TegnapTeddy
Írta: dorka Mikor? 04.15. Kategória? B. Szilvia, Kovács, Kutyák

Először gyorsan az otthoniakról: Remit ugye megkörmöltük. Elmesélés szerint nagyon rossz kislány volt, kicsit helyre kellett rakni. A kovács szerint valszeg kerek szerszámtartótól félt, de majd idővel talán megszokja. Megkérdeztük a leválasztásról a kovácsot: drasztikusan. Vagyis hirtelen. Aztán egy ismerősünk egy “nagy lovas” mondta, hogy ő átrakná a másik karámba (a marhák volt karámjába), a karámra villanypásztort és meg is van oldva. Ő így csinálta. Azt mondta, egyszer megütötte egy picit a csikót az áram, többet nem ment a kerítés mellé. Lehet hogy nálunk is ez lesz. Vagy. Felajánlotta, hogy (talán) elvisszük hozzájuk Remit. Anyjától is elszakad és más lovak társaságában lesz.

Hát én nem is tudom. Először inkább a másik karám. Mert így a lehető legtöbbet tudok vele foglalkozni. És erre valószínűleg már húsvét előtt sor kerül, hiszen már minden megvan.

A kutyáknál nem találtam semmi újat, elvannak. 

Az istálló pedig épül-szépül tovább. Vagyis most a vakolás van folyamatban, és majd húsvét után valamikor folytatjuk.

 

A lovaglás jó volt egy darabig… Háromnegyed háromkor ott voltam, Szilvire egy kicsit várni kellett. Addig elkezdtük a lovakat ápolni. Ápoljuk-ápoljuk Márkóval

Mindegy. Megjelent, Szilvi mondta, hogy fogja meg Teddyt. Elkezdett esni az eső, átmentünk a fedelesbe. Én Teddyre ültem, Fanni a Rozira futóval. Kicsit ügettünk nagykörön, csak Teddyt zavarta a hangzavar, amit az eső okozott, egyszer meg is ugrott, mire Szilvi megdícsért (nem mondom, hogy duzzadt a mellkasom), hogy kiültem. Aztán mondta, hogy lefutózza, hogy egyrészt szokja az eső hangját, másrészt mert tele volt. Visszaültem, lépés, ügetés, vágta, majd az utolsó negyed órában elengedett minket a futóról és feladatokat csináltunk (kígyóvonal, átlóváltás, nagykör), Fannit leszidta, mert nem tudta Rozit normálisan vezetni. Majd leléptettük a lovakat, én arra mentem, amerre Teddy akart (egy ideig), ő pedig teljes lovardában. Visszavezettük a lovakat, Szilvi ránk bízta a lenyergelést. Miután ezzel kész voltunk, Fanni elkezdte, hogy ápoljuk le a lovakat, mert megérdemlik a kényeztetést. Nos ebből az lett, hogy ő totál összecsapta Rozi ápolását, én meg normálisan megcsináltam Teddyt.

Egy hozzászólás
Fanni

Uhh, ez a Fanni..-.-“

• 2011. 04. 17. 14:16

Szólj hozzá Te is!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés