Mindig irigykedve néztem instán a lovasokról a tökéletesen elkapott lovagolós képeket és én is nagyon szerettem volna egy ilyen sorozatot Remivel. Azonban azt tudtam, hogy apu által készített képek nem azok, amikre vágytam, így a közösségi oldalon keresgélve találtam meg Tündit, akivel mint utóbb kiderült, nem először találkoztunk.

Az időpontot illetően meg is egyeztünk a múlt hét szerda délutánjában. Mivel 6-kor megy le a nap, ezért 4-re beszéltük meg, hogy kijön hozzánk. Kedden kifésültem a Remi sörényét és a farkát, hogy azzal ne kelljen bajlódni. El is érkezett a szerda, kicsit borongós, néhol napsütős és kellemesen meleg. Már a hetekkel ezelőtt kitalált ruhákban voltam (bézs színű garbó, kék nadrág) kivasalt hajjal, sminkkel, mikor befutott. Azonban Remény még sehogy sem állt, így amíg Tündi apuékkal beszélgetett, addig én gyorsan leápoltam a lovat és visszafutottam Tündiért, hogy készen vagyok. 

Először a földön készült képeket akartam elkészíteni, hiszen a lovaglástól én is és a ló is rendszerint leizzadunk. 

Olvasási idő: 2 perc

Apu szólt, hogy jött Vili bá, így gyorsan magamra kaptam egy lovaglónadrágot és a csizmát. Gyorsan vázoltam neki a problémát, majd siettem letakarítani és felnyergelni Remit. Épp végeztem, mikor odajött hozzánk. Még gyorsan beszaladtam a nyergesbe a kobakért és a fellépőért, majd kimentünk a lucernára. Először elkezdtem Remivel kicsit nagyobb körben lovagolni ügetésben, majd pár kör után Vili bá átvette az irányítást és kiadta a feladatokat: átmenetek, hátra arc, tanügetés stb. Aztán bal kézre vágta. Nem ment. Újra és újra próbáltuk, már nem is figyeltem, hogy jó lábra ugrik-e be, csak csináltam, ami Vili bá mondott. Amikor azt mondta, hogy ügetés, akkor nem volt jó és akkor újra beugratás vágtába. Kicsit vágtáztunk jobb lábra is, az természetesen nagyon jól ment. Aztán megint visszatértük bal kézre. Remi a végére a fülétől a lábszáráig tiszta izzadtság volt, én nem különben. Végül arra jutottunk, hogy Remi menekül a zabla és a lovaglás ellen és én is ezt érzem, hiszen amikor simán kiengedem a legelőre, akkor milyen laza, amikor meg felülök rá, akkor rohanás.

Fun fact: Vili bá a vágtára a 'beugratás' szót használja, az ügetésnél pedig az 'üget'-et, mint mi futószárazáskor. Ebből következik, hogy amikor azt mondta, hogy üget, akkor Remi automatikusan visszaváltott ügetésre vágtából. Én ezen totál meglepődtem és nagyon is büszke voltam rá, sose gondoltam volna, hogy így hallgatna az utasításra.
Az utolsó vágta után Vili bá sietett haza, így azzal váltunk el, hogy – mivel visszamegyek Pestre dolgozni, ezért – hétvégente találkozunk, illetve hogy valószínűleg legközelebb ő is fel fog ülni rá.
Miután elment, kimentünk hosszú száron lesétálni a kinti rétre, de továbbgondolva elmentünk becsukni a hátsó kaput (ami hátról sikerült is), majd elindultunk vissza a bekötőn.

Olvasási idő: 4 perc

Már hetekkel a meghirdetett időpont előtt felkerestem a szervezőket, hogy van-e lehetőség jelentkezni a szüreti menetbe. Akkor nem válaszoltak. Aztán két héttel az esemény előtt újból ráírtam a szervezőkre és ezúttal sikerült megbeszélni a részleteket.

A héten kihívtuk a dokit, hogy meglegyen a lónak az oltása, hiszen csak e feltételekkel lehetett részt venni a felvonuláson. Szerda helyett csak pénteken futott be a doki és gyorsan lerendezte a dolgot. Ami még elintézésre várt, az a takaró megigazítása volt, ez viszont varrónőt igényelt, de meg is lett oldva tegnapra.

Tegnap letakarítottam a felszerelést, illetve megigazítottam Reminek a hosszú szőreit (vágtam egy kicsit a farkának a hosszúságából) és egy videóban látott módszerrel bebogyóztam a sörényét is. Ez viszont korainak bizonyult, ugyanis ma reggelre szétment.

Így hát ma reggel újra csináltam, ezúttal viszont végigfontam a sörényét, nem bebogyóztam. Miután ezzel megvoltam, leápoltam, majd kikötöttem a szénatárolóhoz, majd bementem a házba, hogy átöltözzek, kivasaljam a hajam és kisminkeljek.

11-kor, miután elkészültem, felnyergeltem Remit, majd apu feldobott a hátára és fél 12-kor elindultam befelé.

Olvass tovább!

1,5-2 éve „félek” felülni a lóra és húzom az időt kb. az utolsó pillanatig (vagyis sötétedés előtti 1 óráig). Pár éve Remi full vágtában bebakolt kint terepen, én meg épphogy rajta maradtam. Ez eléggé bennem maradt. Nyilván a 3 éve történt lovardai sorozatesés se tett túl jót.

Hiába ismerem a lovam, ennek ellenére minden egyes alkalommal „félek” attól, hogy olyan mozdulatot fog tenni, amit nem fogok tudni kiülni. Pedig nem estem róla 4 éve. Na meg persze az se motivál, hogy minden egyes alkalommal küzdeni kell vele, mert menős és kemény szája van.

A legszerencsésebb egy oktató volna, de már nem bízok bennük sem, szinte kivétel nélkül mind a pénzre ment és nem adott semmi tudást…

Persze minden alkalommal pozitívan csalódok a lóban – minden küzdés ellenére is -, mert mindig meglep. Szóval ❤️❤️

Anyu múlt hét hétfőn felhívta a K. dokit, aki azt mondta, hogy másnap délután jön, megultrahangozza a Remit, hogy hogy is áll a petefészke. Hát kedden délután nem sikerült megjönnie, így 6 körül apu felhívta őt, hogy akkor most jön-e vagy sem, mire ő azt válaszolta, hogy majd szerdán tuti megérkezik. Végül sikerült úgy szervezni a napunkat, hogy ott tudtam lenni, mikor szerda este 7 körül végre megjött a doki (mert közben a szomszéd faluban nyaraltunk).

Kikötöttem gyorsan a Remit a nyergelő helyre a karámhoz, majd instruált a doki, hogy emeljem fel az egyik első lábát, hogy ne rúgjon ki a ló hátra, míg ő megultrahangozza Remi petefészkét (végén már nem emeltem fel a lábát, mert folyton kitépte a kezemből és féltem, hogy beveri a keresztfába). Az ultrahangon a doki 2 db félidőben lévő tüszőt látott, így azt mondta, hogy pénteken jön és hoz ovuláció kiváltását elősegítő oltóanyagot. Ez a "randi" 7.000 Ft*-ba került.

Miután eldöntöttük, hogy belevágunk a csikó-projektbe, az első kérdés a jövőbeli csikó apukájának a kiléte volt. Én semmiképp sem szerettem volna egy tizedrendű csődört (érts: papírozatlan, az udvar hátsó részében elrejtett, ki-tudja-honnan-származó lovat, mert lett volna ilyen lehetőség is) választani és mindenképp kisbérit szerettem volna, hisz Remi apja is kisbéri és ezt a fajtát kívántam tovább vinni.

Aztán az eltelt hónapok során, még a végleges döntés előtt körbekérdeztük az ismerősöket és az ügyfeleket a lehetőségekkel kapcsolatban, ezen kívül a netet bújtuk, merre találunk kisbéri fedezőmént. Sajnos 2 órányira tőlünk jegyzik a legközelebbi, hivatalosan is fedeztetési engedéllyel rendelkező mént, így ezt a feltételt elengedtem.