkoztunk is a csoport egy részével, aztán felérve a terem elé találkoztunk a csapat többi részével is. Örültünk egymásnak, boldogan öleltük meg egymást.

Az első előadásunk, mely 9:45-kor kezdődött, Lovastúra tájékozódási ismertek volt, melyet Vér Imre tartott, akivel az első félévben már találkoztunk. Ez alkalommal többek között beszéltünk a térképolvasásról, amit elvileg majd a későbbi órákon gyakorolni is fogunk.

Az ebédünket az egyetem menzáján fogyasztottuk el és mivel utána volt időm, ezért végre fel tudtam menni a TO-ra, hogy kb. félév után átvegyem a diákigazolványomat.

Következő előadásunk a Lovas létesítmények gazdálkodása volt, melyet Szeles Tünde tartott és lényegében gazdasági szempontból néztük át, hogy milyen bevételei és költségei lehetnek egy lovardának, milyen időközönként nagyjából mily költséggel kell számolni, továbbá átvettük, hogy milyen gazdasági formában van lehetőség lovardát működtetni. Korábbi tanulmányaimból adódóan nem volt sok újdonság, de voltak érdekes témák, amit a későbbiekben majd használni tudok.

5-kor vége is lett az óránknak, és mivel Laurának a nap folyamán szóltak, hogy készen lett a rendelt csizmája, ezért Dunaharaszti felé vettük az irányunkat, a Böröcz csizmakészítő felé.

Az első vadászata nagyjából semleges reakciója után nem volt kérdés, hogy továbbra is járni fog velünk vadászni.

A következő hétvégi (01.14) vadászatra nem vittük ki, ugyanis az VIP vadászat volt és úgy gondoltuk, hogy nem kellene egy kezdő kutyának szétbarmolnia.

A második alkalommal, a 21-én még szintén… nem azt mondanám, hogy meg volt ijedve a lövésektől, de még mindig nem értette, hogy mi van. A visszahívásokra nem nagyon reagált, néha apu szólt rá erélyesen és akkor visszajövögetett. Egyébként nagyon nem volt vele baj, csak néha elrohant.

Egyik ilyen elrohanós alkalommal egy szárnyazott kakas után indult el (ahogy a többi kutya is, de Bogyi volt a legkitartóbb), szépen követte is a nyomot szagminta alapján, el is kapta a szaladó kakast, csakhogy az még élt, így hát megijedt tőle és elengedte (és. végül egy másik, tapasztaltabb kutya hozta vissza a kakast). Én már erre is baromi büszke voltam.

A következő vadászat (29-én) sajnos nem volt jobb bizonyos dolgok miatt. Bogyi többet szaladt el és mivel ebből elegem lett, ezért ráraktam Tarzan elektromos nyakörvét, amire meg besértődött és nem volt hajlandó moccanni, viszont közben meg nyilván helyzet volt, a többiek nem vártak ránk. Végül kis idő után inkább levettem róla az elektromos nyakörvet és inkább pórázra vettem a kutyát sűrűbb helyzetben.

Viszont hogy jót is írjak, az utolsó hajtás végén Tarzannal együtt futottak egy fácánért és csak azért kapta hamarabb a szájába Tarzan a kakast, mert Bogyi bizonytalankodott. Úgyhogy úgy tűnik így a harmadik vadászat végén, hogy Bogyi hajlandóságot mutat a vadászat iránt, sőt ez alkalommal már látszott rajta, hogy érdeklődik a madarak iránt és kezdi összerakni a dolgokat a fejecskéjében és már nincs megilletődve a lövésektől.

A májusi szitu után bíztam abban, hogy idővel valahogy folytatása lesz az Imi által tartott edzéseknek.

Mikor hazajöttem Amerikából, akkor is kerestem, majd nagy nehezen sikerült októberben telefonon elérni, ekkor beszéltünk majd negyed órát. Végül azzal a megegyezéssel tette le a telefont, hogy két hét múlva, mikor hazajön külföldről újra keressem meg. Így is történt, ekkor újfent nem sikerült elérni. Mit ne mondjak, nem voltam feldobódva. Volt még egy-két dolog, de végül csak nem sikerült találkozni.

Január végén anyu üzleti okból felhívta Imit (rögtön felvette) és a beszélgetés végén a buzdításomra megemlítette a valóságot, hogy a tőle tanultak mentettek meg a tavaszi félévben és a nyáron és hogy szeretnék a továbbiakban is tanulni tőle, amennyiben ő vállalná.

Másnap reggel felhívott és megbeszéltük, hogy 9-re kimegyek hozzá. Felöltöztem és elautóztam a város másik felére és beszélgettünk. Végül ez alkalommal is abban egyeztünk meg, hogy másfél hét múlva felhívom, mikor újra hazajön kintről.

Végül a másfél hétből az én oldalamról két és fél hét lett, vagyis most szerdán hívtam fel… volna. Csakhogy megint nem vette fel. Komolyan már az járt a fejemben, hogy a római pápát hamarabb el lehet érni, mint őt .

Ma aztán felhúztam magam és miután Gáborék az eső miatt lemondták az edzést, hazafelé elmentem hozzá. Otthon volt, éppen a lovakat etette.

Beszélgetés közben segítettem a lovakkal kapcsolatban, aztán mivel nem akartam feltartani, ezért elköszöntem. Végül abban egyeztünk meg, hogy hétfőn délután újra elkezdjük az edzéseket, ezúttal viszont nála, mivel Remény ugye 8 hónapos vemhes.

Az első tüzelés alatt eldöntettük, hogy januárban, még mielőtt sorra kerülne a tavaszi tüzelésre, szeretnénk őt ivartalanítani. Mivel ő nem törzskönyves kutyus, így sajnos ha szeretnék, se tudnék vele esetleg versenyekre menni, akármilyen tehetséges (és úgy néz ki, hogy nagyon is az).

Szóval január utolsó előtti hétfőjén hát bementem BT doki rendelőjébe és kértem egy időpontot a műtétre, amit mára kaptunk meg azzal az utasítással, hogy ma már nem ehet és reggel 5-től nem ihat.

Úgy beszéltük meg, hogy reggel fél 9-re viszem be a kutyát és majd délután megyek érte. Így is történt, reggel bevittük apuval a kutyát, rögtön át is vették, betettük egy szállítódobozba, aláírtam a műtéti szerződést, és mivel nem töltöttem ki a chip helyét (mivel nem volt a kutyának), így megegyeztünk, hogy akkor egy lendülettel kapja meg a chipet is. Nem töltöttem a dokinál 10 percet, már végeztünk is.

Egész nap láttam a Tarzanon, hogy keresi Bogyit, pláne mikor a fenti házból jöttem ki. A nap során játszottam Tarzannal (buborékot fújtam neki), illetve kicsit gyakoroltunk is, a szitunak köszönhetően újra teljes mértékben tudtam rá figyelni.

Délután fél 6 után mentünk a kutyáért, aki nagy boldogan jött elő, lábán (az infúzió helyén) és a hasán egy-egy kötéssel. Kifizettem a műtétet, majd megbeszéltük, hogy vasárnap visszemegyünk kontrollra (viszont így lemaradok a vadászat elejéről).

Itthon a lábán lévő kötést rögtön letépte, a hasán lévő meg az idő során fokozatosan elcsúszott. Este átkötöttem a hasán lévő sebet (a nyárról még maradt kötszer), mert már annyira elcsúszott. Mivel lefekvéskor láttam, hogy fájdalmasan fekszik le, így előkerestem a nyári műtétből maradt fájdalomcsillapítót és gyomorvédőt és egy kis sajttal beadtam neki.