Egy hónap kihagyás után (az előző alkalommal le kellett mondani, mert akkor mentem edzőhöz) újra mentünk vadász edzésre, de ezúttal vittem Benit is. A tavalyi gyakorlattal ellentétben most nem jött velünk apu, mert úgy voltam vele, hogy amíg a kutyák futkároznak, addig Beni is velünk van, viszont onnantól, hogy elkezdjük a gyakorlást, becsukom őt a kocsiba, és majd szünetben és a végén újra velünk lehet. Nos, hát persze, hogy nem így történt.

(Egy apró kitekintés a sztori előtt: az elmúlt hónapokban tűnt fel, hogy nem írok Beniről, sem a szülinapjakor (11 éves, mint Remi), sem semmikor, csak említem őt bejegyzésekben, leginkább amikor kimegyek valamelyik lóval terepre. Ettől függetlenül természetesen szerves része a tanya életének. Mindig jön simogatást kunyerálni, körülöttünk van. Amikor a kutyákat kiviszem az erdőbe, az főként miatta van, hogy vele is legyen „foglalkozva”, tekintve, hogy vele nem járok edzeni, ne érezze magát elhanyagolva. Amíg nem került hozzánk Tarzan, addig a tereplovaglás volt a közös időnk, Tarzan óta viszont azt nehéz kivitelezni, hogy csak ketten legyünk, hiszen olyan nincs, hogy Tarzan valamiből kimarad. Természetesen törekszem arra, hogy ha nem is egyenlő a vele való foglalkozás Tarzanéval a vadász edzések miatt, de minél egyenlőbb időt töltsek vele is. Mivel Beni alapvetően mondhatni házikedvenc és (erős túlzással) házörző, ezért neki nem volt célzott kiképzése, így az alapparancsokat tudja, ami elég a tanya körül.)

4-kor találkoztunk a szokásos helyen, de nem kellett sokat várni, mindenki megérkezett perceken belül, így mehettünk tovább a már bevált gyakorló helyre. Megérkezés után én rögtön kiengedtem a kutyákat és a többiek is így tettek. Elindultunk elfelé az út mentén, mi lányok elől a gyerekekkel, a fiúk mögöttünk lemaradva beszélgettek. Egy ponton túl visszafordultunk és visszamentünk a kocsikhoz, ahol mindenki magához vette a kutyák pórázát. Közben én leengedtem a kocsi ablakait, hogy legyen Beninek levegője, míg ránk vár, majd beengedtem őt az autó hátuljába.

Mivel december 16-ról, Tarzan első szülinapjáról lecsúsztam, ezért legalább a hozzánk kerülésének a fordulónapjára szerettem volna egy összefoglalót írni róla, ha már a szülinapja óta eltelt már kicsivel több, mint két hónap. Nyilván írhattam volna szülinapra is és visszadátumozom, de annyi minden történt azóta, hogy nem akartam azokat is kihagyni.

Szóval Tarzan. Nagyon sokat fejlődött és sokkal nyugodtabb lett. Kétség nélkül imádjuk őt. Nem lehetek elég hálás érte.

Sok kalandunk volt együtt az elmúlt több, mint fél évben. Egyrészt ott vannak a vadász edzések és a vadászatok. Nyáron sokszor kivittem a kutyákat a közeli tóhoz. Novemberben kimentünk a határba. Rendszeresen velünk jön mindkét kutya lovagláskor.

A vásárban vett bőr nyakörvét a bilétával az egyik levétel alkalmával olyan jól eltettem, hogy azóta sem találtam meg, így majd kell csináltatni egy új bilétát, hogy a vadásznyakörvén is legyen egy.

Néhány fun fact:

• Mindig a nyomomban van, bármerre is megyek a tanyában.
• Mindig van valami a szájában: két szétrágott focilabda, (mostmár szétszedett) kesztyű, amit elcsórt, tüzifa, gumikornis, kidobásra ítélt cipőm (ami szintén elég nyúzott már).
• Nincs már meg (pontosan biztos megvan valahol a tanyában, de nagyon régen nem láttam már) a kötele, a csipogós piros labdája, a tömör piros labda és a kötél-labdája.
• Már nem jellemző rá, hogy rombolna vagy tovább pakolna, ezt olyan 10-11 hónapos kora körül abba hagyta.
• A lovak után szalad, amikor kiengedem őket.

Mikor még nem volt meg a kutya, de már tudtunk róla, az egyik vadászat alkalmával odaálltam az egyik vadásztársunk elé és megkérdeztem, hogy vállalja-e Tarzan kitanítását, lévén Tarzan goldi, Peti pedig inkább vizslákkal foglalkozik. Ő erre azt felelte, hogy persze, de én fogom a kutyát megtanítani a dolgokra. Én meg beparáztam.

Április közepén találkoztunk először és amit a fél éves státusz bejegyzésben is leírtam, így azt bemásolom ide:

„Múlt héten szombaton F. Peti rám írt, hogy mi lenne, ha vasárnap összejövünk a kinti réten kicsit szocializálni és játszani. Felraktam rá a nyakörvet és vittem magammal juti falatot és játékot. Kicsit várni kellett, míg Peti is megérkezett, ő is elhozta a kutyáját, Lajtát. Tarzan rögtön le is támadta, ismerkedett vele, onnantól kezdve a szavam kb. fél órán át semmit sem ért, így annyiban is hagytuk a “tanulás” témát. E helyett inkább beszélgettünk és sétáltunk egyet, míg a kutyák körülöttünk rohangáltak. Tarzan hamar lefáradt és a vizsla sem volt már újdonság, innentől a törpe is kicsit kezelhetőbb volt: visszajött, ha hívtam és az árnyékban pihent. Végül Peti elővette a bűvös zsákot és mutatott néhány szagmintát Tarzannak: a nyúlláb nem érdekelte, ellenben az őzlábra rögtön ráharapott.”

Tarzan fél éves

Az első alkalom tendenciája még nagyon sokáig folytatódott: hiába gyakoroltam itthon és ment minden parancs és az apportozás kitűnően, a kerítésen kívülre lépve, mint akinek lehúzták a redőnyt, elfelejtett mindent és nem érdekelte semmi. Pórázon még úgy-ahogy csinálta, amit kellett, de onnantól, hogy elengedtem, mert az apportra került a sor, nem történt semmi, se kép, se hang, ment a feje után.

4 hónaposan (márc. 16 – ápr. 15.)

Amint kicsit melegebb lett, elvittük Tarzant egy sekélyebb vízhez (ahol korábban már vadásztunk), hogy szokja a tocsogást. Vittem magunkkal labdát és juti falatot is, de nem annyira élvezte a vizezést (lehet hideg volt még neki), de így is eltocsogtunk fél órát. Odafelé velünk utazott az utastérben, de hazafelé – mivel tiszta víz volt – kitettük őt a csomagtérbe, viszont ez nagyon nem tetszett neki. Azóta fél a kocsiban levéstől, de ezen dolgozunk.

Hogy szocializáljam, egyik hétvégén kocsiba raktam a kutyákat és kimentünk az egyik kedvenc helyemre túrázni és fényképezni. Tarzan végig Beni után futott, de engem is figyelemmel követett és ha hívtam, legtöbbször velem tartott. Odafelé és visszafelé is behányt a kocsiba.

Másik hétvégén vettünk egy adag lufit, hogy Tarzant lufi-teszteljük, imitálva ezzel a puskalövést. Kb. 5-6 lufit durrogtattunk el. A procedúra az volt, hogy én fogtam a kutya egyik kedvenc labdáját, kiáltottam egy Lövés!-t, mire apu kidurrantotta a lufit, én pedig ezzel egy időben eldobtam a kutyának a labdát, hogy visszahozza. Tarzant először meglepte a durranás hangja, de a többi durrantáskor már nem nagyon érdekelte, csak hozta a labdát. Beni persze már az első alkalommal beszaladt az irodába.

03.01. Második hete van nálunk és egyszerűen belopta magát a szívünkbe. Az előző róla szóló bejegyzést ott hagytam abba, hogy az első estéjét a vadászházban töltötte, majd a másodikat és a harmadikat is, de a harmadik estén reggelre széttolta a ládákat, úgyhogy értelmetlen lett volna tovább ott tartani éjszakára, így hát átkerült az istállóba (aminek a macskák – akik ott reggeliznek – nemigen örültek). Már az első pár napban kitűnően kiismerte magát, követi aput mindenhova (még ahova nem is szabadna, mint a tyúkudvar és a konyha), sok időt tölt az irodában, ahol is apuék ellenőrzés alatt tudják tartani, hogy ne üsse el senki. A bent töltött idő alatt mindent megrágott, amit talált, így a kábeleket és a fontos papírokat gyorsan fel kellett pakolni. Az ügyfelek lábát és simogató kezeit sem kíméli éles fogacskáival, bár erről igyekszem hétvégente leszoktatni. Borzas szőre miatt mindenki kuvasznak nézi.

Kimegyek a lovakhoz, hogy megnézzem őket, mert egyikőjüket sem láttam a konyhából belátható részen, sem a karámban, sem a beállóban. Mindketten fekszenek a beálló előtt. Napoznak, pihennek. Körülöttük galambok kisebb csapata hol felrepül, hol a földön csipeget. Odaülök Remény lábaihoz, nekidőlök a hasának és nyugtatólag simogatom. A nap kellemesen, álmosítóan melegít. Néha odahajol hozzám, megszagolja kinyúló kezemet, lábaimat. Így vagyunk egy ideig, míg meg nem unja és felkel. Én is felállok és átmegyek Kristályhoz. Mellé ülök és nekidőlök, ahogy előzőleg Reminek. Simogatom, pihenek, figyelem a lélegzetvételeit. Közben Remi a hátunk mögül a hajamat és az ujjaimat piszkálja. Néha megcirógatom az orrát, megpuszilom őt. Melegszem, pihenek, élvezem a pillanatot. Krist picit megrezzen, mert Tarzan megtalált minket. Odahívom magamhoz és az ölembe húzom, hátha lenyugszik (esélytelen). Felváltva simogatom a lovat és a kutyát. Pár perccel később Beni is jön, de ő nem foglalkozik velünk, szalad tovább. Kiabálásomra apu is kijön, Remi felé tart a hátunk mögül. Apu előkészíti a telefont a fényképezéshez, de Kristály pont most unja meg a helyzetet, így végül ő is föláll mögöttem és ezzel megtörik a varázslat.

Azért egy képet sikerült lőni.