Ma voltam 10-re Vilibácsinál. Odafelé apu „felkészített”, hogy Kedvesem megellett. Bemegyek, Betyár a karámban, Kedves a bokszban, Vili bácsi pedig sehol. Benéztem a bokszba. Olyan aranyos kis cukimuki …. kiscsikó. Ugyanolyan, mint az anyja, vagyis ugyanolyan pej foltos. Párszor odajött, elkezdte az ujjaimat rágcsálni (mint Remi anno), egy csomót vakargattam, mindenesetre már hozzászokhatott. Fél óra után sem jött az oktató, így felhívtam aput, hogy jöjjön. Addig is vakargattam. Egy sztori: Kedves kakilt, rá a kicsi fejére, az meg megijedt és oda bakolt egy aranyosat. Amikor pedig becsuktam magam után az ajtót, Betyár lehempergett.

Itthon. Az istálló készen lett. Vagyis csak a nyerges vakolása. Majd jön a plafon, aztán az aljzat, majd a bebútorozás. Majd két hét múlva.

Vissza jött a „nagy lovas”, és továbbra is azt tanácsolta, hogy tegyük át Remit a másik karámba. És sikerült a kötőféket is feltenni. Aztán vettünk egy bálamadzagból fonttat, mondván azt nem szakajtja szét, de az meg kicsi. Mindenesetre az eladó azt mondta, hogy majd kicserélhetjük nagyobbra. Majd az ünnepek után… Addig se tépje szét a textilt.

Délután elkezdtük kifeszíteni a villanypásztort. Csupán a nagy karámba, ahol Remi marad. Szegénynek az elkövetkezendő napok egy kicsit kellemetlenül fogják érni, de hát ez az élet rendje.

Kutyák elvannak.

Mi készülünk a húsvétra, már három süti meg van sütve + még csinálunk kettőt. Én csináltam muffint, anyuval egy mézes-krémest, majd csak anyu a magyar pitét, ma pedig egy sósat is csinálunk, meg majd én a négyszínű csodaszépet.