EquestrianBlog
Ivartalanítás
2015. szeptember 25., péntek
Olvasási idő: < 1 perc

Már előzőleg eldöntöttük, hogy nincs szükségünk több cicára, ezért főleg a nőstények ivartalanítása volt a fontos. Miután Margit újból lefialt (a kicsik nem maradtak meg), a V. doki tanácsára vártunk két hetet, míg ő műthető állapotba került. Kedden volt a műtét a tanyán, szerencsére nem kellett őket rendelőbe vinni (bajos is lett volna). Persze nem voltam otthon (suli), így csak anyáék írtak, hogy ivartalanítva vannak a cicák. Kivéve három macsekot: KisCincit, Lucifert és Garfieldot. Az utóbbi főként azért nem volt műtve, mert szétkarmolta apu hátát, na meg el is menekült.

Nem lesz varratszedés, magától esik majd ki. Viszont szegény Mimit, eléggé megkínozta a doki (nem találta a petefészket). A többieké viszonylag “szépre” sikerült.

Ma viszont hazajöttem. Hát nem repesnek a boldogságtól, eléggé görnyednek össze – mondjuk ez érthető is.

10.10: Szépen gyógyulgatnak a lányok sebei, Lenke meg Margit varratai már leestek, Miminek is szépen gyógyul (mondjuk nála aggódtam, mert eléggé csúnyán néz ki, de hát macskából van…)

Szüreti felvonulás 2015
2015. szeptember 12., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Ki gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy nem fogunk felvonulni. Én se. És ezzel kb. le is lőttem a poént. Történt ugyanis, hogy tavasz végén egy igen komoly betegség ütötte fel a fejét az országban, mégpedig a fertőző kevésvérűség (FKV). Innentől kezdve nem lehetett a vásár területére lovakat bevinni, illetve rendezvényeken, versenyeken is csak akkor lehetett részt venni, ha a papírokat hatósági állatorvos ellenőrizte. És persze akkor, ha a vérvétel eredménye negatív volt a betegségre nézve. Különben altatás, ha tényleg beteg a ló. Komoly dolog.

Ezen oknál fogva maradt el a Szent Iván esti felvonulás a lovasok számára, ugyanis nem találtak megfelelő állatorvost, aki ellenőrizni tudta volna a papírokat. Mi amúgy se tudtunk volna menni.

Olvass tovább!

Krist vendégségben
2015. szeptember 8., kedd
Olvasási idő: 2 perc

Miután Krist felborult a Zsófis terep után, úgy döntöttem, hogy nyugdíjazom. Persze ettől még kevésbé hajtós, kutyás terepekre megyünk. Csak „öregesen”. Illetve, ha már pihenés, akkor fedeztessük be. Megkérdeztem pár lovas ismerőst, hogy érdemes-e még ilyen korban (22 évesen) fedeztetni. Az páran azt mondták, simán, a mások pedig erősen ellenezték. Végül megkérdeztük P.M.-et, Vagány tulajdonosát, hogy mit gondol. Ő azt mondta mehet, ám ezentúl elviszi magához, hogy összeengedje a csődörrel, és akkor történjék a fedeztetés, amikor annak ideje van.  21-ére beszéltük meg, hogy elviszi magához Kristet, de az átcsúszott hétfőre. Amikor Krist gond nélkül felment a futóra, kicsit meglepődött. Több hisztire számított. Még megkapta az egy zsák zabját, aztán kigördült a futó.

Innentől kezdve Remi három napig depresszióban volt, alig evett, elég sűrűn hívta az anyját, illetve a kezdetben sokat tombolt. Mindezek ellenére a meleg napokon átvittem a kecskékhez, ott mégis társaságban van. Viszont ragaszkodóbb lett hozzám. Mondjuk ez a lovagláson nem változtatott semmit, de talán kevesebbet hisztizett, kevésbé húzott az elején hazafelé. Ezért egy nagyon szuper, laza kétórás, 16 km-es terepet tettünk meg gyönyörű tájjal és ismeretlen helyekkel. Csupán egy rossz szavam van rá: az út háromnegyed részénél találkoztunk két lóval, akik karámon belül tartózkodtak. És Remi onnan egy tapodtat se mozdult. Próbálkoztam mindennel, erősebb csizma, fejét elhúztam oldalra, hogy egyensúlyából kitérítsem, pálca. Semmi, sőt még neki állt feljebb. Jobb híján leszálltam róla és kivezettem a nem olyan messze levő kövesútra. Ott felszálltam a hátára és irány haza. Hazafelé találkoztam M. Pistivel, beszélgettünk egy kicsit. Otthon lenyergeltem, megkapta a zabját és ennyi.

Pénteken felhívtuk M.-t, mikor mehetünk ki hozzá meglátogatni Kristályt, de éppen nem volt a tanyán. Viszont így szólt: „Ennél a lónál aranyosabbat még nem láttam. Oda megy, ahova én szeretném, a vezetőszárat egyszer sem feszítette meg ellenkezésül…”

Másodikán viszont ő hívott minket: megtörtént a fedeztetés, aznap is és előtte nap is. Kétszer is! Egyszer kézből, egyszer pedig szabadon.

Ezek után még egy hétig maradt Kristály. Ma hozták haza, én sajnos az egyetem miatt nem lehettem ott, de apum elmesélése alapján nagyon örültek egymásnak, rohangáltak a karámban.

Még a papírokat kell elrendezni és onnantól kezdve nincs más dolgunk, csak várni.

A lenti képek azután készültek, miután Kristet elvitték. Az oldalsó kép, pedig terepes.

Visszautasítások sorozata
2015. szeptember 6., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Valamikor tavasszal kitaláltam, hogy mi lenne, ha Remiből ugrólovat faragnánk. Tehetséges kisbéri az apja, ügető az anyja, úgyhogy elvileg a hajlam megvan az ugrásra és még gyors is. Mindenek előtt meg kellene nézni, hogy van-e az egészhez kedve. De hát ahhoz nincs olyan körülmény a tanyán, csak a lovardában.

Egy elég komoly vizsga előtti napon, június 17-én mentünk be Robihoz, hogy mi lenne, ha behoznánk a Remit és majd az ügyesebb lányok lovagolják, hiszen már be van lovagolva, csak néha hisztis. Azt mondta, majd ha hazajövök a vizsgáról, kijön a tanyára és megnézi a lovat alattam, aztán majd eldönti, hogy oké-e vagy sem. Ebből nem lett semmi.

Közben eltelt a nyár, kérdezgettük a lovas ismerősöket, hogy kihez lehetne bevinni Remit, ki tudná őt kipróbálni. Én folyton T. Pali bácsit mondtam, hogy őt kérdezzük meg, de előbb valaki mást ajánlottak. N. S.-t.

Aztán augusztus 27-én megint bementem a lovardába. Csajokat kérdeztem, hogy merre van S. Meg is találtam őt és felvezettem neki, hogy van egy 5 éves, Vagány apaságú lovunk stb. Nagyon nem érdekelte a mondandóm, hanem közölte, hogy két hónap múlva keressem meg újra.

Őszintén szólva kicsit el voltam keseredve. Na, nem azért, amit mondott. De nem adtam fel. Nagyon eltökélt voltam, hogy megkeressük Pali bácsit és tőle fogunk tanácsot kérni.

A héten egyik ismerősünknek is felvázoltuk a bajunkat, aki felajánlotta, hogy lovagoljak át hozzá szombaton és majd nála szabadon ugróban megnézzük, mit produkál. Csak hát tegnap esett az eső, úgyhogy ez is elmaradt.

Most Pali bácsin a sor. Erről majd egy másik bejegyzésben.

Komolyan mondom, elmacskásodtunk
2015. augusztus 16., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Mához pontosan egy hónapja jött hozzánk Lenke. Igen, jött. Ugyanis a fiúk hátul, a fóliánál pakolták a szalmabálákat, amikor egy kiscica odasétált hozzájuk és hangosan nyávogott. Anyuja valószínűleg a szomszéd macska lehet, de nem tudunk semmit. Elvileg egyszer később látták a fiúk a testvéreit, sőt állítólag a tanyába is bejöttek, de azon kívül sosem.

Apu már felvette, mikor én odamentem hozzájuk. Átvettem tőle és bújt, dorombolt a cic. Bevittem őt az udvarba, azzal a szándékkal, hogy megtartjuk őt is. Nem nagyon tetszett neki a többi macska jelenléte. Először is adtam neki enni (akkor még be kellett őt tenni a kemencésbe, mert nem tudott felugrani az ablakpárkányra), természetesen konzervet, nem akartam szenvedni a tejjel. Ahogy telik az idő, közben egy kicsit nagyobb lett, úgyhogy ma már megoldja a bejutást.

Az első három nap, ha nem látott egy ideig, akkor felmászott a vékony akácfára, jó párszor le kellett onnan szedni. Aztán felhagyott vele.

Mindent megeszik. Mármint a macskáknak való dolgokat, de tényleg mindent. Ez a többi cicára nem igazán igaz, ők továbbra is válogatósak. Ha meghallja a hangomat, jön… mit jön, rohan hozzám és közben persze nyávog. Mindig csak nyávog. Beszélgetünk. Amint elhallgatok, nyávog egyet.

Újabban beszokott a konyhába. Tudja, hogy honnan jönnek a finom falatok. Azt is tudja, hogy jó anyuval jóban lenni. Sokszor van láb alatt, párszor már a farka bánta, mire nyávog egy hatalmasat és sértődötten kivonul az udvarra, hogy pár perc múlva visszajöjjön követelni a kaját. Mert követel. Addig ül, nyávog és néz azokkal a nagy szemeivel, míg el nem éri a célját.

Ha felveszem, megint máshogy nyafog és van, hogy egy kis időre el is hallgat. Általában fel szokott ülni a vállamra és onnan nézelődik.

Pimasz kis jószág. Odamegy, pofozza a nagyokat, harapdálja őket. Mikor a nagyok megunják őt, lebirkózzák és odébbmennek, lefekszenek, a kicsi meg követi őket. Margit viszont nem bírja. Lenke általában a farkát szokta pofozni, aztán Margit lefújja és elmegy. Mikor meg velem játszik, akkor egy idő után harapdál (nem fáj), aztán nyalogat. Annyira aranyos ilyenkor.

És az egészben az a gyönyörű, hogy egy kiscica, aki korábban sose látott embert, odajön hozzánk, dorombol és hízeleg. Kíváncsi vagyok, hogy nagyobb korában is fog-e ennyit nyávogni.