Izgatottan vártam a most kezdődő vadászati idényt, mivel az előzőt azzal fejeztük be február végén, hogy az egész idény végén Tarzan végre elhozta a fácánt (rögtön kettőt is), így kíváncsi voltam, hogy hogyan fog alakulni az idei: elhozza, nem hozza, mit fog csinálni a kutya?

Eddig két vadászaton vagyunk túl, ebből egyiknél apuval ment a kutya (mivel én sulival voltam elfoglalva), a másiknál meg velem volt, de mindkét esetben az történt, hogy odarohant a nyúlhoz (ilyenkor végig pórázon vannak a kutyák és csak akkor engedjük el őket, ha menni kell az állatért), fenekét nyalogatta és ennyi, a lényeg, hogy nem hozta vissza, bár némi hajlandóságot mutatott a dolog iránt.

Ezért hát adva volt a feladat: itthon gyakorolni kell a kutyával.

Szerdán fogtam a vasárnapi vadászaton ejtett nyulat és először megmutattam Tarzannak, aki belelkesedett, miután látta, hogy a nyúllal foglalkozok. Miután letettem a tetemet a földre, újfent elkezdte a fenekét nyalogatni, mire erélyesen rászóltam, hogy nem szabad, helyette arra biztattam, hogy hozza.

Először nem találta a nyúlon a fogást (mégiscsak egy 4-5 kg-s állatról van szó), ezért a combját kezdte el csipkedni és amint megmozdult egy kicsit is a nyúl, megdicsértem a kutyát. Tovább biztattam, ő pedig először a combjánál fogva kezdte húzni a nyulat. Ezért megdicsértem, mert végül is jól csinálta. Aztán elkezdtem a nyúl mellkasa felé mutatni, miközben mondtam neki, hogy Fogjad!, amit úgy-ahogy megértett. További pár gyakorlás után már megértette, hogy ott könnyebb felvenni a nyulat.

Miután a lábam melletti elhozás nagyjából helyesen ment, leültettem Tarzant egy helyre és jóval odébb vittem a nyulat, majd visszamentem a kutyához és kértem, hogy hozza el a tetemet. Ügyesen meg is csinálta. Még párszor megcsináltattam ezt vele és egy nagy dicséret után be is fejeztük a gyakorlást.

Egyébként megint megmutatkozott a dominanciája és a felségterület védelme, mert ahogy Roki odament a nyúlhoz megszaglászni azt, Tarzan majdnem leharapta a macska fejét. Nyilván rászóltam a kutyára. Illetve Beni is odajött, de ő nem merészkedett túl közel, mert Tarzan elkezdett púposkodni, amiért szintén megszidtam.

Tegnap apu is gyakorolt vele és neki is mindent jól csinált, sőt apu kicsit fejlesztette is a gyakorlást, mert eldugta a nyulat és Tarzannak meg kellett keresnie és elhoznia.

Remélem holnap is ilyen ügyes lesz a vadászaton.

Anyuékhoz jött új ügyfél, egy lovas ember. Anyu mesélt neki a próbálkozásainkról, hogy legyen Reménytől csikónk, ő pedig adott még egy tippet, amivel majd tavasszal megpróbálkozunk. Azonban amikor először járt nálunk, mesterszakos elfoglaltságok miatt sajnos nem tudtam jelen lenni, de anyu megígérte, hogy mindenképp szól, ha én itthon leszek és Imre is jön.

Ma végre tudtam vele találkozni, meséltem én is neki Remiről, hogy én hogyan éltem meg a próbálkozásokat, aztán anyu invitálására kimentünk megnézni a lovakat. Én pedig tovább meséltem a lovaglási problémákról: rohan, csak jobbkezes vágta, megállás nehézkes, idegességében tátog, és csattogtatja a fogait, magyarul mindazok, amik belovagláskor és azóta is a tudásom hiányosságát mutatja meg. Azt eddig is tudtam, hogy technikailag csak ülök a lovon és nem lovagolok és ez most nagyon kibukott. A hibák pedig azért is erősödtek fel, mert azzal, hogy a lovas suliban is lovagolok, referenciát kaptam arról, hogy hogyan kéne „működnie” egy jól belovagolt lónak. Na meg az utóbbi időben elég sokat veszekedtem a lóval, és nem az ő hibájából: az elmúlt másfél hónapban nem ültem rá, szintén egyetemi elfoglaltságok miatt (szakdolgozat, brr!), ezért tele volt, valószínűleg én sem úgy nyúltam hozzá, ahogy kellett volna stb.

Visszatérve a mai napra. Miután elsoroltam a problémáimat, mondta, hogy akkor üljek fel rá, megnézzük mi a helyzet. Eléggé meglepődtem, teljesen váratlanul ért.

Szerencsére passzos nadrág volt éppen rajtam, így előkotortam a nyergesben egy zoknit (szerencsére volt tartalékban egy térdzokni), felhúztam a cipőt és chapset. Aztán a beszélgetés alapján azzal kezdtük a dolgot, hogy kicseréltük a zablás kantáron a feszítőzablát a kétszertört réz olívzablára, majd fogtam a felszerelést és lepucolás után felnyergeltem a lovat és heveder húzás után felszálltam rá a fellépőről.

Két-három héttel ezelőtt fogtam Lujzit és kimentünk a bekötőre, csak hogy gyakoroljuk a kézen sétálást és az elválást a másik lótól. Visszafelé azonban még nem volt kedvem visszamenni, így tovább mentünk a sarokig (eddig már kétszer voltunk erre sétálva és sokszor lovagolva). Itt sem volt még kedvem visszafordulni, úgyhogy miután Lujzi legelt kicsit, mentünk tovább.

A következő ilyen visszafordulós pont kb. az odafelé szakasz közepén volt, de itt sem fordultunk vissza, mentünk tovább. Mivel ez a pont kb. az egynegyedét jelentette a minimális körnek, így úgy határoztam, hogy innentől már nem fordulok vissza, mégiscsak lesétáljuk a távolságot.

Eleve kicsit aggódtam, mert a hirtelen ötlet miatt nem vittem magammal pálcát, hogy koordináljam a lovat, ha hülye, de csak az elején mutatta be a trükkjét: tőlem elfelé akart visszafelé fordulni, de egy visszarántással megértettem vele, hogy nem ő dirigál és megyünk tovább. Ettől eltekintve azonban nem volt semmi baj, a kutyáktól sem ijedt meg, pedig körülöttünk csörtettek. Alapvetően elvolt, legelt (a végén a kinti legelőn hagytam enni), de tökre kezelhető volt, sőt egy bizonyos pont után túltette magát azon, hogy vissza akarjon fordulni.

Ezen a sikeresnek mondható sétán felbuzdulva találtam ki, hogy egy olyan napon, mikor nem lesz durván meleg, kisétálok a nagylánnyal a közeli tóra (2+ km), hogy tapasztaljon forgalmat, a vasúti síneket és pláne a tavat (Remi esetéből tanulva ugye).

Már napközben láttam, hogy ha időben végzek a munkával, akkor ma alkalmas lesz megejteni ezt a túrát. Direkt a nyári mesh lovaglónadrágot húztam fel, meg egy edzőcipőt, összeszedtem Lujzit és elindultunk kifelé.

Egy hónap kihagyás után (az előző alkalommal le kellett mondani, mert akkor mentem edzőhöz) újra mentünk vadász edzésre, de ezúttal vittem Benit is. A tavalyi gyakorlattal ellentétben most nem jött velünk apu, mert úgy voltam vele, hogy amíg a kutyák futkároznak, addig Beni is velünk van, viszont onnantól, hogy elkezdjük a gyakorlást, becsukom őt a kocsiba, és majd szünetben és a végén újra velünk lehet. Nos, hát persze, hogy nem így történt.

(Egy apró kitekintés a sztori előtt: az elmúlt hónapokban tűnt fel, hogy nem írok Beniről, sem a szülinapjakor (11 éves, mint Remi), sem semmikor, csak említem őt bejegyzésekben, leginkább amikor kimegyek valamelyik lóval terepre. Ettől függetlenül természetesen szerves része a tanya életének. Mindig jön simogatást kunyerálni, körülöttünk van. Amikor a kutyákat kiviszem az erdőbe, az főként miatta van, hogy vele is legyen „foglalkozva”, tekintve, hogy vele nem járok edzeni, ne érezze magát elhanyagolva. Amíg nem került hozzánk Tarzan, addig a tereplovaglás volt a közös időnk, Tarzan óta viszont azt nehéz kivitelezni, hogy csak ketten legyünk, hiszen olyan nincs, hogy Tarzan valamiből kimarad. Természetesen törekszem arra, hogy ha nem is egyenlő a vele való foglalkozás Tarzanéval a vadász edzések miatt, de minél egyenlőbb időt töltsek vele is. Mivel Beni alapvetően mondhatni házikedvenc és (erős túlzással) házörző, ezért neki nem volt célzott kiképzése, így az alapparancsokat tudja, ami elég a tanya körül.)

4-kor találkoztunk a szokásos helyen, de nem kellett sokat várni, mindenki megérkezett perceken belül, így mehettünk tovább a már bevált gyakorló helyre. Megérkezés után én rögtön kiengedtem a kutyákat és a többiek is így tettek. Elindultunk elfelé az út mentén, mi lányok elől a gyerekekkel, a fiúk mögöttünk lemaradva beszélgettek. Egy ponton túl visszafordultunk és visszamentünk a kocsikhoz, ahol mindenki magához vette a kutyák pórázát. Közben én leengedtem a kocsi ablakait, hogy legyen Beninek levegője, míg ránk vár, majd beengedtem őt az autó hátuljába.

Ma hamarabb végeztem a munkával, így még bőven világosban ki tudtam menni a lovakhoz. Mindkettő lóra felraktam a szülinapjukra kapott pihe-puha kötőféket, Remi cobosat kapott, ami nagy rá, Lujzi póni méretet, ami pont jó lett, viszont Reményre meg kicsi.

Eleve úgy mentem ki hozzájuk, hogy foglalkozni szeretnék Lujzival, konkrétan csak az volt tervben, hogy a vezetést gyakoroljam vele.

Felcsatoltam rá a vezetőszárat és magamhoz vettem a hosszú pálcát, majd elindultunk ki a tároló felé. A fóliavázak között kicsit húzódzkodott, vissza akart menni a másik lóhoz, de könnyen meg tudtam őt győzni, hogy jöjjön velem. A tároló előtt volt egy kis hiszti (vissza akart fordulni), de gyorsan túl lépett rajta, úgyhogy mehettünk is a körkarámba.

Bent megint megpróbáltam vele a Join-up-ot, ami során több reakciót kaptam tőle, mint előzőleg és ezért jobban is sikerült, de még mindig nem volt meggyőző. Többször vissza kellett küldeni körre, mert nem akart bejönni, csak simán bóklászott, de amikor végre odajött, akkor (bár nem szabadna) gyorsan ráraktam a vezetőszárat és átsimogattam, majd végigsétáltam vele a nyolcast.

Rögtön miután megérkezett hozzánk, első alkalommal, amikor kivittem a körkarámba, már akkor láttam rajta, hogy nem lehet normálisan vezetni, mert folyton vissza akart vinni Reményhez, de ezt betudtam annak, hogy csak most jött meg, ismeretlen minden és a másik ló az egyetlen fajtársa és ezért ragaszkodik hozzá stb.

Aztán egyik délután gondoltam, csak elkezdek vele foglalkozni, csak hogy ne unatkozzon, meg igényli is, így első alkalommal azt csináltam, hogy felraktam rá a vezetőszárat és kisétáltunk a tároló elé. Itt már elkezdett hisztizni: húzta a szárat, továbbra is vissza akart vinni a karámhoz, folyton terelgetni próbált (ebből már Reminek köszönhetően megjöttem), ha egy helyben álltunk, akkor folyton körülöttem pörgött és Reményt hívta, kicsit dobálgatta az elejét, szóval nagyon nem volt észnél. Miután pár pillanatig nyugton tudott maradni, elindultunk visszafelé (azon az elven, hogy én akarok visszamenni és nem ő miatta megyünk vissza). Visszafelé természetesen húzott, kb. a súlyom bevetésével tartottam vissza.

Rá kb. egy hétre gondoltam, csináljunk mást is, úgyhogy elhoztam a körkarámtól a bójákat és leraktam a karámon kívül Remi közelébe, (hogy együtt legyen a két ló és ne legyen hiszti) és vezetgetős feladatokat csináltunk, szlalom, kapuk meg csak jobbra-balra vezetgettem. Eddig csak annyi gond volt, hogy vezetgetés közben megpróbált terelgetni és jutifalat után túrt, egyszóval nagyon benne volt a személyes teremben, ez meg nagyon nem tetszett (ennek is megvan a maga helye és ideje). Úgyhogy karfelemeléssel/lengetéssel elküldtem magamtól, kb. már másodjára megértette, mi bajom és picit távolabb ment tőlem. Kicsi gyakorlás után kitaláltam, hogy levezetésképp megkerüljük a fóliák helyét, elég messze van, de még rálát Remire. Na, itt aztán elborult az agya.