Mivel tegnap nem csinált semmit Remi, ezért felajánlottam Zsófinak, mi lenne, ha ma kipróbálná Remit, én meg megyek Kristályon. Ebben közrejátszott az is, hogy mivel régen lovagoltam western nyeregben, ezért kegyetlen izomlázas volt a belső combom és a hátam, ami miatt egy kis megnyugvást kerestem Kristen. Egyébként Zsófi örömmel egyezett bele, hogy Remire üljön.
Apu segítségével felnyergeltük a lovakat, majd elindultunk. Zsófi az elején túl gyorsnak tartotta Remi lépését, én meg rávilágítottam, hogy hát ezért szoktunk mi mindig annyira elől lenni. Elindultunk a lucernáson. Zsófi beleegyezésével kezdtünk el ügetni / vágtázni. Remi elvitte vágtában balra, én meg korrigáltam, hogy rövidebb szárat vegyen fel, mert bár western felszerelést használnak, attól még angol szárkezeléssel kell irányítani a lovat.
Ma rögtön lovas verseny és mozi után öltöztünk, nyergeltünk és ültünk lóra. Mára Sóstót és környékét terveztük. Odafelé a lucernáson szép nyugisan vágtázgattunk (tényleg rájött a lassú vágta lényegére), aztán a betonon léptünk. A vasútnál Remi kicsit ráparázott a 
sínekre, de Krist után átsétált rajtuk. A vasút után rögtön lekanyarodtunk balra és a göröngyös talajon léptünk tovább. Én Zsófinak mutogattam, hogy na, ebbe fog Krist felbotlani és a legtöbb be is igazolódott. Miután a szembe jövő néni összeszedte a kutyáját és elhagytuk őket, elindultunk ügetésben / vágtában, de Remi mindig valamiért bestoppolt és Krist is szórakozott Zsófival, így maradtunk a lassabb ügetésnél, majd később a szűkebb résznél visszaváltottunk lépésre. A főútnál kérdeztem Zsófit, hogy elinduljunk hazafelé, vagy menjünk át az úton a város felé. Neki mindegy volt, úgyhogy természetesen tovább mentünk. Itt már óvatosan mertünk ügetni / vágtázni, de azért figyeltem Remi jelzéseit, mikor akad ki a kerítésen belüli kutyák ugatásától, de nem történt semmi baj.
Hazafelé bementünk a Sóstóra, én már a kapunál leszálltam, mert nem volt teljesen kinyitva a két szárny és nem hittem, hogy koccanás nélkül átérünk rajta. Bent a parton próbáltam Remit becsábítani a vízbe, de nem sikerült, pedig egészen a széléig odamerészkedett nagy unszolásomra. Fröcsköltem rá a vizet, ő meg az orrával hangosan fújtatott, de nem sikerült meggyőzni. Na majd máskor, máshol (mert a Sóstóban nem lehet állatot úsztatni). Közben persze Zsófi Kristet nyüstölte, de ő is ellenkezett. Mint mindig. Aztán fényképeztünk, vagyis Zsófit fényképeztem. Majd elindultunk hazafelé. Én továbbra is vezettem Remit a hátsó kijáratig, csak utána ültem fel rá. A vasúttól már ugyanaz volt, mint az elején: betonon lépés, lucernán vágta, de ezentúl gyorsabban mentünk.
Most kevesebbet, 8 km-t tettünk meg kicsivel több, mint egy óra alatt. A lovak se izzadtak le annyira, én viszont eléggé izomlázas voltam, már lovaglás előtt is, utána meg pláne.
A kép Zsófi Instagramjáról való.
A vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt csak a mostani hétvégére sikerült összehozni, hogy Zsófi nálunk legyen. Ma éppen etetés előtt, hat körül ültünk lóra a szokásos felállás szerint: Zsófi Kristre ült angol nyeregbe, én pedig Remire, westernbe. Az út elején Remi rodeózott egy kicsit, néha épp, hogy fent maradtam. Aztán a sarkon levő tanya után elkezdtünk ügetni, Remi pedig egyszer csak kiugrott jobbra, be a bokorba, amivel eléggé meglepett, de az, hogy visszaugrott az útra, csak olaj volt a tűzre: leestem róla. Előre-oldalra estem, és féltem, hogy rám lép, de aztán szerencsére nem. Zsófi gyorsan megfogta Remit és 
küzdött vele, én meg próbáltam a pillanatnyi sokkon/ijedtségen túl lenni.
Nem írok, mert nincs miért. Mármint nem történik semmi fontos. Nálunk a tél / hideg idő a pihenést jelenti. Ilyenkor a lovak kint legelnek, ezzel valamennyire lemozgatják magukat. Meg most rám jött az, hogy nincs kedvem felülni a lóra. Mondjuk ez részben azért is lehet, mert már ismerős a környék, nincs kihívás (legalább fél-egy óra kell ahhoz, hogy új részre érjünk), és többek között az is, hogy egyedül nincs kedvem kimenni).
De hál’ Istennek most jön a jó idő, Remire is felülhetek végre. Azt hiszem két hete futószáraztam őt nyereggel és kötőfékkel, lenyomott egy kisebb rodeót. Csatakra izzadt a végére, így levezetésül kivezettem őt kézen a bekötőre. Mindig le akart feküdni, de nem engedtem, csak a karámban, amikor visszaértünk.
Kristállyal már voltam a hónapban terepen. Első alkalommal a minimum kört tettük meg kezdésnek, aztán két hete (13-án) már nagyobbat mentünk, kb. 12 km-t kb. másfél óra alatt (nem kapcsoltam be az endomondo-t). Végül is jó volt, de látszott rajta, hogy szét van esve. A sertésteleptől leszálltam róla, és úgy vezettem be kiengedett hevederrel, mert olyan szinten leizzadt.
A gödöllői lovardába nem járok, eddig részben az órarendem miatt, ezután meg azért a négy-öt alkalomért nem érdemes már. Majd ősszel, ha.
Volt Zsófi, de nem volt semmi érdemleges. A rossz idő miatt nem ültünk lóra.
Kutyák megvannak. Alszanak, napoznak, ugrálnak (főleg Beni), jönnek velem terepre, Lady sokszor besértődik terep közben. Megijed valamitől és elindul haza. Múltkor fácán hangjától (!) ijedt meg, máskor meg a szomszéd kutya ugatásától. Néha komolyan nem értem.
Margit vemhes. Utolsó napjait tölti egyedül. Úgy látszik, húsvéti kismacskák lesznek. A kockás hasa van szó szerint (a tejcsatornái ennyire megteltek). Viszont lenyugodott, nem annyira agresszív már. Ha megellik, úgyis írok.
Instagramon aktívabb vagyok, felgyülemlett már jópár kép. Legközelebb azokat teszem fel.
Idénre eddig még nem tudok lovas rendezvényt a városban, elvileg lesz rendőr ügyességi verseny, meg championátus, bár egyiket se jelentették még be. Inkább csak reménykedek. Mi viszont fel szeretnénk vonulni, kétszer is: a Szent Iván esti felvonuláson és természetesen a szüretin. Meglátjuk, mi lesz.
A mai napot egy tereplovaglással koronáztuk meg.
Nyergeléskor eltaláltam, hogy mi lenne, ha nyerget cserélnénk, vagyis Zsófi lovagolna a westernben, én pedig angolban Remi hátán. Örömmel egyezett bele, így is lett. Először Kristályt nyergeltem fel, majd Remin is gyorsan túlestem. Út közben felajánlottam, hogy kerüljük meg a Sóstót, mivel Remi még nem volt arra, és ezen az őszön én sem. És mint kiderült, Zsófi sem. Miután lefordultunk a vasúti átjáró után, a földesúton pont jött egy anyuka a lányával, mindketten kutyát sétáltattak. Mi lementünk a fűre. A kislány egy vizslát vezetett (vagy fordítva), aki annyira érdekesnek találta a lovakat, hogy megugatta őket. Közelebb irányítottam hozzájuk Remit (Zsófi is utánunk jött), had szokja a kutyus a lovak látványát. Kicsivel később továbbindultunk. A földútra visszatérve beugrattam Remit vágtába, ami nem sokára egy pocsolya miatt meghiúsult. Ugyanis Remi fél a pocsolyáktól.
Amikor még kicsi volt a Remi és kérdezték, hogy mikor fogok vele felvonulni, annyit mondtam: majd 6-7 éves korában. Hát nem így történt, ugyanis idén vele vonultam fel. Viszont csak két feltétellel vállaltam ezt be: átmegy a vizsgán, vagyis a Szent Iván-esti felvonuláskor nem lesz vele baj és hogy Kristály mellette lesz. A lovasnak pedig ki mást választottam volna, mint Zsófit. Össze vannak már szokva, sokat voltak együtt, más nem is kellett.
Annyit tudni kell, hogy idén kivételes alkalommal, a lovardában tartották meg a szüreti napokat, ugyanis eddig a városháza mellett volt, és pont felújítás alatt áll. Éppen ezért a felvonulás útja is megváltozott. Épp csak annyira, hogy a megszokottal ellentétben visszafelé mentünk. Vagyis a városházától a lovardába.