Nem, nem vettem részt. Csak néztem és fényképeztem. Mind a három napon kint voltam, mind háromszor 2-2 versenyszámot néztem végig. Bár ma maradni szerettem volna még, de nem lehetett. Jó volt. Pénteken a serdülő B-t és A-t néztem meg, szombaton az A/2* végét és az egész A/3*-t. Ma pedig a serdülő B végét, az A-t és az utánpótlás döntőt. Izgis volt, szép lovak voltak, nekem Harry tetszett a legjobban. Képek feltöltés alatt.
Miután kedden lovagoltam egy rosszul esőt, ezért úgy gondoltam, hogy komolyabbra fogom a dolgot, mert ez így nem mehet és elhatároztam, hogy bekeményítek. Szerdán délelőtt lekaszálták a lucernáson a lucernát, így azon lehetett lovagolni. Ezt kihasználva egy kicsit lovagoltam Kristályon: egyeztettük egymással a dolgainkat. Ebben egy picit segített a pálca is. Nem szeretem használni nála, mert tudom, hogy nem kell, csak hát máshogy nem igazán akarja megérteni. Egy picit még küzdöttünk, végül egy óra után kifárasztottuk egymást, így lenyergeltem. Mit ne mondjak, a végére egész engedelmes lett. Kapott egy nap pihenőt, hogy leülepedjenek a dolgok, ma újra tartottam egy kis idomítást. Sokkal jobb volt, nagyon aranyos volt végig. Sokszor megállítottam és vártam, hogy álljon egy darabig, mert nem úgy van ám az, hogy két másodperc múlva elindul. Aranyosan várt, míg nem jeleztem. Vége felé kicsit kimentem vele terepre, nem messze csak az út túloldalán levő szomszédig. Visszafelé pedig találkoztunk három lovassal, köztük a lányt ismertem (L. Timi).
Nem a jó értelemben. Érzelemként fáradtam el. Kristálytól. Elegem van, hogy minden kis apróságért megáll és néz; folyton rugdosni kell, mert odafelé nem hajlandó menni; hazafelé meg rohan, hogy alig lehet visszahúzni; amikor meg a térképet nézem meg a telefonon (odafelé), akkor meg nem hajlandó megállni. Kész, elfáradtam a nyüstölésbe. Tegnap sokat harcoltunk a terepen egymással. És ez nem jó. De közben meg olyan aranyos, hogy megáll a nyerges előtt, hogy lenyergeljem, és majd bejön a nyergesbe, de azért az ajtóban megáll. Mindegy. Most egy ideig nem fogok rajta lovagolni, mert érzem, rossz lesz.
Nos, megint nagy dilemmába ütköztem, amit szégyellek megírni, de mivel ez napló, amit mindent le akarok és le kell írni – az én felfogásom szerint -, hát megteszem. Nos, arról volna szó, kérem szépen, hogy ma reggel találtam egy megfelelő pacit, ami nekem minden szempontból megfelel és olcsó. Amit róla tudni kell: kisbéri, '98.05.05 (egy nappal az enyém után), angol-western, sárga, kanca, forgalombiztos, gyerekbarát. És 'olcó, ez nadon olcó' (idézet a magyar vándorból). Mindössze 170-be kerül. De ha tovább gondoljuk, akkor valami baja lehet, mert hát kicsit lent van az ára. Csak hogy ez a ló meglegyen, ahhoz előbb el kellene adni Kristet. Ez meg már megint egy nehéz eset, ugyanis a szívem legmélyén nem tudom megtenni. Viszont a fejlődésemhez muszály lenne. Anyuék benne lennének. Én is benne lennék. … Csak nincs szívem hozzá, bár ha egy páran támogatnának és helyeselnék a döntésemet, akkor talán megtenném. Csak hát támogatás hiányában ez egyenlőre elmarad.
Update: délután felhívtuk a nőt, a lovat eladták. Most csendesen keresgetek egy másik pacit. Lehet, találtam is csak, ha végig gondoljuk, akkor télre nem érdemes annyira, mert nem nagyon fogok lóra ülni.
Ahogy a cím is elárulja, voltam az El Bronco-n. Régóta terveztem már, hogy belekóstolok a westernlovaglásba, és szerintem jól döntöttem, hogy megtettem. Természetesen mindenki ismeretlen volt számomra, de a hét végére már egész jól megbarátkoztunk egymással, bár volt klikkesedés, főleg az miatt, hogy jött egy egész társaság is. A Pécsiek. Így két, illetve három részre volt osztva a csapat: voltam én (egy), a Pécsiek (kettő) és a Sátrasok (három). Igazából mindenkivel jóban voltam. A Pécsiekkel aludtam együtt, így főként velük élveztem az egész tábort. Közel 20-an voltunk együtt.
A csapat lovaglás szempontjából két részre volt osztva a lólétszám miatt. A két rész száma szinte naponta változott: az első csopoprtban hol 10-en voltak, hol 13-an. Hátasaink: egy pej herélt (nemtudom a nevét), Pötyke, Szörpi, KisBandi, NagyGulliver, KisGulliver, Sunset, Ízi, Vihar, egy másik pej, Baba, Szüri és Dorisz.
Beosztáskor először nem kaptam lovat, így a második részre maradtam. Végül NagyGullivert kaptam, egy sárga quarter heréltet. Nagyon klassz volt rajta lovagolni, kifogástalan kis paci. Hétfő délelőtt még csak léptünk és ügettünk, délután már vágtáztunk is. Kedd de. szlalomoztunk, du. már bólyát kerültünk. A hét további részén pedig a pályát gyakoroltuk. Napi kétszer volt lovaglás, mindig Gullin ültem (volt, akinek a hét során más lóra kellett ülnie). A hét során megtanultunk fel- és lenyergelni, a szárat rákötni a nyeregszarvra (az utóbbi már kedden ment), egy kézben fogni a szárat szlalom közben is (én már kezdettől fogva így tettem). Illetve szerdán elmentünk lovaskocsival a Csonka-toronyhoz.
Szombaton, azaz ma délelőtt tartottunk a szülőknek egy bemutatót a héten tanultakról: lépés, ügetés, vágta, pálya egymás után és végül a tiszteletkör.
Amikor a végén felmentem a cuccomért, anyuék beszéltek az oktatóval, Sanyival, aki számomra a legnagyobb dícséretet mondta: azt kérdezte anyuéktól, hogy hol tanultam meg westernezni. Ugyanis én eddig SOHA nem ültem westernben.
Szóval köszönöm ezt az egy hetet, nagyon kellemes volt és örülök, hogy kipróbálhattam ezt a stílust is.
(Szerdán és pénteken én voltam a tábor fotósa, közel 400(!) kép készült a táborról, bár ebből negyede szemét.)