Már legalább egy-másfél éve alig várom, hogy felülhessek Lujzira, annyira kényelmesnek tűnik a mozgása.

A kitűzött időnek nagyjából a tavasz, illetve a suli vége, nyár volt tervezve, hogy elkezdek rá felülni, és így is alakult.

Közvetlenül a felülés előtti foglalkozásokkor a következő feladatokat kellett Lujzinak abszolválni ahhoz, hogy nyugodtan* felüljek rá:

– ugrálok Lujzi mellett és így maradjon nyugton, egy helyben

– a fellépő mellett állva fogadja el, hogy fölé magasodok

– fellépőről ráhasalok, maradjon nyugton

– minél kevesebbet bakoljon nyereggel a hátán, fogadja el, hogy rajta van

– szokja meg a kengyel csapkodását mozgás közben

– szokja meg a kengyel csapását, vagyis azt hogy erővel odacsapom a kengyelt a nyereghez

– szokja meg azt, hogy a nyereg különböző területeit csapkodom

– fogadja el a kantárt

*a nyugodtság azzal kapcsolatos, hogy megismertettem vele az adott feladatot és jól is teljesített, nyugodt maradt a feladat során, de nyilván semmi sem biztos a lovaknál (mint utólag kiderült, valóban semmi sem életbiztosítás).

Végre megszületett a kis drágánk.

Előzmények

Na de kezdjük az elején, vagyis az előző kapcsolatos bejegyzést folytatva.

Szerencsére az időjárás és a körülmények kegyesek voltak egészen az ellésig, vagyis Remény (az utolsó hónapban már csak ő, Lujzit már nem engedtük ki) végig ki tudott menni a lucernára és a rozsra, mindkét növény pont a megfelelő nagyságú volt.

Bár a nem-ivászatot továbbra is folytatta, de ahogy egyre melegebbre fordult az idő, úgy ivott egyre többet, de mondjuk Lujzival összehasonlítva még mindig nem eleget. Próbálkoztam még az ízesítésekkel, de nem vált be semmi, így hát ráhagytam.

Az utolsó napig sétáltam vele majdnem minden délután / este, hogy mozgassam, volt, hogy Lujzival együtt.

Az összes lovas vemhességi kalkulátor szerint május 18. és június 2. között kellett volna megellenie, de túllépte az utolsó határidőt is.

Az utolsó két héten minden nap néztem a cicijét. A cici előtti terület az utolsó hónapban duzzadt meg, az ellés előtti két hétben a cicije is elkezdett változni, de nem nagyon. Az elmúlt pár napban kezdett megtellni, de nem olyan módon, mint ahogy azt a neten leírták: viaszos dugó az emlőn, feszült emlő. Csupán csak kitelt. Tegnapi állapotból még egy pár napot jósoltam volna neki.

Pénteken vettem Pesten egy Xiaomi kültéri kamerát, amely már amúgy is régóta tervben volt, viszont az ellés közeledtével egyre sürgetőbb lett. Még aznap fel is szereltük az istállóba, így mindkét ló beállójára ráláttam. Bár először kültérre akartam tenni, de mivel hetek óta már szalmával terítjük a beállót, így reméltem, hogy inkább bent fog megelleni, mint kint a homokban. A kamera úgy van beállítva, hogy értesítést küldjön a telefonomra, valahányszor mozgást érzékel, vagyis ha valamelyik ló bemegy vagy elmegy a beállóból és felvesz egy 10 mp-es videót.

Tavaly ősz óta fokozatosan kezdtem el Lujzit hozzászoktatni a nyereghez. Mivel más nem volt, ezért jobb híján Remény nyergét tettem fel Lujzira. Bár egy ideje már biztos voltam benne, hogy Lujzi kapni fog saját nyerget, az első pár felrakás során vált fontossá, hogy valóban meglegyen a saját nyerge. Arra tökéletes volt, hogy a hozzászoktatás a Remény nyergével történjen, de hosszú távon mindenképp kellett egy saját.

A nyereghez szoktatás első pár alkalma nem volt vészes. Már egy ideje futószárazgatom a lovat (kb. talán éve-másfél éve), nem túl sokszor, kb. havonta egyszer-kétszer. Tudom, nem vittem túlzásba, viszont nem is akartam, hiszen még mindig egy fejlődő két éves csikóról beszélünk. Az első dolog az volt, hogy leszoktassam arról, hogy amint futószárra csatolom, elkezdjen ügetni. Miután ez megvolt, elkezdtem vele parancsszóra lépésben és ügetésben futószárazni. Nagyon hamar (kb. két-három foglalkozás alatt) kezdett reagálni a lépés-ügetés-vágta-állj parancsokra. Ez után elkezdtem vele körkarámban is szabadon foglalkozni, szintén kontrollálva, megadva, hogy mikor melyik jármódban menjen. Vágtában sosem futószáraztam, azt csakis kizárólag szabadon kértem a körkarámban, mivel a bent lévő bálarács miatt kisebb helyem van futószárazni, és ez a lépés-ügetésre még kényelmes a lónak.

Már ez alatt a foglalkozások alatt lejött, hogy Lujzi nagyon gyorsan tanul, okos kis ló.

Az első alkalommal, Remény helyén nyergeltem fel és csak kézen sétáltunk a karám körül, direkt nem csináltunk semmit. Sétáltam vele kb. 5 percet, majd vittem is vissza nyergelős helyre és le is vettem róla a nyerget. Ezt követte még pár ilyen sétálós alkalom.

A záróvizsgának is, de most nem erről szeretnék írni, hanem Remény vemhességéről.

Nagyon gyorsan telik az idő. Olyan gyorsan elrepült az elmúlt 9 hónap, hihetetlen, hogy kb. két hónap múlva kiscsikónk lesz.

A vemhesség januárig nagyjából zavartalan volt, decembertől kezdett Remény hasa érezhetően növekedni, de még nem volt zavaró, egészen január végéig, amikor is már éreztem a nyeregben ülve, hogy szélesebb a ló, mint szokott. Eleve nem volt kondiban a ló, de akkor meg pláne gyorsan kifáradt, már kb. két-két nagy kör ügetéstől megizzadt, a vágtáig el sem jutottunk, de nem is erőltettem.

Akkor döntöttem úgy, hogy abbahagyom vele a lovaglást egy időre, legfeljebb szőrén ülök fel rá, illetve körkarámban foglalkozok vele.

Március 12-én ültem rajta utoljára, akkor is szőrén és zabla nélküli kantárban és egy rögtönzött, bójából és rúdból épített akadályparkon gyakoroltunk, kizárólag lépésben. Jó volt, ügyes volt, nem volt semmi gond vele.

Többször körkarámoztam vele, a vége felé már csak lépésben és ügetésben, inkább arra figyelve, hogy minél tovább menjen ügetésben, persze azt szem előtt tartva, hogy mennyire bírja. Gyakoroltuk még továbbá a jármódon belüli gyors és lassabb tempót. A cél mindenesetre az, hogy egy kis állóképességet építsek neki még az ellés előtt.

A mindennapokban az a gyakorlat, hogy kedd és szerda kivételével (amikor a Gáborékhoz megyek reggel edzésre), akkor délelőtt kb. 9-től Lujzi megy ki legelni, majd nagyjából félidőben (dél-1 között) lócsere van és Remény megy ki délutánra a rozsra. Hétvégén, amikor már nem várunk ügyfelet, akkor csukott kapu mellett mindkét ló egyszerre megy ki egész napra a zöldre. A kaput meg ugye azért kell bezárni, mert Lujzi bármikor fogja magát és Remit magával húzva kirohannak az útra.

Amikor júniusban anyuék elintézték Remény újrafedeztetését, akkor úgy beszéltük meg, hogy majd amikor hazamegyek, akkor majd én elintézem az ultrahangot, és ez így rendben is volt.

Tegnapelőtt (29-én) azonban rám írt Csilla, hogy megkérdezze, hogy vemhes-e Remény, ugyanis neki le kellett adni a fedeztetési papírokat az MSLT felé (elektronikusan). Én pedig a kérdésére nem tudtam választ adni. Aztán felvilágosított, hogy ezt a papírt augusztus 31-ig kell leadnia, különben késedelmi díjat kell fizetnie, és miattunk nem szeretett volna, ami tök okés.

Így hát aztán a testvér tábor tóra néző teraszán ráírtam anyuékra, hogy mi a szitu, mire anyu kiborult, hogy ezt is neki kell intéznie… Én meg visszakérdeztem, hogy is? Aztán elmesélte Bogyi nyarát, de erről egy másik bejegyzésben.

Mivel nyilvánvalóan nem voltam otthon, így hiába szerettem volna, valójában nem tudtam elintézni az orvoshívást stb., hogy levegyem anyuék válláról ezt a feladatot. Végül abban egyeztünk meg, hogy mivel VM doki sajnos megbízhatatlan az SOS ügyekben, pedig ő lenne a hozzáértő, így K. dokit hívják ki anyuék.

Így is történt, másnap anyuék felhívták a dokit, aki mára ígérte, hogy kijön. Végül megtörtént az, amit tavasszal a fogreszeléskor mondott, hogy reméli, hogy majd jó híreket közölhet.

Remény vemhes.

Kicsit abszurd volt, hogy immár valahol félúton Detroitból Chicago felé tartva ezeket a híreket olvasni, de természetesen hihetetlenül örültem. Meg is írtam Csillának a híreket és megadtam a szükséges adataimat, amit kért.

Egyenlőre még felfoghatatlan a dolog számomra. Mindenesetre nagyon hosszú lesz ez a 11 hónap (már csak 9), de nagyon izgatott vagyok.

Úgy hagytam otthon Reményt két hete, hogy majd a fedeztetés után a 14-16. nap között majd kell egy UH-t intézni neki, hogy megnézzük, hogy vemhes-e.

Szóltam VM dokinak még mielőtt kijöttem, hogy majd esedékes lesz egy vizsgálat, ami 16-án sorra is került. Sajnos rossz híreket kaptunk, vagyis Remi nem vemhesült. Gyorsan ki kellett találni, hogy akkor mi legyen a következő lépés.

Anyunak megadtam Csilla telefonszámát, hiszen így egyszerűbb volt, ha ő szervezi. Végül mivel még volt a vásárolt spermából két ciklus, így úgy döntöttünk, hogy újra próbálkozunk. Ebből az lett, hogy másnap átjött Csilla férje, és átvitte Remit hozzájuk.

Tegnap írt anyu, hogy Remi kétszer is felvette magára Jumpert, vagyis ezúttal sikerült természetes úton megoldani a fedeztetést és ennek nagyon örültem.

Ma pedig már otthon van és az elmondottak szerint nem volt semmi baj a szállítással, aminek szintén örülök, mert úgy tűnik, hogy talán megszokta, vagy legalábbis elfogadta.

Csak öt napot töltött Csilláéknál a ló, ami pedig azért megkönnyebbülés, mert a múltkori huzamosabb ott tartózkodás után ugye eléggé felszívódva jött haza és nem szerettem volna, ha ez újra megtörténik.

Úgy beszéltük, hogy ezúttal nem nézünk rá két hét múlva, hogy mi újság, majd ha hazamegyek, akkor majd én megszervezem az ultrahangot, mert anyuéknak elég sok dolguk van a nyáron.