FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Szilveszteri kalamajka
2021. 12. 31. • Remény
Olvasási idő: 2 perc

Délelőtt gondoltam, hogy tanulás után pihenésképp felnyergelem Reményt futószárazáshoz.

Így is volt, kora délután elkezdtem felszerszámozni Reményt, közben észrevettem, hogy idegesen rugdalja a hasát a bal hátsó lábával. Átfutott az agyamon, hogy ez vajon jelenthet-e valamit, de a lónak jó közérzete volt, így nem nagyon törődtem vele.

A futószárazás egyébként nagyon jól ment, ezentúl mindent úgy csináltam, ahogy a suliban tanultuk, kikötőszárral, állítgatásokkal meg minden és Remi nagyon jól reagált rá.

Lenyergeltem, ment vissza a ló a karámjába.

Egy óra múlva elkezdtem kaját csinalni és a konyha ablakból történetesen rá lehet látni Remény karámjára. Arra lettem figyelmes, hogy a ló még mindig a hasa felé rúg, de mindig ugyanazzal a lábával. De közben evett és a futószárazáskor trágyázott is, így nem igazán értettem, hogy ez most mi lehet.

Kimentem, levideóztam, hogy mit csinál Remi és elküldtem Mártinak (éljen a 21. század), aki erre azt mondta, hogy inkább oltsuk be görcsoldóval.

Felhívtuk Imit is, ő mondta, hogy hallgassam meg, hogy milyen hangokat ad ki a ló hasa, van-e egyáltalán emésztési hang – volt. (Egyébként ő reggel is hívott, csak akkor még aludtam és csak azt akarta megkérdezni, hogy van-e időm, ha ma kijön, de így holnapra beszéltük meg az edzést.)

Mivel V. dokinál sosincs gyógyszer, ő csak beadja, így elkezdtem körbetelefonálni a nagyobb ló létszámmal rendelkező ismerősöket, hátha valakinek van: Antit és R. Robit, de egyiküknél sem volt.

V. doki szerzett végül valahonnan algopirint, azzal gyorsan kirohant és beoltotta Remit.

Azóta sem tudjuk, mi volt ez, de figyelembe véve az utóbbi napok hideg időjárása után a mai (viszonylag) meleget, benne van a pakliban, hogy valahol begörcsölt a gyomra az időjárás változásra.

Este még voltam kint, úgy néz ki, rendben van, holnap pedig edzés lesz Imivel!

Így dőlt össze 7 év lovaglása
2021. 11. 25. • Remény
Olvasási idő: 4 perc

Anyuékhoz jött új ügyfél, egy lovas ember. Anyu mesélt neki a próbálkozásainkról, hogy legyen Reménytől csikónk, ő pedig adott még egy tippet, amivel majd tavasszal megpróbálkozunk. Azonban amikor először járt nálunk, mesterszakos elfoglaltságok miatt sajnos nem tudtam jelen lenni, de anyu megígérte, hogy mindenképp szól, ha én itthon leszek és Imre is jön.

Ma végre tudtam vele találkozni, meséltem én is neki Remiről, hogy én hogyan éltem meg a próbálkozásokat, aztán anyu invitálására kimentünk megnézni a lovakat. Én pedig tovább meséltem a lovaglási problémákról: rohan, csak jobbkezes vágta, megállás nehézkes, idegességében tátog, és csattogtatja a fogait, magyarul mindazok, amik belovagláskor és azóta is a tudásom hiányosságát mutatja meg. Azt eddig is tudtam, hogy technikailag csak ülök a lovon és nem lovagolok és ez most nagyon kibukott. A hibák pedig azért is erősödtek fel, mert azzal, hogy a lovas suliban is lovagolok, referenciát kaptam arról, hogy hogyan kéne „működnie” egy jól belovagolt lónak. Na meg az utóbbi időben elég sokat veszekedtem a lóval, és nem az ő hibájából: az elmúlt másfél hónapban nem ültem rá, szintén egyetemi elfoglaltságok miatt (szakdolgozat, brr!), ezért tele volt, valószínűleg én sem úgy nyúltam hozzá, ahogy kellett volna stb.

Visszatérve a mai napra. Miután elsoroltam a problémáimat, mondta, hogy akkor üljek fel rá, megnézzük mi a helyzet. Eléggé meglepődtem, teljesen váratlanul ért.

Szerencsére passzos nadrág volt éppen rajtam, így előkotortam a nyergesben egy zoknit (szerencsére volt tartalékban egy térdzokni), felhúztam a cipőt és chapset. Aztán a beszélgetés alapján azzal kezdtük a dolgot, hogy kicseréltük a zablás kantáron a feszítőzablát a kétszertört réz olívzablára, majd fogtam a felszerelést és lepucolás után felnyergeltem a lovat és heveder húzás után felszálltam rá a fellépőről.

Olvass tovább!
Elszállt esély
2021. 06. 30. • Remény
Olvasási idő: < 1 perc

Tegnap, miután este bevittük a lovakat a körkarámból a karámukba és mindkét ló a helyére került, akkor, ahogy az lenni szokott, Remény ráállt a földre szórt szénájára és megtörtént a szokás szerinti pisilés, azonban ez a művelet nem volt a megszokott, hiszen mintha máshogy állt volna és látványosan villogtatott, illetve nem erőteljesen pisilt, mint máskor, hanem „csak” csorgatott.

Felcsillant a remény, hogy akkor most!

Írtam Mártinak, hogy mik a jelek, ő megerősített abban, hogy ez valóban a sárlás tünetei.

Minden eshetőségre felkészülve elkezdtem elérhető fedező méneket keresni a neten, Príma még mindig megvolt, mint lehetőség, de találtam más ígéretes mént is.

Másnap nekem fel kellet mennem Pestre, így sajnos nem voltam ott a vizsgálatkor, apu segített Mártinak.

Azonban rossz hírt kellett közölnie: az ultrahang szerint továbbra is 2 cm a tüszője, így el kell fogadnunk, hogy Remény valóban meddő.

Majd a közeljövőben (2-3 éven belül) ki szeretnék próbálni még egy lehetőséget, mégpedig hogy huzamosabb időre össze engedni egy ménnel, hogy „tegyék a dolgukat”, amikor ennek ideje van. Ehhez viszont előbb egy utána kell járni, van-e erre lehetőség.

Majd meglátjuk.

Felkészülés
2021. 06. 08. • LovardaRemény
Olvasási idő: 4 perc

Május 6. – Cocco

Coccot nyergeltem, megint többen voltunk. Igazából a szokásos lovaglás volt, sok patanyomfigurával, na meg korrigálással. A vágta egy kicsit jobban ment, mint előző alkalommal, de még mindig nem stabil, illetve sokat kellett rám szólni, hogy ne dőljek előre. Edzés után ez alkalommal is a következő lovassal cseréltünk helyet.

Május 23. – Cocco

Egyetemi teendőim miatt több, mint két hét kihagyás után tudtam csak újra menni. Mivel késésben voltam, ezért igyekeztem gyorsan felszerelni Cocco-t, így kb. negyed óra múlva már lovon is voltam. Ezúttal egyedül voltam a pályán. Pár kör bemelegítés után azzal kezdtük az órát, hogy tudom-e a programot. Csak az elejét tudtam, ezért a megadott módon lovagoltam a program részeit, kihegyezve az utolsó, kritikus felére. Végül vágtáztam egyet mindkét kézre, folyamatos korrigálásokkal, majd leléptettem a lovat. A leléptetés 10. percétől ácsorgás lett, hiszen leálltam beszélgetni egy anyukával, akinek a lányával, hát… több, mint 10 éve együtt lovagoltam Robinál. Mivel jött a következő lovas, így nem kellett őt bevinnem lenyergelni, hanem kb. 10 perc beszélgetés után helyet cseréltünk, majd tovább beszélgettem, ezúttal pályán kívül. Sztorizgattunk a „régi szép időkről”.

Olvass tovább!
Lovaglás zabla nélkül
2021. 04. 18. • FotóblogRemény
Olvasási idő: 4 perc

Remit egész sokáig csikózablával lovagoltam, de arra kellett rájönnöm, hogy valami nem oké, mert egyre többször szálltam le róla azzal az érzéssel, hogy a lovaglás során nem éreztem a kontrollt felette és hát terepen a kontroll hiánya nem épp a legszerencsésebb. Pláne meg mert állandóan húzott és totál fáradt karokkal értem haza a folyamatos húzástól. Ráadásul kb. a kezdetektől tátogott, ami még jobban zavart, bár volt aki azt mondta, hogy ne törődjek vele, mert nála ez amolyan pótcselekvés. Én meg azt mondtam, hogy ez akkor sem normális.

Elsőre jobb híján kicseréltem a csikózablát az anyja zablájára, mégpedig egy feszítőzablára, ami bár kitűnően működött, de túl erősnek ítéltem, nem akartam odáig eljutni, hogy azt szokja meg és még keményebb legyen a szája. Így hát ráfeküdtem a témára és elkezdtem utánajárni, hogy milyen köztes zablák vannak, amik jók lehetnek.

Másfél éve, amikor a csizmát vettem (2019. októbere), akkor vettem egy zablát is a horzéból, mégpedig egy réz olívzablát, aminek semmi hatása nem volt, mintha le se cseréltem volna a csikózablát. Pár napra rá rendeltem a szegedi lovasboltból három másik zablát: egy kétszer tört olivot, egy egyszer tört rézgörgős olívot és egy egyszer tört gumis zablát. Talán a rézgörgősnek éreztem a hatását, de nem volt meggyőző és a tátogás sem maradt abba, így sajnos jobb híján vissza kellett térnünk a feszítőre. Azonban érdekes módon, amikor a szárakat abba a karikába csatoltam, ami egy szintben van a szájába vevős résszel (annak mi a neve?), szintén nem volt kb. semmi hatása, de a lenti karikát használva már egy apró huzintásra is tökéletesen reagált, vagyis az már erős volt neki. Viszont halomra sem akartam venni a zablákat, hogy végül ott porosodjanak a fiókban.

Olvass tovább!
Lujzi fejlődik
2021. 02. 25. • LujziRemény
Olvasási idő: 3 perc

Ma hamarabb végeztem a munkával, így még bőven világosban ki tudtam menni a lovakhoz. Mindkettő lóra felraktam a szülinapjukra kapott pihe-puha kötőféket, Remi cobosat kapott, ami nagy rá, Lujzi póni méretet, ami pont jó lett, viszont Reményre meg kicsi.

Eleve úgy mentem ki hozzájuk, hogy foglalkozni szeretnék Lujzival, konkrétan csak az volt tervben, hogy a vezetést gyakoroljam vele.

Felcsatoltam rá a vezetőszárat és magamhoz vettem a hosszú pálcát, majd elindultunk ki a tároló felé. A fóliavázak között kicsit húzódzkodott, vissza akart menni a másik lóhoz, de könnyen meg tudtam őt győzni, hogy jöjjön velem. A tároló előtt volt egy kis hiszti (vissza akart fordulni), de gyorsan túl lépett rajta, úgyhogy mehettünk is a körkarámba.

Bent megint megpróbáltam vele a Join-up-ot, ami során több reakciót kaptam tőle, mint előzőleg és ezért jobban is sikerült, de még mindig nem volt meggyőző. Többször vissza kellett küldeni körre, mert nem akart bejönni, csak simán bóklászott, de amikor végre odajött, akkor (bár nem szabadna) gyorsan ráraktam a vezetőszárat és átsimogattam, majd végigsétáltam vele a nyolcast.

Olvass tovább!