Vasárnap, mikor kimentem a karámba, fekve találtam a drága kisebbiket. Rögtön lefényképeztem (azóta háttér a telefonon), majd odamentem hozzá. Simogattam, majd átmentem a másik oldalára (ahol nincsenek a lábai), ránehezedtem a hátára, nyomkodtam, mit szól hozzá. Csupán a fülét forgatta. Így óvatosan ráültem. Tök nyugis volt, nyugtattam, megdícsértem és leszálltam róla. Tovább nyugtattam, dícsértem, majd még egyszer ráültem, immár kicsit hosszabb ideig (pár másodperc). Leszálltam, simogattam, majd ő is felkelt. Hatalmas élmény, eddig nekem csak beszámoltak róla, de immáron én is beszámolhatok erről.

Néha fel szoktam ide járni, és ma éppen fentvoltam. Nekem nagyon tetszik ez a honlap, az összes (ki merem mondani) lófajta fentvan, és a frissekben a magyar lófajtákat foglalták össze. (itt) Én pedig lefordítottam, hogy melyek ezek.
Dahoman Horse – ?
Gidran – Gidrán
Hungarian Coldblood – Magyar hidegvérű
Hungarian Dun – ?
Hungarian Felver – Magyar félvér
Kisber Halfbred – Kisbéri félvér
Leutstetten Horse – ?
Mezohegyes Sport Horse – Mezőhegyesi sportló
Mura – Muraközi
Nonius Horse – Nóniusz
Shagya Arabian – Shagya arab

Mivel vasárnap nem tudtam, hogy merre menjünk, így elhatároztam, hogy elmegyünk a lovardáig. Tök jó volt az egész, elmentünk a csatornáig, majd nagy nehezen át is mentünk rajta (Krist nagyon ódzkodott, hogy átmenjen, de meggyőztem). Aztán jött a sín, ami amolyan városhatár. A kutyák végig ugattak, amerre mentünk és részben arra mentem, amerre Szilvivel mentünk ki a terepre. Kristály nem ijedt meg a kutyáktól, ellenben az út szélén levő csatornákra azt hitte, hogy gödör, így folyton azokat kerülgette, a túra végére amúgy már megszokta. Végül beértünk a lovardához, csak sajnos zárva volt. Így visszafordultunk. Visszafelé már nem arra mentem, amerre befelé, mindig egy pár utcával arrébb fordultam le. Végül a Lőtéren keresztül lovagolva, elértem a kereszteződéshez, ami bevisz a Sóstóhoz. (Egyszer muszály térképet csinálni kalandozásomról.) Végül át a sinen, a baromfitelep mentén végül hazaértünk. Az út kb. másfél óra volt: 2-kor néztem meg az órát, nyergelés előtt, fél 3-kor a csatornánál voltam, 4-kor a lovarda közelében, fél ötkor pedig már otthon voltam (hazafelé kicsit jobban sietett Krist).

A macskák. Már az első naptól fogva szobatiszták. Csak úgy sprintelnek a macskawc felé. Bár még nem fogtam meg őket (hogy megnézzem lányok-fiúk), a fekete pedig még mindig fúj rám. A tarka már úgy-ahogy megbékélt velem, de csak egyszer tudtam egy pillanatra megsimizni. Játszanak. Olyat hancúroznak, hogy szép nézni. És a rosszalkodásban is együtt vannak. Ilyen az asztalra mászás, a bútorokon mászás és egyéb apróságok. Mi pedig rászoktunk arra, hogy vacsora után rögtön mindent pakoljunk el, eddig kb pihentünk elpakolás előtt. Jobb is ez így.
Ma pedig megtalálták a kemence és a fal közötti kis kuckót, amibe én már nem férek be, viszont ők előszeretettel alszanak benne.
Nevük még nincs, mi csak "macskák"-nak emlegetjük, illetve ha valamelyikkel találkozom, akkor pedig egy "Szia Cila"-t mondok.

Kaptunk két kiscicát, egy feketét és egy háromszínűt, jelenleg az ágy alatt lapulnak, de remélem, a vacsora illatára egy kicsit feloldódnak. A tél alatt biztos benti cicuk lesznek, kutyákhoz egyenlőre még nem engedjük őket, ugyanis a kutyák vadásszák a macskákat, de majd ezt is beszüntetjü. Én mindenesetre örülök nekik, mert valahol őket is szeretem. Nevükön még gondolkozom, de már szóba került a feketének a Masni. Majd ez is kialakul.

Csupán három kép, de kedvencek. Az első a tegnapi túráról van, az utóbbi kettő pedig Londonból.