E Q U E S T R I A N B L O G
Ezzazz, juppíí – mit mondjak még?
Írta: dorka Mikor? 09.04. Kategória? R. Róbert, Verseny

Hát a mai napom valami klassz volt. Kezdeném is az elején. Reggel kimentünk és neveztünk, a miniket megnéztük, gratuláltunk nekik. Már ahogy. Aztán jött a 7-11 éves korcsoport. Barátnőm, Fanni indult, hatodik lett Karibon. Aztán jött az én korcsoportom, vagyis a 12-16 éves korcsoport. Én a 20. voltam, de a korcsoportomban csak ketten mentünk Karibon. Én és Laura (ő a 8. volt). Amikor, Laura végzett, akkor mentem hátra gyakorolni, melegíteni Karibon, addig néztem, hogy teljesítenek a többiek. Na igen, felültem Karibra, egy-két kör ügetés és mindkét kézre két-három kör vágta, hogy tökéletesen be tudjon ugrani. Szóltak, hogy én jövök. Kicsit hamar engedtek be a pályára, így tettem az akadályok között egy kis kör ügetést. Csöngettek. A versenyt nem írom le, a lényeg, hogy hibátlant mentem, 104,05 mp-el. (Alapidő 180 mp) Visszamentem a melegítőbe, léptem egy kicsit, majd jött az eredményhirdetés: 6. lettem, a legjobb a hazaiak közül. Kaptam egy szalagot és egy fényképtartót. Aztán jött a 17 éven felüliek versenye, utána a nyitott és a lovasíjászat, majd jött a staféta. 3 fős volt, mint szokott lenni. Mi indultunk elsőként. Fanni Karibon, aztán Manci Pónin, utána pedig én Karibon. Hibátlant mentünk mind a hárman és mi is vezettünk……. Egészen az utolsó csapatig. Ők is hibátlant mentek, de gyorsabbak voltak, így másodikként zártuk a versenyt. Egy kis lovas szobrocska és szalag volt a jutalom. És kaptunk egy oklevelet, miszerint mi voltunk halas legjobb csapata. Összevetve jó volt, és még elmennék többre is. És fogok, az biztos. Ja igen, és az egyéniben 28 versenyző volt, a csapatban pedig 12.

Ma verseny
Írta: dorka Mikor? 09.04. Kategória? R. Róbert

» Uhh, basszus, ma van a verseny. És én még nem alszok. Pedig nekem elméletileg 7-re ott kell lennem. Mai nap naaagyon jó volt. Megjöttem, pont hengereltek, majd a rudakat törölgettük, aztán úgy-ahogy felállítottuk a pályát, majd mondta a Robi, hogy minden lány üljön egy-egy lóra és fél órát lovagolhatunk. Én rohantam Karibhoz nyergelni. <3 Kimentünk a melegítőre, mert a nagypálya mára van, a körkarám meg kicsi tíz lónak. Csak simán lépésben és ügetésben mentünk. Közben Robi és a fiúk megcsinálták normálisan a pályát, és mire beértünk, már csak a számtáblákat, a bólyákat és a labdákat kellett elhelyezni. Miután ez is megvolt, elpakoltuk a helyére a maradék rudakat és miután végeztünk, kapott mindenki Sport csokit. Megnéztük Fannival Góliátot, hogy dolgozik: hát lustább, mint Karib. Utána mentem a tanyára, felnyergeltem Kristet és mentünk egy nagyon klasszat sötétedésig. De nem csak lépésben, ahogy szoktam, hanemügetésben is. Tök gyors. Hát persze, mert ügető és hosszabbakat lép. Remi kiugrándozta magát, kicsit el is fáradt szerintem. És lehet, hogy nem tarthatom meg a nyerget, amit csirélni szeretnénk a másikkal (mert az nagy). Pedig az a tökéletes nyereg. Most hétvégén mondja meg az eredeti tulajdonos, hogy mi lesz.

Möggyüttem
Írta: dorka Mikor? 09.02. Kategória? R. Róbert

» Tegnap is és ma is voltam lovazni. Tegnap úgy kezdődött, hogy a nagy szél miatt egy kicsit halasztottuk a lovaglást, de csak nem akarta abba hagyni, ezért a kis körkarámba mentünk lovagolni. Természetesen Karibbal mentem, mi voltunk az elsők. Pár kör lépés-ügetés utánszólt a Robi, hogy gyerünk ki a nagy pályára. Kimentünk, de még csatlakoztak hozzánk, azt otthagyott minket az oktató azzal, hogy csináljuk a pályát, de csak lépésben és ügetésben. Én megcsináltam vagy 3× a pályát, aztán össze-vissza csináltam a feladatokat, illetve a szlalomot, a keresztet és az L-t gyakoroltam ügetésben. Aztán hosszúszáron léptettem, majd odamentem Robihoz, hogy bevihetem-e Karibot. Mondta vágtáztam-e? Mondom nem. Jó egy-egy kör vágta mindkét kézre, majd a pályát is megcsináltam 2× vágtával, utána hosszúszáron lépés és átadtam a következő lovasnak. A végére persze elcsendesült a szél.
» Ma is mentem, mint írtam, szokás szerint Karibon. Miután megvolt az ügetés és a lépés mindkét kézre, mondta a Robi, hogy tanügetés és galopp. Tökéletesen beugrott és nekem is jól ment a vágta. Tökre élveztem. Aztán a feladatot megcsináltuk 1× teljes vágtában, utána pedig átadtam a következőnek. Ma inkább ilyen gyors gyakorlás volt, mert sokan jöttek, hiszen ma gyakorlunk a verseny előtt utoljára, mert holnap pihennek a lovak. Viszont holnap is megyek segíteni szerszámot ápolni. Jó lesz. 

Tegnap lovi
Írta: dorka Mikor? 08.31. Kategória? R. Róbert

» Tegnap voltam lovagolni a lovardában. Úgy kezdődött, hogy azt hittem, hogy elkéstem, mert már lovagoltak. Szerencsére nem. Persze szokás szerint Karibon voltam. Lépésnél és ügetésnél jó volt, de amikor a pálya gyakorlása közben be akartam ugratni a vágtába, akkor tök hülye volt. Mondjuk Robi le is ordította a fejem. 2× megcsináltam a pályát, persze vágta nélkül, aztán hosszú száron lépés. Jöttek még sokan, átalakították a pályát a váltósoknak. Második csapat, mint kiderült,mi voltunk, vagyis én (Karibon), Niki (Röpkén) és Berni (Chantallon). Én hármunk közül a második voltam. Pálya így állt: Start (az elsőnek) – szlalom – ferdekapu – L – kulcs – labirintus – folyósó – bólya – kereszt – bólya  és be a négyzetbe, hogy átadjuk a pálcát. Hibapontból ítélve a három csapat közül mi voltunk az elsők. A következők, akik voltak ők még gyakorolták a váltót, de miután végzett az első csapat, elkezdett zuhogni az eső, szóval irány befelé, utánaetettünk és ennyi. Jó volt úgy egyben, és mint kiderült, váltóba is indulok. Jipííí!

Goooo.
Írta: dorka Mikor? 08.30. Kategória? Lady, Lovak, Panka

» Tegnap jót gyakoroltunk Pankával és Ladyvel a játszótér körül, bár inkább Pankával gyakoroltam. Elkezdtem neki megtanítani a Hopp-t, amit akkor mondok, ha ugornia kell, mert eddig csak rámutattam az akadályra és ment. A Fel! az már megy. Egyébként azt gyakoroltuk, ha mondom, hogy Marad!, akkor rögtön leül, arrébb megyek és a Fekszik! parancsra a helyén, ahol maradt, lefekszik. Ez sikerült is és örültem annak, hogy a futkározás közben is megcsinálta. Alaposan megdícsértem. Lady meg olyan vicces, mert ha nagyon örül nekem, akkor elkezd körbe-körbe forogni a tengelye körül. Majd hozok egy vidit, ha sikerül.
Tegnap nem lovagoltam Kristen, de felfedeztem valamit. Remi sörénye alatt sötétebb a szőr, mint pl a hasán. Mégegyszer fog vedleni? Remélem nem. Amúgy mostmár követ. Nagyon jó érzés. És azt is megengedi, hogy rátámaszkodjak a hátára. Persze felülni nem fogok rá. Majd egy "kicsit" később.
Ma megyek lovagolni háromra. Szerintem Karibra ülök, hiszen vele indulok a hétvégén levő versenyen. Woo, de jó lesz. Minden gondolatom az, hogy hol kellene az akadályok között vágtázni – hiszen ügyességiben indulok -, mert valószínűleg u.a. a pálya lesz, amin gyakorlunk. Áhh, szétvet az izgalom.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés