Olvasási idő: 5 perc

Még Amerikában utazgatva írt rám Bori múlt héten, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a vadásznapi kutyás bemutatóra. A válaszom pedig az volt, hogy mindenképp csatlakozunk, ha nem lesz semmi program mára.

Tegnap írtam is Borinak, hogy nincs mára semmi programom, így tudok csatlakozni a bemutatóhoz. Fél 2-t adott meg a bemutató kezdéseként.

Dél után nagyjából lekeféltem Tarzant, átöltöztem az egy éve kapott egyenpólóba és egy zöld nadrágba, beparancsoltam Tarzant a terepjáró rakterébe és elindultunk apuval a szomszéd faluba, ahol idén rendezik a vadásznapot. Kb. háromnegyed órával a bemutató előtt érkeztünk meg és mivel volt még időnk, így körbejártuk a rendezvény helyszínét. Az elsők között találtuk meg a mi vadásztársaságunk sátrát, beszéltünk a többiekkel pár szót, majd mentünk tovább, közben a pár lépésenként meg kellett állni, mert mindig szembejött újabb ismerős, akivel természetesen leálltunk pár szóra. Végül Petiéket is megtaláltuk, köszöntünk nekik, jelezve, hogy helyszínen vagyunk, majd beszéltünk velük is pár szót (mondták, hogy elég 2-kor kezdeni, mert csúszás van a programban) és mentünk tovább, mivel volt még 15 percünk kezdés előtt.

2-re visszaértünk Petiékhez, akik amúgy is a bemutató placc mellett táboroztak. Már kezdett gyűlni a tömeg és jópár ismerős arcot is láttam. Nándor (a szuka goldi gazdája) köszönt felénk, aki hozzánk érve megdögönyözte Tarzant.

Pár perccel később Peti kérésére felálltunk egymás mellé és Bori vezényletével tartottunk egy mini fegyelmit, miközben Peti volt a speaker. Csupa ismerősök voltak velünk: Bori Zorkával (magyar v.), Dávid és egy srác a kölyök német vizsláikkal, Bálint Rudival (német v.), Bianka Hugóval (magyar v.), illetve egy úr a két angol vizslájával. Három kört tettünk meg, közben ültettük, fektettünk és Marad!-ot kértünk a kutyáktól. Tarzan ügyesen csinált mindent, egyedül a fektetést bohóckodta el kétszer azzal, hogy inkább hempergett, de egy kis pórázrántás után értette, hogy most nincs helye játéknak. Viszont a Marad!-ot nagyon ügyesen vette.

Olvass tovább!

Olvasási idő: 2 perc

Pár nappal korábban megbeszéltem keresztlányom anyukájával, hogy ma fél 5-kor találkozunk a városban, hogy drukkoljak a gyerekeknek a szüreti futás alkalmából.

Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam a pórázt, kinyitottam Tarzannak a kocsi hátsó ajtaját, kérni pedig nem kellett, hogy beugorjon. Beautóztunk a városba, bent pedig leparkoltam a szokásosnál messzebb a szüreti miatti lezárások miatt. Innen sétáltunk a futóverseny rajthelyéhez, ahol az emberek már gyülekeztek, én pedig igyekeztem megtalálni M.-éket. Pár perc keresgélés után megtaláltam őket, mindenki nagyon örült nekem (pláne, mert majd három hónapja nem láttuk egymást).

Negyed órával később elindult a verseny, én pedig Tarzannal az oldalamon visszasétáltam a szülőkkel a versenyvonalon, hogy ott drukkoljunk az elhaladóknak. Sok gyerek odaköszönt Tarzannak is, mosolyt csalt az arcukra.

Fél órával később, miután mindenki átfutott a célon és újra megtaláltuk egymást a gyerekekkel, átsétáltunk fagyizni az egyik központi fagyizóba. Miután mindannyian megettük a fagyit, elköszöntünk egymástól és én visszaindultam Tarzannal a kocsihoz.

Tarzan nagyon ügyesen viselkedett, sétált mellettem, végig hallgatott rám. Az elején kicsit izgatott volt, hogy három hónap után végre kiszabadult a tanyából, ráadásul minden új volt neki (városi környezet). Miután lenyugodott, már szépen sétált mellettem, leült, amikor arra kértem és tök nyugisan tűrte a simogatásokat.

Azért volt célja a városi sétáltatásnak, mégpedig hogy a holnapi vadász bemutató előtt kicsit szocializáljam. Úgy gondolom, hogy elmondhatom, hogy jól sikerült.

Olvasási idő: 6 perc

Annyira büszke vagyok erre a kutyára, annyira odatette magát mai gyakorláson, ami valójában a vizsga volt, mintha érezte volna, hogy ennek az alkalomnak tétje van. Attól, hogy ez egy vizsga alkalom volt, én teljesen gyakorlásként kezeltem, hogy ne izguljak.

Reggel nyolckor találkoztunk a szokásos helyünkön, ahol Peti folyamatosan adminisztrálta az érkezőket, ellenőrizte az adatokat és leolvasta a kutyák chipjét. Na igen, a chip. Tarzannak egyszerűen nem találtuk meg a chipjét. Végül feladtuk és egy rövid köszöntő után elindultunk a vizsga helyszínére, ami egy olyan hely volt, ahol még sosem voltunk. Egy tök jó hely volt, a vizsga szempontjából tökre megfelelő, ugyanis volt magas fű és egy mély, úszható tó is (sőt annyira megtetszett, hogy biztos vinni fogom oda a kutyát, pláne mert már alig találni úszható helyet).

Odafelé felhívtam aput, hogy mire emlékszik, hova tette be a doki a chipet, először nem tudta, majd visszahívott, miután megkérdezte a dokitól: a nyak bal oldalán kellene lennie.

Mikor megérkeztünk a helyszínre, Peti újfent átnézte a leolvasóval, de továbbra sem lett meg.

Hat kutya sorakozott fel, kettő magyar vizsla, egy német vizsla, egy gordon szetter, egy olasz (?) pointer illetve egy golden retriever. Peti felosztotta a sorrendet, mi utolsóként mentünk, párban egy magyar vizslával. (Közben Bálint Rudival áttúrta a területet, hogy ne legyen állat, ami esetleg elvonja a figyelmet.)

Elsőként felálltunk egymás mellé hajtást imitálva. Kettessével engedtük el a kutyákat, miközben sétáltunk előre, Dávid pedig lőtt egyet minden egyes párosnál. A feladat lényegében az volt, hogy a kutya menjen előre, keressen és ne ijedjen meg a lövésre, illetve a feladat végén visszahívható legyen. Utolsó párosként engedtem el Tarzant a vizslával. Tarzan először nekiment a másik kutyának, de erős rászólás után szerencsére visszajött és előttem keresett. Dávid lőtt, Tarzan pedig tökre izgatott lett, de nem csinált semmit, csak kereste a leeső vadat. Pár lépés után vissza kellett a kutyákat hívni és Tarzan meglepő módon jött is vissza. Ezzel az első feladatot abszolváltnak tekinthettük.

Olvass tovább!

Olvasási idő: 7 perc

Úgy néz ki, lassan egy két és fél éves út végére érünk Tarzannal, aminek persze lesz még folytatása, hiszen mindenen lehet tökéletesíteni.

Tavaly júliusban volt utoljára vadász edzése Tarzannak, azóta mindenki (Petiék is és én is) elfoglalt volt. Októberben szólt Bori, hogy lesz VAV vizsga, amit a szakdolgozat írás miatt nem tudtam bevállalni, majd jött a téli vadászidény, ami ugye aránylag jól sikerült… jó, oké, végül is tök jó volt és kellett Tarzannak.

Május elején szólt újra Bori, hogy újra lesz VAV vizsga, de előtte tartanak egy négy alkalmas felkészítőt. Nagyon örültem a lehetőségnek és természetesen nem volt kérdés, hogy menni fogunk a felkészítőre is és a VAV vizsgára is.

04.24-én volt az első alkalom, azonban erről az időpontról még nem volt infonk (mivel ez után szóltak), de elmesélés szerint nem maradtunk le sokról, hiszen főleg fegyelmezés volt.

05.08-án volt a következő alkalom, amire el is mentünk Tarzannal. A szokásos találkozóhelyen találkoztunk 9-kor, majd miután mindenki megérkezett átmentünk a gyakorlás helyére. Elsőként egy egyszerű lefuttató sétával kezdtük a programot, ám mivel Tarzan úgy mutatkozott be, hogy agresszívan lemorogta a számára ismeretlen kutyákat, plusz ott volt Cady is, akit eleve nem bír, így ő egyedül pórázon ment mellettem. Bent az erdőben csere volt, a nyugis kutyákat elengedve hagyták a gazdik, Cady pórázra került, Tarzant pedig szabadon engedtem és így indultunk visszafelé a kocsikhoz. Ezután elkezdődött a szokásos engedelmességi gyakorlás. Levettem Tarzanról a pórázt és így gyakoroltunk. Minden rendben volt, ügyesen csinált mindent (sőt nem is hisztizett unalmában, ahogy szokott). Egyedül akkor ugrott ki, amikor Peti először elsütötte a riasztó pisztolyt (engem is meglepett, nem számítottam rá, így a kutya kiugrását sem tudtam lereagálni). Gyorsan rendeztük sorainkat, a másik két lövésnél már nem volt semmi baj, Tarzan ügyesen ment mellettem.

Olvass tovább!

Olvasási idő: 5 perc

Miután Benit eltemettük, Tarzan teljesen megzuhant, ami érthető is, hiszen ő már úgy érkezett hozzánk, hogy volt mellette másik kutya és most életében először egyedül maradt.

Szegényke egész nap csak feküdt, nem mozgott túl sokat. Lehetőségeimhez mérten próbáltam minél több időt vele tölteni (voltunk terepen, a szokásosnál többet labdáztam vele, gyakrabban kimentem hozzá megsimogatni, a megengedettnél többet lehetett bent a házban stb.), de nyilvánvaló volt, hogy kell mellé egy társ.

Nem volt mese, hamar elkezdtünk agyalni azon, hogy milyen kiskutyát hozzunk haza. Anyunak továbbra is a magyar vizsla volt a legnagyobb álma, nekem pedig az ausztrál juhászkutya volt a szimpatikus (Jn.-éknek aussiejuk van / volt, ott tetszett meg először a fajta, illetve Imi kistermetű aussieja, Pepsi is nagyon tetszik). Azonban anyu nem mert belevágni, mondván, hogy megeszi a csirkéket, én meg azzal érveltem, hogy hát Lady sem csinált semmit.

Én amúgy is tartózkodtam attól, hogy vizslát hozzunk haza, mivel abból előbb-utóbb vadászkutyát nevelünk, azonban én nem akartam Tarzantól elvenni a vadászat lehetőségét és el akartam kerülni azt a szituációt, hogy a vadászat reggelén arról kelljen dönteni, hogy vajon melyik kutya jöjjön velünk. Tarzan a mi vadászkutyánk és kész.

Húztuk-nyúztuk egymást, nem jutottunk dűlőre, közben anyu megtudta, hogy az egyik ügyfélnél született vadász vizsla kantól és vizsla szukától kiskutya, ám az ügyfél eladta az almot egy kiképző családnak, ezért hozzá irányítottak minket.

Múlt hét szerdán végül elmentünk megnézni a kiskutyákat. Odafelé megbeszéltük, hogy elsősorban kan kiskutyát nézünk, hiszen Tarzan is kan kutya és nem szeretnénk lány kutyával bajlódni.

Olvass tovább!

Olvasási idő: 6 perc

Megint kevesebbek lettünk egy kutyával.

Második hete próbálom megírni ezt a bejegyzést (ma 04.01-e van), de nem jönnek a szavak. Hirtelen történt az egész.

Beni nálunk született Pankától és igazából nem őt akartuk megtartani az alomból, azonban miután Dorkát el kellett altatni, ő rá esett a választásom. Beni mindig alap volt a tanyán, mindig ott volt a háttérben. Nem mondom, hogy kifejezetten az én kutyám volt, inkább úgy fogalmaznék, hogy a család kutyája volt.

Kapcsolatom nem is igazán volt vele, ugyanis ott volt Panka meg Lady, akik kimondottan az én kutyáim voltak. Lényegében azóta kezdtem el vele foglalkozni, amióta Tarzan megvan, vagy mondhatjuk úgy is, hogy amióta a járvány miatt lényegében itthon vagyok.

Már nem emlékszem, hogy kezdett el velünk terepre járni, viszont visszaolvasás után rájöttem, hogy már egy éves kora óta jön velünk. Azóta is fáradhatatlan társunk volt, sosem volt olyan, hogy elég messze, mindig tudta tartani velünk a tempót és szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor nem jött velünk (akkor is főként azért, mert ha a városban vagy beton mellett lovagoltunk, nyilván nem hívtam magammal).

Kétszer „rabolták” el a kutyát, mindkétszer csavargott és azt hitték, hogy elveszett kutya. Szerencsére mindkét esetben hamar meglett.

Próbáltunk belőle vadászkutyát faragni, de arra kellett rájönnünk, hogy fél a hangos zajoktól, mint a lufi durrogás, a puska dörrenés vagy a tűzijáték hangja.

Nagyon nem volt tanítva, ennek ellenére a Helyedre! és az Ül! jól ment, a Fekszik! már kevésbé ám az utóbbi időben ez és a Marad! is egyre jobban ment.

Az elején még hozta a botot (találtam képeket), de egy idő után már nem érdekelte az apportírozás.

Ha tóra mentünk, még éppen hogy belement a vízbe, nem volt túlzottan vízi kutya.

Az embereket viszont nagyon szerette. Anyuval volt egy reggeli rituáléjuk: melegebb időben anyu kiült a ház elé az udvarra felébredni, ilyenkor Beni odament hozzá és addig böködte, míg anyu meg nem simogatta (anyu nincs túlzottan odáig a kutyákért). Onnan tudtam, hogy a közelemben volt, hogy óvatosan aprókat böködött a kezemen, hogy simogassam meg őt.

Miután Lady elpusztult, nagyon megzuhant, kb. állandóan csak aludt és csak akkor kelt fel, ha jött hozzánk valaki vagy kilovagoltam, szóval elég életunt lett a rá következő fél évben. Úgy gondolom, hogy Tarzan nagyon jót tett neki, mondhatni felrázta Benit. Elkezdett újra játszani és mozogni, azonban ez a mozgás az utóbbi pár hónapban újfent alább hagyott, nagyon sokat pihent a fotelben a gangon.

Sosem volt beengedve a házba, ám most a télen az idős korára és a rövid szőrére való tekintettel -10 foknál azért beengedtem éjszakára. Itt is azért megvolt a rutin, amit kb. két este alatt megtanult: sötétedéskor bejött, rámutattam a helyére (egy kiszuperált puha szőnyeg, ami a padlófűtés által melegen volt tartva), ő ott lefeküdt és aludt. Éjfélkor lefekvés előtt még kiengedtem egyet pisilni és mentünk aludni. Kb. 10 napot aludt bent összesen, de nem volt baleset.

És hogy mi történt ma?

Imi jött ma edzést tartani és 3 körül ment el, de mielőtt elment, egy ügyfelünk jött hozzánk. Én feljöttem a szobába dolgozni. Nem telt bele fél óra, anyu hívott, hogy baj van, menjek le. Közben apu épp felém tartott és mondta a döbbentő hírt: az ügyfél elütötte Benit. Miközben ment az autó, a két kutya a kocsi mellett játszott és Tarzan az autó elé lökte Benit és így ütötték el.

Odaszaladtam hozzá, kint volt a belső kapu előtti fák alatt és mivel egyedül volt hagyva, megpróbált felállni, de nem tudott. Amit kapásból észrevettem, hogy a bal első válla teljesen kiugrott, semmi sem tartotta. Óvatosan leguggoltam mellé és áttapogattam a kutyát, más sérülést így kívülről nem vettem észre. Felhívtam Imit, hogy ez történt, ő pedig azt mondta, hogy majd csak 6 után lesz bent a rendelőben, menjünk akkor.

Mivel nem akartuk magára hagyni a kutyát, így kerestem egy húsos ládát, amibe nagyjából belefért, abba beleraktam a fekhelyéül szolgáló rossz takarót és apuval ketten óvatosan beletettük a kutyát, ám akármilyen óvatosak is voltunk, felénk kapott fájdalmában.

Bevittük az irodába a kutyát, ám mivel pont a bal oldalán feküdt, ezért meg akartam fordítani, de mivel a fejénél álltam (apu a másik oldalon) és valamit rosszul fogtunk meg, a fejemhez kapott, eltalálva a homlokomat. Ekkor úgy döntöttünk, hogy inkább nem háborgatjuk, nehogy kárt tegyen bennünk.

Én megint feljöttem dolgozni, de nyilvánvalóan nem tudtam sokat koncentrálni.

Ötkor megint lementem az irodába, ekkor már a ládán kívül a földön volt, apu kiborította a ládából, mert verte magát a ládában (nyilvánvalóan kényelmetlen volt neki). Mikor odaértem, még az ajtón kívül hallottam, hogy nyüszített, ám amikor beléptem, akkor elhallgatott. Ott maradtam negyed órát simogatni, majdnem elaludt a kezem alatt, meg sem mukkant. Közben betakartam a takarójával, hogy valamennyire visszamelegedjen, lévén a kőpadlón feküdt.

Negyed óra múlva visszajöttem a szobába, mivel haladnom kellett a munkával és háromnegyed hatkor mentem le újra, indulásra készen. Beleraktam a takarót a ládába, csavartunk a fejére egy törülközőt, én fogtam a fejénél, apu hátul. Nagyon jól ötlet volt a törülköző, mert a kezemhez akart kapni, egész agresszíven viselkedett. Meg akartam simogatni nyugtatásképp, mikor már a ládában volt, de szintén odakapott a kezemhez. Elég ijesztő volt, gondolom kezdett elmúlni a sokk hatása. Ráraktuk a fejére a törülközőt, apu pedig odatolatott az ajtóhoz és egy másik, közben megérkezett ügyféllel berakták a csomagtérbe a kutyát és elindultunk.

Bementünk az állatorvosi rendelőbe, a kutyát viszont kint hagytuk a kocsiban. Egy macskát vizsgáltak, mielőtt mi sorra kerültünk, addig Imivel és egy jó ismerősünkkel beszélgettünk (aki nagyon kiborult a hír hallatán).

A fiúk behozták Benit, a doktornő pedig rögtön rákötött a kutya szájára egy fásliból készített madzagot / kötelet, hogy ne tudjon senkit Beni megharapni, majd ráfektették őt a vizsgálóasztalra (mondanom sem kell, megpróbálta megharapni Imit). A dokinő először is csipesszel összecsippentette a kutya úszóhártyáit, hogy van-e reakciója. Felhívtam a dokinő figyelmét egy furcsaságra, hogy az normális-e: Beni pénisze megvastagodva kilógott, amit ő megvizsgált és nyomásra pisi jött ki, ami nem volt jó jel: belső sérülésre utalt. Imi és egy másik asszisztens átvitték Benit a másik helyiségbe röntgenezni.

Először a kificamodott válláról csináltak egy röntgent, aztán egyet úgy, hogy a hátán feküdt (ekkor hallani lehetett a nyüszítést), ám valami gyanús volt a doktornőnek, miközben a második röntgent vizsgálta, így kért egy olyat is, amin a kutya az oldalán fekszik. Ez a röntgenkép mindent elárult: a medencétől számított második gerinccsigolya ripityára volt törve, ezáltal Beni lebénult a hátsó lábaira. Ehhez még hozzájött a valószínűsített belső sérülés, így sajnos nem volt más választásunk, el kellett őt altatni.

Összedezdtem magam és odaléptem a kutyához a röntgenező helyiségben és csak simogattam őt. Először megkapta az altatóját, és végül a végleges folyadékot. Végig simogattam, amíg csak nem lélegzett. Ekkor kimentem a folyosóra (amiről még rá lehetett látni a kutyára), majd a doktornő foglalta el a helyemet és egy perces vizsgálódás után kijelentette, hogy Beni elaludt.

Fiúk odahozták a ládát és belerakták a kutyát, majd kivitték a kocsihoz. Elköszöntünk a bent levőktől és elindultunk haza.

Másnap reggel temettük el a játszótér mögötti kerítés és a bokrok közé, a többi kutya nyughelye mellé.

Beni

2010.11.16. – 2022.03.16.