Ezt a bejegyzést eredetileg naponként akartam megírni, amikor megtörtént, csak aztán nem jött össze, így mind a nyolc eddig (remélem eddig és lesz még) megtörtént lovaglást ebbe a bejegyzésbe írom.

Következőleg a hirtelen adódott edzés után három nappal, november 28-ra 9-re beszéltük meg, hogy jön újra. El is kezdtem nyugisan nyergelni fél kilenckor, de nem jött. 11-re érkezett csak meg, én pedig bosszús voltam. De végül is tartott egy nagyon jó edzést. Lerakott két rudat egy 20 m-es kör két oldalára és azon kellett átmenni. Vágtáztam is, jobb kézre aránylag jól ment, balra azonban újfent nem akart helyes lábra beugrani, de végül addig ügyeskedtünk, hogy összejött. Közben persze végig ment az ülésjavítás – dőljek hátra, pláne ügetésben. Teljesen más élmény volt, tökre úgy éreztem, mintha nem találnám meg az egyensúlyomat.

Egy hónap múlva, január 1-én került sor a következő edzésre az ő kezdeményezésére. Remény egyre jobban reagált a „szivacsozásra” (mi erre a szakszó?) ügetésben. Vágta is alapvetően jó volt, azonban bal kézre ráesett a külső vállára és el akart vinni Lujzi felé. Persze korrigáltuk, de ez okozott egy blokkot bennem a vágta iránt. Hurrá. Majd kijavítjuk.

Konkrétan három hónap telt el a következő edzés előtt. Persze gyakoroltam nélküle is, amiket eddig tanultam. Remény egyre jobb és jobb lett és meglepően vettem észre, hogy mennyire jól reagált arra, amikor ellazítottam magam ügetésben és nem feszítettem be magam: átengedőbb, ütemesebb, lazább lett ő is.

Szóval március 1-én jött újra. Épp trágyaszórás volt a karám mellett, ahol az edzést szokta tartani, így átmentünk a lucernaföld végére. Megmutattam neki, mit gyakoroltunk a három hónap alatt, mire kaptam dicséretet. Ám megelégelte az örökös előredőlésemet, így keresett egy botot és berakta a hátam mögé, ami borzasztó kényelmetlen volt. Így kellett pár kört megtennem lépésben, majd végre kivehettem a botot. Ezután vágta jött, ami bal kézre újfent katasztrófa volt, mert Remény megint ráesett a vállára, illetve vissza is esett ügetésbe. Jobb kézre viszont minden jól ment. Ezzel fejeztük be az edzést.

A sorozatos sikertelen eset után még a télen megkérdeztük Imit, hogy mit tudna tanácsot adni a fedeztetést illetően, illetve a suliban is megkérdeztem Dr. Bába Andrást, hogy ő mit gondol, továbbá a kaposvári Klinikán is beszéltem a dokival. Mindhárman azt mondták, hogy van esély, még nincs veszve semmi. András Dr. Pénzes Györgyöt ajánlotta, ahogy Imi is, azonban mielőtt a klinikára vittük volna a lovat, kerestünk lehetőséget a közelben, ahol vállalnak természetes fedeztetést.

Anyuék egyik könyveltjén, Debóráékon keresztül jutottunk el végül Csillához és Jumperhez (s HSH) még április folyamán, aki leírta, hogy milyen oltásokra és vizsgálatokra van szükség, mielőtt odavisszük a lovat.

El is kezdtünk intézkedni, május elején jött V. doki és beoltotta Remit mindenfélével, aztán már csak a herpesz mizéria maradt.

Már május elején szerettem volna Remit ott tudni, hogy 1, ne csússzunk ki nagyon a fedeztetési időből, 2, hazakerüljön, mielőtt kimegyek Amerikába.

Mivel a herpeszből csak egy oltást kapott, ezért hogy ne kelljen megvárni a másodikat, ezért inkább a tesztelés mellett döntöttünk.

Május 11-én jött ki VM doki, levette az orrnyálka mintát, én pedig aznap délután már fel is adtam postára. Azonban egy gond volt: nem bubis borítékban került feladásra, csak sima papírborítékban.

Vártam, vártam, nem jött válasz, csak 17-én (ekkor már Debrecenben voltam) és az volt az emailben, hogy bár az eredmény negatív, viszont a minta megsérült, ezért az eredmény megbízhatósága kétséges. Csilla természetesen nem fogadta el. Én meg baromi ideges voltam, ugyanis ez azt jelentette, hogy még egy hetet csúszunk.

Másnap újra kijött VM doki, újra levette a mintát, ám ezúttal a vérvétel szállító partnerrel vitette fel a mintát.

Oké, ez így elég hülyén hangzik, de örülök, hogy leestem a lóról.

Történt ugyanis, hogy vasárnapi edzésen Imivel megbeszéltük, hogy mivel pénteken tud legközelebb jönni, ezért hétfőn vagy kedden kimegyek Reménnyel terepre, hogy ne csak az idomítás legyen.

Végül ma tudtam felülni, de így kb. sötétedés előtt 1 órával. Felnyergeltem Remit, aztán gondoltam, hogy miért ne jöjjön a Lujzi velünk, legalább kitombolja magát. Fel is tettem Lujzira a kötőféket és kiengedtem, majd felraktam Remire a kantárt és felültem rá.

Lujzi szokás szerint legelt, tombolt, a kutyákat kergette (Bogyó nagyon meg is volt ijedve), így indultunk el a kutyákkal együtt a minimális körre, de ezúttal a kinti földek felől indultunk el.

Lujzi fel alá rohant, még a betonon is, de szerencsére az autósok jófejek voltak, bár el tudom képzelni a morgást a bajszuk alatt.

Mentünk a földesútra, Lujzi legelt, meg körülöttünk volt, mi ügetünk kicsit Remivel. Következett a mögöttünk lévő tanya melletti erdős-kacskaringós rész, ami a kanyarok miatt nem nagyon belátható. Nem is volna ezzel baj, azonban Lujzi mindig előre megy és mivel Remi nem látja őt, ezért felspannolja magát.

Most is ez történt, Lujzi eltűnt az egyik kanyar után előttünk, erre Remi elkezdett vágtázni alattam és épp utolértük a haflingit, amikor Remi bebakolt alám, én pedig a válla felett legurultam róla előre. Egy pillanatig az volt bennem, míg kapaszkodtam, hogy csak meg ne taposson, de szerencsére nem történt semmi. A fejem koppant egy nagyot a kemény úton, de a kobak megvédett.

Röviden annyi, hogy több időbe telt a doki utáni rohangálás, mint maga a procedúra…

Először azt vettem észre az év elején, hogy Remi baloldali szélső metszőfogának a széle kampósra kopott, de nem foglalkoztam vele. Aztán az egyik Lóegészségtan órán elhangzott, hogy a ló fogát, ha hobbi ló, legkésőbb 10-12 éves kora körül azért illene megnézetni (ha versenyló és / vagy rendszeresen eszik tápot, akkor egész korán, akár már 3 évesen nézik), hiszen ha nem pontos az alsó és a felső állkapocs illesztése, akkor a nem illeszkedő rész nem kopik és az akár hegyes is lehet és felsértheti a ló ínyét és nyelvét.

Na én ettől beparáztam, hiszen Remi 12 éves és ha már a metszőfoga lekopott annyira, hogy a nem illeszkedő rész látszik, akkor mi lehet hátul…

A március elejei konzultáción megkérdeztem Andrást, hogy a környékünkön tud-e erre szakosodott orvost ajánlani, ő pedig mondta, hogy országosan 20-30 dokit tud, aki megbízható ebben a témában (is) és történetesen M. doki is közéjük tartozik. Én ennek nagyon megörültem.

A konzultáció utáni kedden fel is hívtam őt és abban állapodtunk meg, hogy a következő héten jó lehet, hívjam fel hétfőn és pontosítunk. Felhívtam délelőtt, nem vette fel, hanem délután visszahívott és a csütörtököt mondta, hogy tudna jönni, azonban nekünk nem volt jó, mert elutaztunk itthonról egészen vasárnapig. Oké, akkor hívjam fel következő hétfőn.

Hétfőn nem hívtam, mert Pesten voltam, sűrű napirenddel, hanem kedden hívtam, de nem vette fel. Felhívtam szerdán, semmi. Csütörtökön ráírtam messengeren, semmi (de látta). Nem reagált még vasárnap sem. Napról napra húztam fel magam rajta.

Délelőtt gondoltam, hogy tanulás után pihenésképp felnyergelem Reményt futószárazáshoz.

Így is volt, kora délután elkezdtem felszerszámozni Reményt, közben észrevettem, hogy idegesen rugdalja a hasát a bal hátsó lábával. Átfutott az agyamon, hogy ez vajon jelenthet-e valamit, de a lónak jó közérzete volt, így nem nagyon törődtem vele.

A futószárazás egyébként nagyon jól ment, ezentúl mindent úgy csináltam, ahogy a suliban tanultuk, kikötőszárral, állítgatásokkal meg minden és Remi nagyon jól reagált rá.

Lenyergeltem, ment vissza a ló a karámjába.

Egy óra múlva elkezdtem kaját csinalni és a konyha ablakból történetesen rá lehet látni Remény karámjára. Arra lettem figyelmes, hogy a ló még mindig a hasa felé rúg, de mindig ugyanazzal a lábával. De közben evett és a futószárazáskor trágyázott is, így nem igazán értettem, hogy ez most mi lehet.

Kimentem, levideóztam, hogy mit csinál Remi és elküldtem Mártinak (éljen a 21. század), aki erre azt mondta, hogy inkább oltsuk be görcsoldóval.

Felhívtuk Imit is, ő mondta, hogy hallgassam meg, hogy milyen hangokat ad ki a ló hasa, van-e egyáltalán emésztési hang – volt. (Egyébként ő reggel is hívott, csak akkor még aludtam és csak azt akarta megkérdezni, hogy van-e időm, ha ma kijön, de így holnapra beszéltük meg az edzést.)

Mivel V. dokinál sosincs gyógyszer, ő csak beadja, így elkezdtem körbetelefonálni a nagyobb ló létszámmal rendelkező ismerősöket, hátha valakinek van: Antit és R. Robit, de egyiküknél sem volt.

V. doki szerzett végül valahonnan algopirint, azzal gyorsan kirohant és beoltotta Remit.

Azóta sem tudjuk, mi volt ez, de figyelembe véve az utóbbi napok hideg időjárása után a mai (viszonylag) meleget, benne van a pakliban, hogy valahol begörcsölt a gyomra az időjárás változásra.

Este még voltam kint, úgy néz ki, rendben van, holnap pedig edzés lesz Imivel!

Anyuékhoz jött új ügyfél, egy lovas ember. Anyu mesélt neki a próbálkozásainkról, hogy legyen Reménytől csikónk, ő pedig adott még egy tippet, amivel majd tavasszal megpróbálkozunk. Azonban amikor először járt nálunk, mesterszakos elfoglaltságok miatt sajnos nem tudtam jelen lenni, de anyu megígérte, hogy mindenképp szól, ha én itthon leszek és Imre is jön.

Ma végre tudtam vele találkozni, meséltem én is neki Remiről, hogy én hogyan éltem meg a próbálkozásokat, aztán anyu invitálására kimentünk megnézni a lovakat. Én pedig tovább meséltem a lovaglási problémákról: rohan, csak jobbkezes vágta, megállás nehézkes, idegességében tátog, és csattogtatja a fogait, magyarul mindazok, amik belovagláskor és azóta is a tudásom hiányosságát mutatja meg. Azt eddig is tudtam, hogy technikailag csak ülök a lovon és nem lovagolok és ez most nagyon kibukott. A hibák pedig azért is erősödtek fel, mert azzal, hogy a lovas suliban is lovagolok, referenciát kaptam arról, hogy hogyan kéne „működnie” egy jól belovagolt lónak. Na meg az utóbbi időben elég sokat veszekedtem a lóval, és nem az ő hibájából: az elmúlt másfél hónapban nem ültem rá, szintén egyetemi elfoglaltságok miatt (szakdolgozat, brr!), ezért tele volt, valószínűleg én sem úgy nyúltam hozzá, ahogy kellett volna stb.

Visszatérve a mai napra. Miután elsoroltam a problémáimat, mondta, hogy akkor üljek fel rá, megnézzük mi a helyzet. Eléggé meglepődtem, teljesen váratlanul ért.

Szerencsére passzos nadrág volt éppen rajtam, így előkotortam a nyergesben egy zoknit (szerencsére volt tartalékban egy térdzokni), felhúztam a cipőt és chapset. Aztán a beszélgetés alapján azzal kezdtük a dolgot, hogy kicseréltük a zablás kantáron a feszítőzablát a kétszertört réz olívzablára, majd fogtam a felszerelést és lepucolás után felnyergeltem a lovat és heveder húzás után felszálltam rá a fellépőről.