Egy ideje zavart már, hogy lovaglás közben „csak” ülök Remény hátán és technikailag kb. nem tudok lovagolni. Ez főként az Amerikában töltött idő alatt merült fel bennem, miután „érintettként” bepillantást nyerhettem a díjlovaglás világába, aminek a hangulata rögtön megtetszett. Mivel itthon (mind az országban, mind a városban, ahol lakom) főként a díjugratás megy, ezért eddig nem volt közelebbi tapasztalatom ezzel a lovas szakággal.

Mivel én itthon tartom a lova(i)mat és az jellemző, hogy edző nélkül, egyedül lovagoltam/lovagolom a ő(ke)t és főként terepre járunk a kezdetektől fogva, ezért aztán édesmindegy volt, hogy technikailag „hogyan” lovagolok (vagyis melyik lábra ugrik be a ló, adja-e a fejét stb.). Én ezzel évekig ki is voltam békülve.

A fentiekhez némiképp hozzájön az is, hogy hiába jártam kb. 5-6 évet lovardába, sehol sem tanultam többet a nagyon alapoknál, nem tudom mit jelent a félfelvétel, nem tudom kiülni a tanügetést és ami a legfontosabb, sosem tudtam normálisan beugratni a lovat vágtába, mindig elrohant és ledobott a szerencsétlen próbálkozásaim miatt, és mindez ahhoz vezetett, hogy a végén már féltem a vágtától (ami Remi lovaglásával úgy-ahogy megszűnt).

Szóval hazajöttem Amerikából és elkezdtem Reményt „idomítani”. Mivel az első pár felülés óta pár kivétellel csak én lovagoltam és lovagolom, ezért ő teljes mértékben az én képemre és lovaglás tudásom szintjén lett belovagolva, ennélfogva felcsapja a fejét és mindig a jobb kézre ugrik be vágtába. Ezért mondom azt, hogy csak ülök a ló hátán és nem lovagolok.

Egyébként 2018 novembere óta nagyon sokat fejlődött / fejlődtünk. Először is zablacserével indítottam, mert egyszerűen elrohant, aztán elkezdtem vele tudatosan átmeneteket lovagolni, gyorsítani-lassítani, a csizmára való engedést (ügetésben úgy-ahogy), illetve utolsó alkalmakkor elkezdtem a hátulja körüli fordulatot gyakorolni. Bár ez nem jó, de mindezt edző nélkül, saját kútfőből. Egyébként nagyon gyorsan felfogja, hogy mit szeretnék tőle és látszólag tetszik is neki.

Visszatérve a témához, elkezdtem azt érezni, hogy a tudásom nem elég, jobban szeretnék tudni lovagolni. Ezt megerősítette az is, hogy vannak olyan irányú terveim, amihez elengedhetetlen egy bizonyos szintű lovaglás tudás. Abban viszont biztos voltam, hogy nem a városi lovardában terveztem fejlődni, tehát jött a kérdés, hogy mégis hol. Ez a kérdés a nyár folyamán kezdett tetthez vezető fontosságúvá válni, pont a feljebb említett tervem miatt, de még mindig tanácstalan voltam, hol tanuljak. Aztán eljött az augusztus, én pedig két hetet önkénteskedtem az ifjúsági díjlovagló EB-n, ahol ilyen irányú információkat gyűjtöttem. Ennek kapcsán felmerült egy oktató neve a városból, de mégsem mellette döntöttem, mert a sulikezdés miatt tudtam, hogy nem lesz alkalmam hozzá járni. Elkezdtem hát pesti lovardákat nézni, árakat, kommenteket, kínálatot hasonlítottam össze és végül két lovarda maradt versenyben: az egyik a Nemzeti Lovarda, a másik pedig a Ludovika Huszár Lovarda volt. Végül az utóbbi mellett döntöttem, ugyanis ha a tervemben oda jutok, akkor ennek a lovardának nagy szerepe lesz és úgy voltam vele, hogy akkor itt szeretnék fejlődni.

Augusztus utolsó szerdáján aztán írtam egy emailt a lovardának jelentkezés gyanánt a honlapon feltüntetett utasításoknak megfelelően, de nem kaptam választ. Nem adtam fel, egy hét múlva felhívtam a honlapon megadott telefonszámot, melynek során Verához irányítottak át, ő pedig kikérdezett a lovas előéletemről. Végül a következő hét keddjére (8.-ra) beszéltünk időpontot a próbalovaglásra.

Eljött a kedd, de mivel kicsit késtem, (mert többet kellett gyalogolnom, mint amire számítottam), ezért csak az ötórások végén tudtam felülni a lóra, ami röviden annyiból állt, hogy a „Csodalóként” emlegetett pacira felültem és nagykörön léptem, ügettem és vágtáztam, miközben az egyik oktató csajszi irányított. Röviden annyit mondott végül, hogy tök jól lovagolok, a csizmasegítségem határozott, viszont főleg lefelé nézek és a karjaim túl merevek. Végül visszaadtam a lovat a lovasának és megpróbáltunk keresni egy időpontot szerda késő délutánra, ami elég kétséges volt, lévén viszonylag későn jelentkeztem lovaglásra és sok hely betellt már. Végül arra jutottunk, hogy két hét múlva hívjam fel Verát, mert van egy paci, akit most szoktatnak a lovardai helyzethez és addigra remélhetőleg kiderül, hogy beválik-e.

A megbeszéltek szerint végül ma fel is hívtam Verát és jövő hét szerdára megbeszéltük az első órát.