Nálunk van egy vendég svájci kislány, akivel foglalkozok, vagyis lovardába viszem, lévén lovas. Szilvihez mentünk először háromra, ketten mentünk egy órát és Gazsin ültünk.
Aztán 6-ra mentünk a Robihoz, közte fagyiztunk egyet. Terepre mentünk, én Chantallon, ő pedig Hannán. Na ez még fárasztóbb volt, a végére úgy éreztem, mintha a fejem szaunázna, emellett eléggé le voltam izzadva. Egy csomót vágtáztunk, nem akármilyen tempóban, ugyanis akik elől mentek, azok mind gyors tempójú lovak.
Aztán még egyet utoljára mentem Kristen is, mert két ismerősünk lóval jöttek át hozzánk és visszafelé elkísértem őket egy darabon. És ezzel rájöttem, hogy Kristtel egymásnak vagyunk teremtve: ő is olyan, mint én. Magasból tesz a többi lóra: ha neki lépni van kedve, míg a többi vágtázik, hát lép. Szóval nem igen kell nekünk más társasága. Bár néha hiányzik valaki mellém.

Tegnap este megírtuk ma reggel elküldtük a táborba jelentkező emailt. Ugyanis szeretnék részt venni az El Bronco-n rendeződő westerntáborba, mert ki szeretném próbálni a westernt is. Remélem lesz, hely és el tudok menni. Most pedig az igenlő (vagy elutasító) válaszra várok.

Hogy honnan tudom a km számokat? A Google Földben lemérem a megtett távot és kész. Így az utóbbiak le vannak mentve, sőt a blog alapján az összeset le akarom menteni.
Tegnap elmentem az ismerősömékhez, ahova a múltkor szerettem volna, csak hát a drága kutyus miatt nem sikerült. Kerülővel mentem, ami volt +1 km, de hát Krist is és én is élveztem a fenyők illatát. Az a vicces, hogy odafelé, a betonon alig akar menni, meg úgy kell noszogatni, de amint a földesútra érünk, rögtön belehúz. Meg azért is aranyos, mert minden apróságért képes megállni, mint pl. legelő birkák, futó nyuszik, vagy még a semmiért is. Csak néz előre szegezett füllel. Én meg várok, ha éppen van türelmem. Visszafelé az utolsó szakaszon, a szomszédunk frissen kaszált búzaföldjét végigügettük hosszába (kb 1 km), halálos iramban, lévén ügető a drága. Szuper volt, és az a jó nála, hogy nem fáradok ki a fel-le emelkedéstől, mert annyira dobál, hogy "kidob" a nyeregből. Már csak a vágtáról kéne meggyőzni, ami méggyorsabb. Végül is futószáron, bal kézre már tökéletesen megy, és már nem is húz.
Olyan gáz, hogy számtalan lehetőség van, hogy merre menjek terepre, mégsem tudom, merre. Mondjuk segíteni szokott egy távoli ismerős, pont ahova a GoogleFöld segítségével megnézem és megjegyzem az utat. Próbálok minél változatosabb úton menni, részben a saját szórakoztatásomra, részben hogy Krist ne unja meg. Kár hogy a szabadon levő kutyákat nem jelzi előre.

Olyan jó érzés, ahogy vágta (ügetés) közben hajadba kap a szél, ahogy nagy iramban is teljesen megbízol a lovadban. Az, hogy alig várod, hogy újra a hátán legyél. Amikor csak őt érzed, és csak vele lennél.
Eddig csak három lovon éreztem azt, hogy rajta biztonságban lehetek, és akár még a végtelenségig is elvágtáznék rajta. Ők pedig Karib, Dzseni és Gazsi. Karibon először a fedelesben találkoztam, majd később Robinál lovagoltam rajta, végül eladták egy kislánynak. Karibbal lettem hatodikként a lovarda legjobbja az ügyességi versenyen, és vele lettem második, ezzel a város legjobb csapata két másik társammal ugyanezen a versenyen.
Dzsenin csak kétszer (vagy háromszor) ültem, mert elvitték, de Szilvi azt mondta, majd visszahozzák. Gazsin pedig kétszer ültem, és ahhoz képest, hogy csődör, igen úrifiúként viselkedik: nincs vele semmi baj.
Tegnap pedig Kristállyal még szorosabb lett a kapcsolatom. Négy év után végre igazán meg tudok benne bízni. Bár miért nem tettem eddig? Mert még nem voltam rá elég "nagy". Nem nőttem még fel eléggé.
És bár nem rég azon gondolkoztam, hogy eladom, mert nem tud ugrani és mert néha bukdácsol. De nincs szivem hozzá. A szüleimnek azt vetettem fel, hogy a "nagy" lovasok mindig váltogatják a lovukat jobbra és jobbra. Erre azt válaszolták, hogy én az érzelmek miatt vagyok "nagy" lovas. És azt hiszem ezt most értettem meg.
Így végleg eldöntöttem, hogy Remin fogok itthon ugratni. Az ősszel, miután remélhetőleg leteszem a nyelvvizsgát (mivel ez a feltétele), megcsináljuk a körkarámot, és elkezdem a belovaglást. De csak az első felülésig és a vezetésig. Aztán télre elfelejtünk mindent, pihi lesz és majd tavasszal egy hónap alatt átismételem vele az egészet és jövő nyáron elindul a tanítás.
Még a nyáron szeretnék részt venni egy western táboron (ami meg is valósul, ha lesz hely), és el szeretnék menni egy természetes lókiképzéses alapkurzusra (eddig azért nem tettem, mert nem tudtam dönteni, hogy hova, melyikre), és így szeretnék, egy kicsit több tapasztalattal belevetni magam a dologba. Addig pedig szorgalmasan járok lovardába, hogy gyakoroljam a helyes lovaglást és az ugratást.

Tegnap is meg ma is lovagoltam Kristályon. Tegnap arra mentem, amerre szombatra terveztem, egy buliba menni, csak a meleg miatt lemondtam róla. Így hát tegnap hat körül lóra pattantam és elindultam. Fél óra alatt értem el a kijelölt célhoz, bár lehettem volna gyorsabb is. Ja, igen. Visszafelé elkezdtem ügetni és egyszer csak kutyaugatást hallottam, Kristet visszavettem lépésre, majd hátranéztem: egy puli jött utánunk, de szerencsére megállt.
Ma pedig egy másik ismerősömhöz akartam menni. Befordultam az oda vezető úthoz. Hát nem rám támad a sarkon levő házban élő kutya. Ó, hogy a …. El is ordítottam magam, hogy miért nem tudja a *** kutyáját becsukni. Remélem meghallotta. A kutya eléggé mérgesen ugatott. Szerintem boxerféle volt, de azt biztos láttam, hogy csonkoltfarkú az eb. Hát visszafordultam és teljesen másfelé mentem: elmentem a lőtérre, és a Sóstó mellett is botorkáltam egy kicsit. Végül egy és háromnegyed óra múlva hazaértem.

Most mindkét pacit futószárazom. Már amikor nem lovagolok Kristen. De Remit mindenképp megfuttatom minden másnap. Elsőnek még nem akart vágtázni, meg húzott, második alkalommal viszont szépen ment ügetésben és sikerült vágtáznia. Hangra nagyon szépen megy már mindkettő. Bár néha rá kell segíteni az ostorral, de ez belefér.