FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
IV. félév – harmadik konzultáció
2023. 04. 23. • Egyetem
Olvasási idő: 8 perc

Némi variálás után három nappal a tábor kezdete előtt kaptuk meg a végleges órarendet erre a konzultációra.

Szerda este átautóztam Laura lovardájához, hogy majd onnan induljunk tovább. Mivel hamarabb érkeztem (Laura még oktatott), így beszélgettem Sanyival, majd miután a lovasok elmentek, Laura barátjával hármasban még feltöltöttük barátnőm szakdolgozatát az e-learning felületre (én kedden már megtettem), majd átpakoltunk a L. kocsijába és indultunk is Simonpusztára.

Simonpusztára érve bepakoltunk a szobákba és nem sokkal később aludni tértünk, hiszen másnap korán kezdődött a nap.

04.20. – Csütörtök

Reggel fél nyolc után pár perccel értünk be Lillával az istállóba, ahol a többiek már félig felszerelték a lovakat a Díjlovaglás gyakorlathoz. Ezúttal két új pacink is volt, így Betyár, Oszkár, Gianna, Polett, illetve az új lovak, Sári és Tornádó került felnyergelésre.

Én a második körben kerültem sorra, és miután nagy nehezen kisakkoztuk, hogy a második körre ki melyik lóra üljön, végül Sárit osztották rám. Hát nem egy egyszerű lovaglású lóról van szó, hajlamos robogni, illetve jobb kézre baromi merev. Mi már nem is melegítettünk, így egy-két kör ügetés után rögtön vágtáztunk is. Az edzés további részeként a kritikusabb vizsgafeladatokat gyakoroltuk, így a combra való engedést, a lépésből vágtát és a vágtában kiskör-lépés átmenetet gyakoroltuk. Az előbbi kettő aránylag ment, a kiskörös vágta-lépés esélytelen volt (aztán felvilágosítottak, hogy a ló fiatal, még nem tudja). Nagyszerű.

Leléptetés után lenyergeltük a lovakat, majd szokás szerint bent találkoztunk a konferenciateremben. Az előadás folyamán befejeztük az anyagot, majd a fennmaradó részben még egyszer átvettük a vizsgafeladatot úgy, hogy Zsófi a táblára rajzolta fel egymás után a feladatokat.

Olvass tovább!
IV. félév – második konzultáció
2023. 03. 26. • Egyetem
Olvasási idő: 4 perc

Szerdán este fél hétkor találkoztam Laurával a munkahelyén, miután bevásároltam a közeli Lidl-ben. Megérkezés után átpakoltunk az ő kocsijába és indultunk is Simonpusztára.

Felérve felpakoltunk a szobába majd egy kis beszélgetés után lefeküdtünk aludni.

03.23. – Csütörtök

Reggel fél nyolckor már az istállóban voltunk és a szokásos lovakat (Polett, Betyár, Oszkár, Gianna, Dakota, Dzsoni) nyergeltük a Díjlovaglás gyakorlatra. Én szokás szerint a haflingit választottam, így én is nyergeltem fel (Edda késett), majd miután mindenki elkészült, kimentünk a nagy fedeles mögötti pályára. Felszállás után lépésben kezdtünk bemelgíteni, közben arra próbáltuk ráveenni a lovakat, hogy minél mélyebbre nyújtva a nyakukat lépjenek. Dzsoninak nem nagyon ment. Ügetés közben patanyomfigurákat, illetve combra való engedést gyakoroltuk, illetve itt a “szárakat a kézből…” feladatot gyakoroltuk. Vágtáztunk is, először nem akart beugrani, illetve elvitt, de felszívtam magam és rávettem, hogy vágtázzon. Pár kör vágta után utolsó feladatként jobb kézre a lépésből vágtát gyakoroltuk a lovakkal, hogy megnézzük, tudják-e ezt a feladatot, hiszen a díjlovaglás gyakorlati vizsgán szerepel. A legtöbb ló ügyesen megcsinálta, Dzsoni is aránylag jól csinálta, egy probléma volt vele, hogy ahogy az előttünk levő lovas elkezd vágtázni, ős is menni akart. Miután ezt a feladatot párszor megcsináltuk (akinek kevésbé ment, az többször), egy kör hosszúszáras lépés után átadtuk a lovakat a csapat másik felének.

Edzés után lenyergeltük a lovakat, majd fél órás szünet után kezdtük el a Díjlovaglás előadást, ahol a fiatal ló kiválasztását és kiképzését vettük díjlovaglás szempontból.

Összepakolás után tmentünk Dunaharasztira hospitálni, ahol már várt minket a gyakorlat közben megrendelt ebédünk, így még gyakorlat előtt megebédeltünk.

Olvass tovább!
IV. félév – első konzultáció
2023. 03. 05. • Egyetem
Olvasási idő: 7 perc

Elérkeztünk a képzés utolsó félévéhez, amelyet keserédesen vettem tudomásul. Bizonyos szempontból örülök, hogy már nem sok van hátra, viszont bizonyos tényezők miatt pedig szomorú vagyok, hogy pár hónapon véget ér ez a kaland. Majd amúgy is tervezek egy nagy összefoglalót írni államvizsga után.

03.02. – Csütörtök

Reggel fél nyolckor találkoztam Laurával a szomszéd város cukrászdája előtt a korábbi alkalmakhoz hasonlóan és elindultunk Pest felé.

Időben felértünk az egyetem parkolójába, ahol találkoztunk is a csoport egy részével, aztán felérve a terem elé találkoztunk a csapat többi részével is. Örültünk egymásnak, boldogan öleltük meg egymást.

Az első előadásunk, mely 9:45-kor kezdődött, Lovastúra tájékozódási ismertek volt, melyet Vér Imre tartott, akivel az első félévben már találkoztunk. Ez alkalommal többek között beszéltünk a térképolvasásról, amit elvileg majd a későbbi órákon gyakorolni is fogunk.

Az ebédünket az egyetem menzáján fogyasztottuk el és mivel utána volt időm, ezért végre fel tudtam menni a TO-ra, hogy kb. félév után átvegyem a diákigazolványomat.

Következő előadásunk a Lovas létesítmények gazdálkodása volt, melyet Szeles Tünde tartott és lényegében gazdasági szempontból néztük át, hogy milyen bevételei és költségei lehetnek egy lovardának, milyen időközönként nagyjából mily költséggel kell számolni, továbbá átvettük, hogy milyen gazdasági formában van lehetőség lovardát működtetni. Korábbi tanulmányaimból adódóan nem volt sok újdonság, de voltak érdekes témák, amit a későbbiekben majd használni tudok.

5-kor vége is lett az óránknak, és mivel Laurának a nap folyamán szóltak, hogy készen lett a rendelt csizmája, ezért Dunaharaszti felé vettük az irányunkat, a Böröcz csizmakészítő felé.

Olvass tovább!
III. félév – negyedik konzultáció
2022. 12. 11. • Egyetem
Olvasási idő: 8 perc

Elérkeztünk a félév utolsó konzultációjához, ami azt jelenti, hogy már csak a jövő félév van és vége. Hihetetlen.

Nekem azonban már szerdán elkezdődött a konzultáció. Úgy volt, hogy a reggel kapkodós lesz, hiszen hétfőn még úgy beszéltük meg, hogy megyek a Gáborékhoz 11-re edzésre, de aztán írtam Flórának, hogy ha lehet, akkor tegyük előre a szokásos 9-re, mire ő mondta, hogy most nem jó. Kicsit sajnáltam, de azért örültem, hogy így normálisan lesz időm összepakolni (mert úgy lett volna, hogy nagyjából 11-re végzek, és kb. egy órám van arra, hogy hazamenjek, átöltözzek és összepakoljak, mielőtt apuval el kell indulnunk Laurához, hogy felvegyen). Így hát kis munka után nyugisan összepakoltam, majd délben elindultunk apuval.

Kettő előtt kicsivel vett fel Laura és elindultunk Dunaharaszti felé, ugyanis Laurának még hospitálnia kellett (amit én már szombaton letudtam). A lovardában találkoztunk Karinával a közösségi helységben, majd Anikóval együtt négyesben átmentünk a fedelesbe, ahol Laura letudta a kötelezőket.

Miután végeztünk a lovardában, Budaörs felé vettük az irányt, ahol bementünk a Decathlonba. Mivel már előzőleg megbeszéltük, hogy be fogunk menni, ezért már előre kinéztem, hogy mire van szükségem, így nagyjából célirányosan meg is kerestem a kívánt termékeket: egy nyakas leszárító takarót Lujzinak, egy nyírápolót, egy hosszú szőrű puha kefét, illetve bekerült a kosárba egy leárazott nyári lovaglónadrág és két aláöltőző nadrág is.

Még bementünk az Auchanba bevásárolni, illetve megvettem a vacsimat a KFC-ben, majd elindultunk a szálláshelyünk felé Simonpusztára. Ott még a többiek szobájában dekkoltam, együtt megvacsoráztunk, majd átmentem a szobámba lefeküdni (aznap este egyedül voltam, a többiek másnap jöttek).

Olvass tovább!
III. félév – harmadik konzultáció
2022. 11. 27. • Egyetem
Olvasási idő: 4 perc

Elérkeztünk a félév legrövidebb konzultációjához, mely péntektől tartott vasárnapig.

11.25 – Péntek

Korai indulást követően Üllő felé vettük Laurával az irányt, ugyanis 9-re kellett odaérni a klinikára. A csoport nagy részével a parkolóban találkoztunk, majd együtt bementünk az épület várótermébe, ahol a többiek, illetve Petra is csatlakozott hozzánk. Bent kaptunk cuki kék beöltöző „kabátokat”, illetve zacskókat a lábainkra. Így mentünk körbe a Dr. Bodó Gábor vezetésével a klinikán. Megmutatta a bokszokat, elmondta az anyagösszetételt és az építési szempontokat, majd mentünk tovább az izolált szekcióba, ahol éppen az ablaküvegen keresztül láttuk, hogy egy fjord póni kinyitja a bokszának az ajtaját és megszökik, de szerencsére volt, aki utána tudott menni a pónit megfogni. Ez után megnéztük a műtőt, az MRI-t és a CT-t, illetve pont elkaptuk, ahogy egy hat hónapos vemhes kancát hogyan futtatnak egy futópadon így tartva őt fitten. Sajnos a baba-mama szobába nem volt lehetőségünk bemenni, csupán az ajtaját láthattuk. A körbevezetés után levettük a kék szerkót magunkról, majd az előadóteremben egy másik orvos tartott nekünk előadást különböző esetekről.

Negyed 12 helyett délben végeztünk, e miatt már nem volt lehetőségünk ebédelni, mert rohanni kellett Simonpusztára, ahol 1-kor már neki kellett állni nyergelni a lovakat a Díjlovaglás gyakorlatra. Először úgy volt, hogy elég lesz a szokásos öt ló, de miután öten felültek a lovakra bemelegíteni, kiderült, hogy hatan vagyunk a földön várva, hogy sorra kerüljünk a második körre, így hát mondtam Zsófinak, hogy akkor felnyergelem Dáliát, ő se maradjon ki a buliból. Mondta Zsófi, hogy álljak neki nyugodtan rögtön, mert úgysem vágtázik a ló, így bármikor be tudok csatlakozni a többiekhez.

Olvass tovább!
III. félév – második konzultáció
2022. 11. 06. • Egyetem
Olvasási idő: 6 perc

Ez most egy kicsit langyi konzultáció volt, de nyilván voltak tök jó pillanatok, bár ezek inkább a társaság miatt adódtak.

Csütörtök

Reggel Lauárval mentem fel az egyetemre, ugyanis csak háromnegyed 10-kor kezdődött az első előadás, a Sportpszichológia, amin nagy részben a szorongásról volt szó, ami nekem pont aktuális lovaglás szempontból, szóval örültem a témának. Óra után az egyetem éttermében ebédeltünk egy asztalnál.

A jó hangulatú ebéd után, a többiek részéről kávéval felszerelkezve mentünk is vissza 14 óra előtt a kijelölt termünkbe Sportmenedzsment előadásra. A kicsivel több, mint három órás előadáson a tananyag mellett a sztoriknak is bőven volt hely, így gyorsan elrepült az idő.

Negyed órás szünet után, negyed hatkor belekezdtünk a csupán másfél órás Gyógypedagógia alapjai előadásba. Rövid bemutatkozás mellett mindenki elmondta, hogy van-e és milyen módon van érintettségünk sérült emberekkel. Miután mindannyian beszámoltunk erről, a tanárnő belevágott az autizmus témájába.

Negyed órával este 7 előtt végeztünk a napunkkal, majd a többiektől elköszönve Laurával kocsiba ültünk (a parkolóból való kijutás okozott némi gondot, mivel nem akart felnyílni a sorompó, de egy telefonhívás megoldotta), és kimentünk Simonpusztára.

Kiérkezve volt egy kis kavarodás a szobákkal a szálláson, de gyorsan megoldottuk azt is, így be tudtunk pakolni. Idővel a többiek is folyamatosan megérkeztek és bepakoltak és miután mindenki elhelyezkedett a szobájában, lementünk a csárdába vacsorázni és beszélgetni. Csak a zárás miatt álltunk fel az asztal mellől 9-kor, egyébként még ott tudtunk volna maradni.

A „korai” zárás olyan szempontból viszont jól jött, hogy másnap korán kezdtünk, így még egy kis rendezkedés és fürdés után lefeküdtünk aludni.

Olvass tovább!