Röviden annyi, hogy több időbe telt a doki utáni rohangálás, mint maga a procedúra…

Először azt vettem észre az év elején, hogy Remi baloldali szélső metszőfogának a széle kampósra kopott, de nem foglalkoztam vele. Aztán az egyik Lóegészségtan órán elhangzott, hogy a ló fogát, ha hobbi ló, legkésőbb 10-12 éves kora körül azért illene megnézetni (ha versenyló és / vagy rendszeresen eszik tápot, akkor egész korán, akár már 3 évesen nézik), hiszen ha nem pontos az alsó és a felső állkapocs illesztése, akkor a nem illeszkedő rész nem kopik és az akár hegyes is lehet és felsértheti a ló ínyét és nyelvét.

Na én ettől beparáztam, hiszen Remi 12 éves és ha már a metszőfoga lekopott annyira, hogy a nem illeszkedő rész látszik, akkor mi lehet hátul…

A március elejei konzultáción megkérdeztem Andrást, hogy a környékünkön tud-e erre szakosodott orvost ajánlani, ő pedig mondta, hogy országosan 20-30 dokit tud, aki megbízható ebben a témában (is) és történetesen M. doki is közéjük tartozik. Én ennek nagyon megörültem.

A konzultáció utáni kedden fel is hívtam őt és abban állapodtunk meg, hogy a következő héten jó lehet, hívjam fel hétfőn és pontosítunk. Felhívtam délelőtt, nem vette fel, hanem délután visszahívott és a csütörtököt mondta, hogy tudna jönni, azonban nekünk nem volt jó, mert elutaztunk itthonról egészen vasárnapig. Oké, akkor hívjam fel következő hétfőn.

Hétfőn nem hívtam, mert Pesten voltam, sűrű napirenddel, hanem kedden hívtam, de nem vette fel. Felhívtam szerdán, semmi. Csütörtökön ráírtam messengeren, semmi (de látta). Nem reagált még vasárnap sem. Napról napra húztam fel magam rajta.

Délelőtt gondoltam, hogy tanulás után pihenésképp felnyergelem Reményt futószárazáshoz.

Így is volt, kora délután elkezdtem felszerszámozni Reményt, közben észrevettem, hogy idegesen rugdalja a hasát a bal hátsó lábával. Átfutott az agyamon, hogy ez vajon jelenthet-e valamit, de a lónak jó közérzete volt, így nem nagyon törődtem vele.

A futószárazás egyébként nagyon jól ment, ezentúl mindent úgy csináltam, ahogy a suliban tanultuk, kikötőszárral, állítgatásokkal meg minden és Remi nagyon jól reagált rá.

Lenyergeltem, ment vissza a ló a karámjába.

Egy óra múlva elkezdtem kaját csinalni és a konyha ablakból történetesen rá lehet látni Remény karámjára. Arra lettem figyelmes, hogy a ló még mindig a hasa felé rúg, de mindig ugyanazzal a lábával. De közben evett és a futószárazáskor trágyázott is, így nem igazán értettem, hogy ez most mi lehet.

Kimentem, levideóztam, hogy mit csinál Remi és elküldtem Mártinak (éljen a 21. század), aki erre azt mondta, hogy inkább oltsuk be görcsoldóval.

Felhívtuk Imit is, ő mondta, hogy hallgassam meg, hogy milyen hangokat ad ki a ló hasa, van-e egyáltalán emésztési hang – volt. (Egyébként ő reggel is hívott, csak akkor még aludtam és csak azt akarta megkérdezni, hogy van-e időm, ha ma kijön, de így holnapra beszéltük meg az edzést.)

Mivel V. dokinál sosincs gyógyszer, ő csak beadja, így elkezdtem körbetelefonálni a nagyobb ló létszámmal rendelkező ismerősöket, hátha valakinek van: Antit és R. Robit, de egyiküknél sem volt.

V. doki szerzett végül valahonnan algopirint, azzal gyorsan kirohant és beoltotta Remit.

Azóta sem tudjuk, mi volt ez, de figyelembe véve az utóbbi napok hideg időjárása után a mai (viszonylag) meleget, benne van a pakliban, hogy valahol begörcsölt a gyomra az időjárás változásra.

Este még voltam kint, úgy néz ki, rendben van, holnap pedig edzés lesz Imivel!

Tegnap egyetemi kötelezettségeim miatt Pesten voltam, így hazaérve este már nem találkoztam Tarzannal (ami utólag visszagondolva nem volt általában megszokott, de betudtam annak, hogy hideg van és nem akart előjönni a vackából).

Reggel vettem észre, hogy a kutya valahogy nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Csóválta a farkát és figyelt, ímmel-ámmal hozta a labdát, de szomorú tekintete volt, illetve ami főként feltűnt, hogy nem követett: lépett pár lépést és nézett rám, hogy biztos kövesselek?. Megérkezése napjától jellemző rá, hogy akárhova megyek a tanyában, folyton a sarkamban van. Ez ma nem így volt. De a délelőtt folyamán nem tudtam vele foglalkozni, mert dolgoznom kellett.

Egy óra körül döntöttem úgy, hogy felülök Reményre, mert a hétvégén nem fogok tudni rajta lovagolni a decemberi konzultáció miatt.

Felöltöztem, szokás szerint kipakoltam a cuccot a nyergeléshez, Tarzan pedig tétován követett, holott máskor ilyenkor kiugrik a bőréből, hogy végre lovagolok (terepezés reménye). Akkor ijedtem meg először igazán, amikor a kezembe fogtam Remi kötőfékét és a vezetőszárat és Tarzan nem csinált semmit. Sőt, most ott állt a karámon kívül és nézett ki a fejéből. Ilyenkor már rég ki szokta venni a kezemből a vezetőszárat, hogy majd ő hozza a lovat.

Nagyon megijedtem, hiszen tudom, hogy nyergeléskor ez a rutin része. Így hát gyorsan kikötöttem Reményt (a lovaglásnak nyilván így annyi is volt), majd berohantam anyuékhoz a irodába, hogy baj van. Az ő kérésére behívtam a kutyát az irodába (holott ezt nem szabadna), de nem csinált semmit, legfeljebb kicsit csóválta a farkát. Bejött és állt egy helyben. Rendes szokása szerint ilyenkor már rég „szétszedi” a helyet, pörög, bökdösi a kezemet. Most semmi.

Ma mikor hoztam be a lovakat a legelőről, akkor vettem észre, hogy vérzik Lujzi orra, jobb oldalról. Apu engedte ki őket és mondta, hogy már akkor is vérzett, mikor kiengedte őket. Nagyon megijedtem, mert pont ilyen tünetekkel járó súlyos betegségekről tanultunk a suliban… Miután Reményt beengedtem a karámba, a kicsit bevittem az udvarra és letöröltem az orrát, hogy lássam, hogy mennyire vérzik. Nem volt vészes, így visszavittem őt is a karámba. Gyorsan felhívtam V. dokit, hogy ez van, mire ő megnyugtatott, hogy mivel nem kétoldali az orrvérzés, ezért megnyugodhatunk, valószínűleg beverte valahova Lujzi a fejét, vagy elpattant egy pici ér. Két óra múlva ránéztem a lovakra, de nem lett újra véres az orra.

Tegnap, miután este bevittük a lovakat a körkarámból a karámukba és mindkét ló a helyére került, akkor, ahogy az lenni szokott, Remény ráállt a földre szórt szénájára és megtörtént a szokás szerinti pisilés, azonban ez a művelet nem volt a megszokott, hiszen mintha máshogy állt volna és látványosan villogtatott, illetve nem erőteljesen pisilt, mint máskor, hanem „csak” csorgatott.

Felcsillant a remény, hogy akkor most!

Írtam Mártinak, hogy mik a jelek, ő megerősített abban, hogy ez valóban a sárlás tünetei.

Minden eshetőségre felkészülve elkezdtem elérhető fedező méneket keresni a neten, Príma még mindig megvolt, mint lehetőség, de találtam más ígéretes mént is.

Másnap nekem fel kellet mennem Pestre, így sajnos nem voltam ott a vizsgálatkor, apu segített Mártinak.

Azonban rossz hírt kellett közölnie: az ultrahang szerint továbbra is 2 cm a tüszője, így el kell fogadnunk, hogy Remény valóban meddő.

Majd a közeljövőben (2-3 éven belül) ki szeretnék próbálni még egy lehetőséget, mégpedig hogy huzamosabb időre össze engedni egy ménnel, hogy „tegyék a dolgukat”, amikor ennek ideje van. Ehhez viszont előbb egy utána kell járni, van-e erre lehetőség.

Majd meglátjuk.

Mikor a következő hétfőn ráírtam M.-ra sajnos azt a hírt kaptam tőle, hogy a hétvégén megrúgta egy ló, így nem tudta felhívni a dokit. Így hát a kezembe vettem a dolgot, kértem A.-tól egy telefonszámot, amin érdeklődni tudok a mén felől. Meg is kaptam P. D. számát és megerősített minket abban, hogy a ló elérhető, viszont amelyik héten versenye van, nem ad spermát.

Szerdán felhívott M. aki közben beszélt Zordon dokijával és ő is ugyanezeket az infokat mondta, e mellett felkészített arra, hogy kell egy B tervnek is lenni arra az esetre, ha Remény úgy sárlik, hogy Zordon a versenye miatt mégsem lenne elérhető. Ez a B terv pedig Príma lesz. Megbeszéltük még azt is, hogy csütörtökön amellett, hogy felhívja Prímához tartozó kapcsolatot, kijön megnézni, hogy hogy áll Remény ciklusa és ettől függően megbeszéljük, hogy mi a további teendő (marad a ló, vagy átmegyek vele T.-ra).

A csütörtök végül péntek reggelre csúszott át.

Péntek délelőtt meg is jött M. Apu (mint erős ember) megfogta Remit, M. pedig rakott rá egy pipát, aztán helyre toltuk a módosított karámajtóhoz (a felső rudat betettük legalulra, hogy ne tudjon esetleg kirúgni a ló. Apu fogta Remény fejét, én a mellső lábát emeltem fel, M. pedig kívülről ultrahangozott. Megállapítása szerint Remi épp köztes állapotban van, mintha nem akarna sem előre sem hátra haladni, így közös megegyezéssel kapott egy hormoninjekciót.